Egy császári tiszt beszámolója

Full text search

Egy császári tiszt beszámolója14
14 Hadtörténelmi Levéltár, Törökkori anyag, VII/201. 1675–1686. (13.) 11. doboz. 1686/11 Berichte a. d. Feldlager vor Ofen vom 15ten Juli bis 12ten September 1686. Saját fordítás.
Folyó hó [július] 27-én a korábban megadott jó rendelkezés és parancs szerint a nagyszámú legénységnek, amely több mint 15000 emberből állt, úgy a császáriaknak, mint a bajoroknak, a pesti oldalon este 5 és 6 óra közt megadták a jelet. Erre a mieink bátran előrerohantak, és a rondellán a paliszádig jutottak, amikor az ellenség egy már előre elkészített aknát robbantott fel, amely a mieinket zavarba hozta és visszavetette. Ám rögvest újra előretörtek, 62az ellenség [azonban] három aknát robbantott fel, s oly erősen tüzelt a mieinkre, hogy azt hitték, lehetetlen kitartani. Ám nemhogy kitartottak, hanem a mieink, akárcsak a brandenburgiak, akik igen bátran viselkedtek, oly módon törtek előre, hogy nem csupán a paliszádokat szaggatták ki, és az ellenséget verték ki gránátokkal és más tűzfegyverekkel a mély árokból, de valójában [úgy] elsáncolták ott magukat, hogy az ellenség a mieinknek sem jövés-menésükben, sem kitöréseivel nem tudott kárt okozni.... A bajor oldalon nagyobb veszteségek nélkül szintén állást foglaltak a nagy rondellában, és a palotába is bevették magukat, amikor az ellenség oly hatalmas tüzet csinált, hogy azt hitték, az egész palota lángba borul. Ezért a bajor oldalon nem tudtak tovább nyomulni, de a bajorok az ellenség 4 ágyúját és néhány tüzes mozsarát beszegezték és tönkretették. Most jó állásban fedetten állnak [ti. a bajorok].

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me