IZAIÁS PRÓFÉTA ÉS EZÉKIÁS KIRÁLY | A KÖNYVEK KÖNYVE

IZAIÁS PRÓFÉTA ÉS EZÉKIÁS KIRÁLY

Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
Izaiás és Hiskiás (Ésaiás könyve 38.1)

Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)

Áház után a fia, Ezékiás lett a király Júdában. Huszonöt esztendős korában ült atyái trónjára, és mindenben úgy tett, ahogy kedves az Úr szemében. Szakított azzal, amit atyja művelt, és megszívlelte az Úr emberének, Izaiás prófétának szavait. Még ifjúkorában hallotta, miként szól a próféta feddő beszéddel a hűtlen nemzedékhez:

– Íme, barátom éneke, aki szerelmetes gonddal ápolta szőlejét! Termékeny földjéről kihordta a köveket, nemes tövekkel ültette be, ojtotta s metszette, épített tornyot és présházat is bele. Ám hiába várta, hogy teremjen. Júda férfiai, ti ítéljetek köztem és szőlőm közt, mondja az Úr. Mi híja volt a gondnak s a munkának, amit reá áldoztam? Miért terem mégis szőlő helyett vadszőlőt? Ezt teszem hát vele: kerítését kitépem, és falát lerontom, hogy lelegeljék és széttapossák. Parlaggá teszem, nem metszem és nem kapálom többé, s parancsolok a fellegeknek, hogy esőt ne adjanak neki!

És így is beszélt a próféta az Úr félelmes hatalmáról:

– Igen, Uram, elvetetted népedet, mert annyi köztük a jós és vajákos, mint a filiszteusok népében. Pogányokkal kötnek frigyet, és berkeiket bálványokkal rakják tele. Önkezük művei előtt hajlonganak, segedelmet várnak attól, amit maguk mesterkedtek össze. Jöjj hát, és szíved meg ne essen rajtuk! Ha eljő a Seregek Urának napja, minden gőg megaláztatik, és porba hull a kevélység! Lealacsonyul a Libanon cédrusa és a Básán tölgye, eltörpül a torony és a várfal, meggörnyed az ember, csak az Úr magasztaltatik fel azon a napon! Az ember akkor denevérek és vakondok közé veti bálványait, és a sziklák hasadékába menekül, mert megretten az Úrtól.

Szólt a próféta a jó királyról is, és az ifjú Ezékiás szívébe vágyat oltott, hogy ezt az utat kövesse:

– Íme, igazságban országol majd a király, és a főemberek a törvény szerint ítélnek. Olyanok lesznek, mint szél elleni menedék, mint enyhely zivatar idején, mint patak vize aszó földön, és mint kőszál árnyéka a szomjas mezőben! És a látók szeme megnyílik, és a hallók füle kitárul. A balga szív bölcsességet tanul, és a hebegők nyelve értelmesen szól. Nem hívják többé nemesnek a hitványat, sem az álnokot becsületesnek!

Uralkodásának első esztendejében parancsot adott Ezékiás király, hogy nyissák meg újra az Úr templomát, amelyet atyja bezáratott, és távolítsanak el minden tisztátalanságot belőle. A leviták, akiket a munkával megbízott a király, összeszedtek mindent, ami az elmúlt esztendőkben a templomot megfertőztette, összehordták a templom udvarán, és levitték a Kidron-patak völgyébe. Nyolc napig tartott, amíg az előcsarnokot megtisztították, s újabb nyolc nap múlva állították helyre a templom rendjét és tisztaságát. Ekkor távolították el a templomból s törték össze a király parancsára a rézkígyót, amelyet Mózes öntetett a pusztában, amelyet a nép Nehustánnak nevezett volt, és tömjénezett előtte.

