ROBOÁM ÉS UTÓDAI

Full text search

ROBOÁM ÉS UTÓDAI
Roboám király, Salamon fia negyvenegy esztendős korában foglalta el Júda trónusát; anyja az ammonita Naáma volt. Az Úr elszakította tőle Izraelt uralmának elején, csak Júda és Benjámin maradt hű Dávid házához. Roboám Jeruzsálemben székelt, Betlehemet, Tekoát, Lákist, Ajalont és Hebront pedig tíz más várossal együtt gondosan megerősítette. Akkoriban történt, hogy sok pap és levita, aki addig az ország északi felében élt, odahagyta házát és földjét, mert Jeroboám más papokat tett meg helyettük, őket pedig elüldözte. Ezek Júdába és Jeruzsálembe jöttek, és Roboámhoz pártoltak. Akadt sok igaz ember is Izraelben, aki nem akart aranyborjak előtt és a magaslatokon áldozni, eljöttek inkább Jeruzsálembe, hogy ott áldozzanak atyáik Istenének.
Három esztendő alatt megerősítette az Úr Roboámot az ő hatalmában. Hanem a király elhagyta utóbb az igaz utat, tűrte, hogy szentélyeket emeljenek a magaslatokon, köveket a halmokon Asérának a zöldellő fák alatt, s hogy férfiparáznák űzzék gyalázatosságaikat, akárcsak a pogányok az ő förtelmes szokásaik szerint. Uralma ötödik évében felindult ellene Sisák, Egyiptom királya, hatalmas sereggel, ezerkétszáz szekérrel és hatvanezer lovassal, gyalogos hadaiban líbiaiak és kusiták is voltak. Elfoglalta Júda erődített városait, és Jeruzsálem alá vonult. Ekkor az Úr elküldte Semája prófétát a királyhoz és Júda fejedelmeihez, akik Sisáktól rettegve Jeruzsálembe futottak, eme üzenettel:
– Elhagytátok igaz Isteneteket, azért én is elhagylak benneteket, és Sisák kezére adlak!
A király és a nép fejedelmei ennek hallatára megszaggatták ruhájukat, megalázkodtak, és így szóltak:
– Igazságos az Úr!
Ezt látván megengesztelődött az Úr, és nem engedte, hogy Sisák feldúlja Jeruzsálemet. Elhurcolt azonban a fáraó minden aranykincset a királyi palotából, és a templomból is magával vitte az aranypajzsokat, amelyeket hajdan Salamon király készíttetett. Roboám parancsára utóbb bronzpajzsokat csináltak helyettük, s valahányszor a templomba vonult a király, testőrei ezeket vitték előtte.
Roboám király tizennyolc feleséget és hatvan ágyast tartott, s huszonnyolc fiút meg hatvan leányt nemzett velük. Minden fia közül Abija volt a legkedvesebb szívének, akit Absalom leánya, Maáka szült neki, őt rendelte királynak maga után. Többi fiát bölcsen szétosztotta Júda városaiban, s bőségesen ellátta őket eleséggel és asszonyokkal.
Tizenhét esztendeig ült a trónon Roboám, akkor megtért atyáihoz, és eltemették Dávid városában.
 
Utóda, Abija három esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Az ő idején történt, hogy az Úr nagy győzelmet adott Júdának Izrael felett. Abija négyszázezer válogatott harcossal vonult fel, és Efraim hegységében találkozott Jeroboám seregével, amely nyolcszázezer vitézt számlált. Akkoron felállott Abija a Semaráim hegyére, és így szólt Izrael fiaihoz:
– Nemde jól tudjátok ti is, hogy az Úr Dávid házának adta a királyságot egész népünk felett! Jeroboám, Salamon szolgája mégis fölemelte a kezét ellene, és a köréje gyűlt mihaszna emberek segítségével rábírt benneteket, hogy hűtlenül elhagyjátok igaz királyotokat, az én atyámat. És vajon nem ti pártoltatok el az Úrtól, aranyborjak előtt áldozva, nem ti üldöztétek-e el papjait és levitáit? Mi azonban rendületlenül hívek vagyunk az Úrhoz, az ő templomában áldozunk minden reggel és este, az ő papjai vannak velünk, s a harsonák, amelyeket megfújnak, tiellenetek rivallnak. Lássátok hát, hogy az Úr áll a mi seregünk élén! Ne szálljatok harcba atyáitok Istene ellen, mert csak szerencsétlenséget idéztek magatokra!
Mialatt szólott, Jeroboám cselt vetett ellene, serege felét elküldte, hogy kerüljön a hátába Júda hadainak. Amidőn a király és emberei körültekintettek, látták, hogy elöl és hátul ellenség keríti be őket. Mégsem rettent meg szívük, hanem az Úrhoz fohászkodtak, és megfújták a harsonákat, Júda harcosai pedig nagy szóval kiáltottak. Az Úr állott melléjük, és megverte Izrael seregét a szemük láttára. Megfutamodott Jeroboám hada, Júda pedig üldözésükre indult, és ötszázezer válogatott harcost ölt meg közülük azon a napon. Abija Jeroboám nyomában járt, és elvette tőle Bételt, Jesanát és Efront a körülöttük fekvő falvakkal együtt.
 
