Egy játékos, aki nyer
Egy játékos, aki nyer
Aki most a mi gyönyörű Fiuménkat meglátogatja, el ne mulassza, hogy kirándulást tegyen a szomszéd Abbaziába. Az egy darab Olaszország. Ott még láthatni (az úri kertekben) a maradékait azoknak a tölgyfáknak, amikből Velence hajóhadai készültek. Egy ilyen két ágra nőtt óriást ma is annyi forinttal fizetnének, ahány gyűrűt számlál a törzsök; de ma nem eladó már. Magas és fenséges uraságok vették oltalmuk alá a partvidék ösvényeit. Ott járhatni még a szabadon tenyésző babérfa-erdőkben, miknek törzsét, koronáját befutotta a tearózsa, melynek buja sárga virágai akkor nyílnak legszebben, mikor nálunk, a Karszton innen, csikorgó tél van. Ott csak tavasz van és ősz. A gyümölcsfa januárban virágzik, s áprilban szüretet ad.
Van ott egy ócska templom a tengerparton. Kolostor is volt; most egészben eladó. Igen olcsón meg lehetne kapni. A szőlő egészen beborította a falait, még a tornyába is felfutott már, s a haranglábat is befonta. Igen szép lakás esnék benne. Északnak a tengeröböl a kilátása, a tündériesen kiemelkedő Fiuméval, s a komor Veglia szigettel; délnek pedig éppen egy kis temetőre látni rá, mely szintén a kolostorhoz tartozik, hozzá is van kőfallal csatolva.
Itt nyugszanak a kolostor hajdani apátjai, perjeljei, századok óta egymás mellé sorakozott sírhalmokban, márvány és vaskeresztek tartogatják neveiket. Ez is vele jár a házzal. A vevő ezt is megkapja, de egy kis szolgalommal, a sírokat és kereszteket abban az állapotban kell neki meghagyni, amiben átveszi. Ezért nem akad talán vevője, bármilyen olcsón kínálják. Nem minden ember szereti, ha az ablakából egyenesen a temetőre láthat.
Pedig van egy teremtés, akinek ez mindennapi gyönyörködése. Egy vénkisasszony. – Ott lakik egy közeli házban. Sajátságos külsejű emeletes épületecske ez. Onnan soha ki nem mozdul. Azt mondják, hogy már hatvan év óta ott lakik. A nevére sem emlékezik már senki. Azt mondják, hogy valamikor nagyon szép volt. A nép ajkán az a monda jár felőle, hogy valamikor a vőlegénye odaveszett a tengerbe, s ez megzavarta az eszét. Azóta mindennap várja vissza a kedvesét. Az porrá lett, ő megvénült! De azért még mindig várja, s egész éjjel lámpát éget az ablakában, hogy ha jön a tenger felől a kedvese, odataláljon hozzá.
Ez a világból kimaradt nő – Milióra.
Eleinte a hatóság vette gondja alá, a Frangipáni várból erővel kellett őt eltávolítani, később aztán hozzászokott az abbaziai házhoz, aminek az ablakából mindig látni a tengert és a temetőt. Axamita holtáig vele maradt, s azontúl a leány egyedül lakik a házában. Élelmiszert az idegenek hordanak a számára.
Mikor az abbaziai utakon bolyongunk, a sarkunkban kullog mindenütt egy csendes őrült (ilyen sok van ezen a vidéken). Van neki egy hegedűje diófából, azon spárgából vannak a húrok; hozzá egy vonója, amin lószőr helyett zsineg van. Azon ő mindenféle szép barkarolákat hegedül. – És a magányos ház ablakából egy nő tekint le mereven, s ez azt hiszi, hogy ő hallja azokat a szép nótákat, amikről a másik őrült azt hiszi, hogy ő azokat hegedüli.
A rovinói lázártelep azóta végkép elpusztult már. A Marguerita még megjelenik itt-amott szórványosan, de már az áldozatait nem rekesztik ki a világból: külön osztályuk van a kórházban; de tökéletesen kigyógyítani még ma sem tudnak belőle senkit.
Deli Marko, a kraljevics, pedig azóta is fel-feltámad a háromajtós barlangjából, s meg-meggyújtja a harci fáklyát a dalmata sziklák között, énekelnek róla egy-egy új balladát az uskók guzlások – és az angol reporterek.
Ez a regény tizenkét évvel ezelőtt íródott: azóta a regényes abbaziai babérligetből híres fürdőtelep alakult, pompás palotákkal, villákkal, szanatóriumokkal különösen a magyarok kedvenc üdülőhelye: az apátság temploma még mindig megvan, tornyában az óra jelzi az időt, harangja a hajnalt, delet és alkonyt – hanem a sírkeresztek már eltűntek a kertjéből.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