Akkor a király a város előkelői és a papok meg a leviták között felment a templomba. Hét fiatal bikát, hét kost, hét bárányt és hét bakot áldoztak fel az oltáron a királyi házért, a templomért és egész Júdáért, s azonfelül Izrael maradékáért is szólt az engesztelő áldozat. Az áldozati állatok vérét az oltárra öntözték, majd a király parancsára bemutatták az egészen elégő áldozatot. Eközben a leviták zeneszerszámaikkal és a papok a trombitáikkal zengtek az Úrnak, az énekesek pedig Dávid és Aszaf zsoltárait énekelték, mígnem az áldozati ajándékok elhamvadtak az oltáron.

Ennek utána leborultak arcra, majd Ezékiás király így szólott a néphez:

– Íme, megszentelődött a templom és akik benne szolgálnak. Most hozzátok a ti áldozati adományaitokat, ahogy a törvény azt előírja!

A nép pedig teméntelen adományt hozott, hatszáz marhát és háromezer juhot, s a papok nem győzték az állatok nyúzását, a háj és a zsigerek kimetszését, ezért a leviták segítettek nekik, hogy napszállatig végezhessenek a szertartással. Így szentelődött meg a templom, s így állt helyre az istentiszteletek rendje az Úr házában.

Abban az esztendőben elmúlt már a húsvét ideje, az első hónap, de nem ülhették meg az előírt napokban, mert nem lett volna idő összehívni a népet, és pap sem találtatott elegendő számban, aki megszentelődvén, a szertartásokat elláthatta volna. Úgy döntött ezért a király és az előkelők és a papok tanácsa, hogy a pászkát a második hónapban tartják meg, és hogy erre nemcsak Júda népét hívják össze, hanem Izrael maradékát is. Elmentek a király küldöttei fel az északi Dánig, és ekképp tolmácsolták a király szavait Izrael maradékának:

– Izrael fiai, térjetek meg az Úrhoz, Ábrahám, Izsák és Jákob Istenéhez! Ne keményítsétek meg szíveteket, mint atyáitok tették, akik elfordultak tőle, és ezért az Úr izzó haragjában pusztulásra adta őket és testvéreiteket! Nem késő kiengesztelnetek Őt, és akkor kegyesen tekint nemcsak rátok, akiket megkímélt az asszír király haragja, hanem azokra is, akik rabságban sínylődnek. Ha leborultok előtte, meglágyítja rabtartóik szívét, és visszatérhetnek hozzátok, ha ti is megtértek Istenünkhöz!

Hanem Efraim és Manassze maradéka kinevette őket, és csúfolódott velük, ám Áserből és Zebulonból sokan meghajtották fejüket, és eljöttek Jeruzsálembe. Ott pedig eltöltötte őket az áhítat lelke, és mindenben úgy tettek, ahogy a király és a nép vénei parancsolták nekik és a többieknek.

A városba gyűlt sokaság elsőként is elbontott és a Kidron árkába hajított minden oltárt és füstölőhelyet, ami még a városban lelhető volt, majd a hónap tizennegyedik napján ünnepélyesen levágták a húsvéti bárányt. Voltak sokan a nép között, főként az Izrael maradékából valók, akik nem tisztultak meg kellőképp, ahogy Mózes törvénye a bárány elfogyasztása alkalmára előírja, de Ezékiás király az Úrhoz fohászkodott ekképpen:

– Bocsáss meg, jóságos Istenünk, mindazoknak, akik kész szívvel keresnek Téged, atyáink Istenét, ha nem találtatnak is az előírt tisztaságban!

Az Úr pedig megbocsátott a királyért, és így a népből mindenki elfogyaszthatta a bárányt a kovásztalan kenyérrel. A hétnapos ünnep végén a király bejelentette, hogy még hét napot fognak ünnepelni, mert ezer bikát és hétezer juhot ád a sokaságnak. A nép előkelői is megtoldották a király adományát ezer bikával és tízezer báránnyal. Nagy vigasság közepette örvendezett együtt a nép és a papság a király udvarával, naponta sok-sok adományt vittek az oltárra, és dicsőítő éneket zengtek az Úrnak. Nem látott ilyen ünnepet Jeruzsálem a Dávid fiának, Salamon királynak napjai óta.