Amidőn Abija is megtért atyáihoz, a fia, Ása lett utána a király Júda felett. Azt tette, ami jónak tetszik az Úr szemében, eltávolíttatta minden magaslatról a bálványokat, amiket nagyatyja, Roboám idején emeltek. Újból megerősítette Júda városait, és háromszázezer vitézből való sereget állított Júdából, Benjáminból pedig kétszáznyolcvanezreset.
Kus földjéről megindult akkor Zéra király Júda ellen ezerszer ezer emberrel és háromszáz harci kocsival. Ása a Marésa melletti Szefata-völgyig vonult elébe, s ott seregét hadrendbe állította. Látván Zéra nagy erejét, így fohászkodott az Úrhoz:
– Urunk és istenünk, a Te szent nevedben vonulunk harcba. Nincs senki Rajtad kívül, aki megsegélhetne ekkora erő ellenében. Ne engedd, hogy emberi hatalom szembeszegüljön akaratoddal!
Az Úr pedig meghallgatta őt, és megverte a szemük láttára Kus hadait. Ása és serege Gerárig üldözte őket, és kardjuk alatt mind elestek, egy sem maradt életben közöttük. Júda minden várost felprédált Gerár vidékén, mert az Úr nagy félelmet oltott ellenei szívében. Kifosztották őket, elhajtották juhaikat és tevéiket is egy szálig.
Ása szíve pedig megtelt hálával az Úr iránt, és kettőzött buzgalommal látott hozzá, hogy eltávolítson minden bálványt és egyéb tisztátalanságot Júda és Benjámin földjéről, és még azokból az izraeli városokból is, amelyek atyja, Abija kezére jutottak. Uralmának tizenötödik esztendejében megújította az oltárt, amely az Úr előcsarnoka előtt állott. Nagy ünnepséget rendezett Júda és Benjámin férfiainak, de sokan eljöttek hozzá Efraim, Manassze és Simeon népéből is, mert látták, hogy vele van az Úr. Hétszáz ökröt és hétszáz juhot áldoztak azon a napon a hadizsákmányból Jeruzsálemben, és megesküdtek fennszóval, kürtök és trombiták rivalló szavánál, hogy mindétig hűek maradnak az Úrhoz, és hogy halálra adnak mindenkit, aki elfordul Tőle, legyen bár kicsiny vagy nagy, férfi vagy asszony.
Oly kérlelhetetlen volt a király az Úr iránti buzgalmában, hogy még nagyanyját, Maákát is megfosztotta királynéi méltóságától, mert szobrot állíttatott Asérának. A király parancsára a bálványt szétzúzták, és tűznek adták a Kidron völgyében.
Uralmának harminchatodik esztendejében történt, hogy Baása, Izrael királya felvonult Júda ellen, és Rámánál erődöt kezdett építeni, hogy elzárja Ása elől a felvonulás útját. Ása akkoron kihozatott minden aranyat palotájából és a templomból, és szolgáival elküldte Benhadadhoz, Arám királyához ily üzenettel:
– Kérlek, bontsd fel a szövetségedet Baásával, Izrael királyával, és tedd, hogy eltávozzék tőlem!
Benhadad pedig kedvére tett Ásának. Megtámadta Izraelt, elfoglalta északon Dánt és sok várost Naftaliból. Baása felhagyott Rámánál az erődítéssel, és csapatait észak felé küldte Benhadad ellen. Ása parancsára akkor egész Júda Rámához vonult, és elhordván a sok követ és fát, amit Baása az építkezéshez gyűjtött, Gebát és Micpát megerősítették belőle.
Nem tetszett azonban az Úrnak, hogy Ása a pogányhoz fordult segítségért, és elküldte hozzá Hanáni prófétát ily üzenettel:
– Nemde sokkal hatalmasabb sereggel támadott rád Kus fejedelme, mint Izrael királya, és én mégis megadtam akkor a diadalt, mivelhogy énbennem bíztál? Mert az egész mindenséget látja az Úr, és megbizonyítja erejét azok előtt, akik belé vetik bizodalmukat! Mivel most balgatagon cselekedtél, ezentúl nem múlnak el a háborúk a te országodtól!
A király nagy haragra gerjedt a próféta ellen feddő szavai miatt, és tömlöcbe vettette őt. Másokat is keservesen sanyargatott népe közül.
Vénségében kór támadta meg a király lábát, de ő nem az Úrhoz fordult segítségért, hanem az orvosokban bízott. Meg is halt uralmának negyvenegyedik esztendejében. Testét fűszerszámokkal és kenőcsökkel illatosítva tették ravatalra, és nagy tüzet gyújtottak érette. Abba a sírba temették, amelyet maga vésetett a sziklába Dávid városában.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me