Ezékiás király szíve eltelt jámborsággal, és továbbra is az Úrnak tetsző dolgokat cselekedett. Leromboltatta szerte országában a magaslati szentélyeket, a kőoszlopokat kidöntette, és a szent fákat kivágatta, hogy a nép ne járjon tömjénezni és áldozni oda, ahol az gyűlöletes az Úr szemében. Meg is kapta jutalmát, mert fegyvereinek győzelmet adott az Úr a filiszteusok ellen. Visszaverte őket egészen Gázáig, és visszaszerezte azokat a helyeket, amelyeket atyja idejében elvettek Júdától. Sikerült azonfelül elszakadnia Asszíria királyától, és nem szolgált többé neki.

Az ő parancsára történt, hogy elrejtették a Gihon kútfőjét, és hosszú alagutat vágtak a sziklába, hogy rajta át a forrás vizét a városba bevezessék. Ezt a művét is siker koronázta.

Történt mégis uralmának tizennegyedik esztendejében, hogy súlyos betegség tört a királyra. Elment akkor hozzá Izaiás próféta, és így adta neki hírül az Úr üzenetét:

– Rendezz el minden ügyes-bajos dolgot a házadban, mert íme, nem épülsz fel többé betegségedből!

Ezt hallván a király a fal felé fordult, és könnyek közt így fohászkodott:

– Én Uram és Istenem, emlékezzél meg róla, hogy szívem tökéletesen a Tiéd volt, és hogy minden erőmmel és tudásommal arra törekedtem, ami kedves Előtted!

Izaiás pedig még a palota udvarára sem ért, amikor az Úr így szólt hozzá:

– Menj vissza, és mondd meg szolgámnak, népem királyának, hogy láttam könnyeit, és hallottam fohászát. Meggyógyítom hát, és harmadnap már felmegy a templomba. Élete napjait pedig megtoldom tizenöt esztendővel, és kimentem őt meg a várost Asszíria királyának kezei közül!

Izaiás hát visszament, és elmondta a királynak az Úr üzenetét, majd fügét hozatott, és a király fekélyére tette.

– Mi lesz a jel, hogy valóban meggyógyít az Úr? – kérdezte akkor a király.

– Az lesz a jel – felelte a próféta –, hogy a Nap árnyéka tíz fokot előrehalad a lépcsődön, avagy ha úgy kívánod, tíz fokot hátrál.

– Előrehaladnia könnyű volna – mondta a király –, haladjon inkább hátrafelé!

És úgy lett, ahogy kívánta a király, az árnyék tíz fokot hátrált a lépcsőjén, s ő harmadnap gyógyultan léphetett be az Úr templomába.

Merodah-Baladán, Babilon királya hallott Ezékiás betegségéről és felépüléséről, ezért követeket küldött hozzá, és levelet is írt neki, szerencsét kívánva. A követek drága ajándékokat adtak át a királynak, az pedig igen örült, és megmutatta nekik kincsesházát a sok arannyal és ezüsttel, fegyverekkel és vértekkel. Nem volt semmi a palotájában és egész városában, amit meg ne mutatott volna nekik.

Elment pedig Izaiás próféta a királyhoz, és megkérdezte, kik voltak a jövevények, és honnan jöttek. Elmondta neki a király az igazat, és azt is, hogy mindent megmutatott nekik a palotájában.

– Balgaság volt dicsekedned – felelte erre a próféta. – Ím, halljad, mit mond az Úr: eljő az a nap, amidőn minden, amit felhalmoztak atyáid és jómagad ebben a palotában, prédálók kezére kerül, és Babilonba hurcolják. Júda királyait pedig, akik tetőled származnak, szolgáivá teszi és udvarában tartja rabként Babilon királya!

Ezékiás király így felelt:

– Legyen hála az Úrnak, mert ez a jövendölés jót ígér nekem: az én napjaimban békesség lesz, és nem kell félnem a megszégyenüléstől!

Békességet azonban nem adott a királynak az Úr. Uralkodásának tizennegyedik esztendejében Szennakerib, Asszíria királya felvonult, és elfoglalta Júda megerősített városait. Ezékiás követet küldött Lákisba, ahol az asszír király főhadiszállást vett, és ezt üzente:

– Balgaságot míveltem, amidőn ellened fordultam. Vess ki sarcot szolgádra, én s én megadom, csak térj vissza seregeddel!

Szennakerib pedig kivetett háromszáz talentum ezüst és harminc talentum arany hadisarcot a királyra. Mit tehetett Ezékiás? Összeszedte mind az ezüstöt és aranyat, ami csak palotájában és a templomban lelhető volt, még a templom ajtairól és ajtókereteiről is leszedette az aranyborítást, és mindezt elküldte az asszír királynak.

Akkor Szennakerib erős had élén, két más főembere kíséretében Jeruzsálembe küldte főparancsnokát. Az a Felső-tó vízvezetékénél állapodott meg, közel a város falához, és a királlyal akart szólni. Erre Eljákim udvarmester ment eléje két királyi tisztségviselővel. A főparancsnok így beszélt hozzájuk:

– Íme, az én uram üzenete a ti uratokhoz: Miben bizakodol, hogy ellenem mertél fordulni? Talán Egyiptomban? Törött nádszál az, átszúrja a tenyerét annak, aki reá akar támaszkodni! Vagy az Úrba, a te Istenedbe veted bizodalmadat? Ám nem a te Istened mondotta-e nékem, hogy vonuljak fel Jeruzsálem ellen? S vajon nem ő adta-e kezembe Júda megerősített városait?

– Uram, beszélj velünk arámi nyelven, hisz azt is értjük – szólt ekkor Eljákim. – Ne Júda nyelvén szólj a nép füle hallatára, mely ott áll a várfalakon!

– Mit képzelsz – felelte az asszír főparancsnok –, azért küldött uram, hogy veled társalkodjam? Nem inkább rájuk tartozik ez, akik a falakon ülnek, és akikre az a sors vár majd veletek együtt, hogy a saját ganéjukat egyék, és a saját vizeletüket igyák? – E szókkal előlépett, és Júda nyelvén beszélt tovább, emelt hangon, hogy jól hallják a várfalon állók: – Ezt üzeni Asszíria nagy királya: Ne engedjétek, hogy Ezékiás király elámítson benneteket, mert nem menthet meg az én kezemből! És ne hagyjátok, hogy a ti istenetek hatalmával hitegessen! Vajon más népek istenei megszabadíthatták-e önnön népüket az én kezemből? Hol vannak Hamat és Arpád, Hena és Hivva és Sefárnáim istenei? Avagy Szamária Istene segített-e népén ellenemben? Inkább velem kössetek szövetséget, és jöjjetek elő! Akkor mindenki földjére térhet, s a maga szőlőjéről és fügefájáról ehet, és a maga kútjának vizét ihatja. Egy nap pedig eljövök majd értetek, és elvezetlek egy olyan földre, amely a tiétekhez hasonló, s amely bővében van bornak és búzának, olajnak és méznek!

Így beszélt az asszír király főparancsnoka, de senki sem felelt neki, mert a király megtiltotta volt, hogy választ adjanak neki. Eljákim és két társa pedig megszaggatta ruháját, és a királyhoz ment, hogy beszámoljanak neki a hallottakról. A király ekkor maga is megszaggatta ruháját, vezeklőköntöst öltött, és elment könyörögni az Úr templomába. Közben eszébe jutott, hogy Izaiás próféta is óvta volt őt az Egyiptommal való szövetkezéstől ily szókkal:

– Jaj a lázongó fiaknak, mondja az Úr, akik nem tőlem való terveket szövögetnek, és nem szívem szerint való szövetségeket kötnek! Jaj a vétkeseknek, akik nem kérdenek engem, úgy futnak alá Egyiptomba, hogy a fáraó oltalmáért esdjenek, és országa árnyékába rejtőzzenek el! Mert a fáraó oltalma szégyenükre lesz, és az ő országának árnyéka a gyalázatukra! Megszégyenülnek e nép miatt, amely segítségükre nem lesz, és semmit sem használhat nekik!

Így beszélt volt Izaiás, és a király most keserűen emlékezett erre. Mégis elküldötte hozzá Eljákimot és társait ily üzenettel:

– Íme, ránk virradt a megpróbáltatás és a gyalázat napja, amelyen a gyermeknek meg kellene születnie, de az anyának nincs ereje világra hozni őt! A nap, amelyet megjövendöltél, s amelyben én nem hittem! De lásd, Asszíria királyának szolgái oly káromló szókkal illették az Urat, a mi Istenünket, hogy e beszédért bizonyára megbünteti őket. Könyörögj hát az Úrhoz a nép maradékáért, amely a városban van!

Izaiás pedig ily választ küldött neki:

– Az Úr üzeni: Ne rettegj a királytól, akinek szolgái káromoltak engem! Íme, én olyan lelket küldök rá, hogy amint hírt hall földjéről, ahonnan jött, menten visszatér, és ott fogom elveszejteni őt kard élével!

Ezt hallván bizakodás töltötte el a királyt, és az asszír király küldöttével megüzente, nem adja kezére a várost. A küldött pedig visszatért, de nem lelte urát Lákisban, hanem a közeli Libnában, ahová azért vonult, hogy megütközzék Tirhakával, az etiópok királyával. Ekkor Szennakerib újra elküldte főparancsnokát levéllel, hogy adja át Júda királyának. Ebben a levélben is az Úr hatalmát fitymálta, és bizonykodott, hogy minden népnek az isteneit összezúzta eddig, amely ellene akart állni, hiába tehát bizakodnia az Úr segítségében! A király akkor az Úr templomába ment, s ott a levelet az Úr elé tárva, így imádkozott:

– Való igaz, Uram, hogy Asszíria királyai leigázták a föld népeit, és isteneit tűznek adták. Hanem azok nem igaz istenek, csak emberi kezek tákolmányai. Te azonban a világ teremtője vagy, aki kerubokon trónolsz, és nincs isten rajtad kívül! Szabadíts hát ki annak kezéből, aki káromolt Téged, és mutasd meg hatalmadat előtte, hogy megtudják a föld népei, ki az igaz Isten!

Izaiás akkor elment a királyhoz, és ezt mondta neki:

– Meghallotta imádat az Úr, amit Szennakerib miatt intéztél hozzá, és ezt mondja felőle: „Izrael szentjét merted gyalázni, őellene emelted fel szavadat és tekintetedet? Hiába hágtál a Libanon ormára, hiába jutottál a föld határáig, hiába száradtak ki talpad alatt Egyiptom folyói, vesztedet ősidők óta elhatároztam magamban. Én bíztam rád, hogy romba döntsd a megerősített városokat, és rémületet kelts lakóik szívében, én teszem, hogy felkelj, és nyugovóra térj! De te, íme, ellenem háborodtál, és ajkad gyalázatot szólt rám, ezért orrodba teszem karikámat, és zablámat szádba illesztem, visszavetlek oda, ahonnan jöttél! Nem vonulsz be az én városomba, egy nyilat ki nem lősz falaira, pajzzsal nem rohamozod, és sáncot nem raksz ellene! Megoltalmazom tőled Jeruzsálemet magam miatt és az én szolgámnak, Dávidnak kedvéért!”

Az asszírok királya akkorra már felvonult a város ellen, és körülvette ostromra készülődve. Hanem azon az éjjelen az Úr angyala leszállott táborára, és kardjával lesújtott száznyolcvanötezer katonát. Reggelre kelve holttetemekkel volt beborítva a tábor.

Szennakerib kiadta a parancsot serege maradékának, hogy vonuljanak el. Ő maga is Ninivébe ment. Ott történt, hogy amikor istenének, Niszroknak templomában imádkozott, rárontott két fia, Adramelek és Sarezer, és belédöfték kardjukat. A gyilkosok az Ararát földjére menekültek. A király egy másik fia, Asszerhaddon lett utóda Asszíria trónján.

Izaiás próféta pedig annak utána is mondott jövendöléseket a királynak, hogy szívét vigasztalja a jövő felől, amelyben sok viszontagság és hányattatás után Júda dicsősége helyreáll:

– És azon a napon ékes lesz az Úr sarjadéka, és dicsőséges az ő fájának gyümölcse Izrael maradékának! Aki megmaradt Sionban, és aki Jeruzsálemben az élők könyvébe beíratott, annak szent lesz a neve, mert Sion leányának förtelmét elmosta az Úr, és Jeruzsálem vérét megtisztította az ítélet lelkével. Akkoron az Úr felhőt teremt az ő gyülekezete fölé nappal és tűznek ragyogását éjszaka, és dicsősége nem szűnik meg felőle. Nappal enyhet adó sátor lesz a nap hévsége ellen, és oltalom szél meg eső idején! Az Úrnak hegye magasabb lesz a halmoknál, és erősebb a többi hegyeknél, mert az Ő háza áll rajta. Akkoron pedig odaözönlenek a világ népei, és így szólnak: „Menjünk fel az Úr hegyére, mert a tanítás Sionból jön és az igazság szava Jeruzsálemből. Tanuljuk meg az Úr útjait, és járjunk az Ő ösvényein, mert ő tesz ítéletet a népek felett!” Ezért készítsetek a pusztában utat az Úrnak, egyengessétek Isten ösvényeit a sivatagban! Töltsétek fel a völgyeket, hordjátok el a hegyeket és a halmokat, legyen egyenessé a görbe és rónává a bérc, hogy minden test előtt felragyogjon az Úr dicsősége! Mert minden test fű, és szépsége mint a fű virága. Elaszik a fű, elhull a virág, de az Úr igéje örökké megmarad!

Izaiás ajkával ígérte meg először az Úr, hogy ha eljő az idők teljessége, szabadítót küld népének, a Felkentet, a Messiást, hogy uralmát mindörökre megalapozza a földön. Erről pedig így szólott a próféta ihletett szókkal:

– Sötétségben támolygott a nép, de ama napon nagy világosságot lát, a halál völgyében járt, s íme, fény ragyog fel nekik! Megörvendeztetem őket oly örömmel, amit az arató érez az ő mezején, és a hadban járó, amidőn zsákmányt osztanak. Eltávoztatom hátáról az ő kínzójának vesszejét, és összetöröm a botot, amelyet nyomorgatója suhogtatott. Mert gyermek születik néktek, és fiú adatik néktek, és övé lészen az uralom mindörökké. A neve pedig ez lesz: Csodálatos, Tanácsnak Istene, Erős Isten, Örökkévalóság Atyja, Békesség Fejedelme. Uralma mind csak növekszik, és örök lesz a béke a Dávid trónján, mert a jog és igazság lesznek támaszai. Igen, vessző sarjad Iszai törzsökéből, és gyökeréből virág szökken. Rajta nyugoszik meg az Úr lelke, a bölcsesség és értelem lelke tölti el őt, a tanács és hatalom lelke, az Úr ismerete és félelme lesz vele. Igazságban ítéli majd a gyöngéket, és jog szerint bíráskodik a föld szegényei felett. Derekának öve az igazság lesz, és hűséggel övezi fel az ő csípejét. És a farkas a báránnyal lakozik majd, és a kecskegidával nyugszik együtt a párduc, a borjú és az oroszlán kölyke egymás mellett fekszenek, és egy kisgyermek őrzi őket. A tehén és a medve együtt legelnek, és fiaik egymással játszanak, az oroszlán pedig szalmát eszik, valamint az ökör, a csecsszopó a viperák lyukánál gyönyörködik, és a totyogó kisded a baziliszkusz kígyó fészke fölé nyújtja kezeit. Senki és semmi nem árt ott, és nem pusztít, mert a földet betölti az Úr ismerete, valamint a tenger az ő medrét!

Amidőn pedig beteltek napjai, elaludt Ezékiás király, és megtért atyáihoz. A királysírokhoz vezető feljárónál temették el.

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me