IZRAEL BUKÁSA
IZRAEL BUKÁSA
Az északi ország történelmének utolsó és nem épp dicsőséges korszakát véres trónvillongások vezetik be, hasonlóak ahhoz, amelyek Omri hatalomra jutását megelőzték. Egy évnél rövidebb idő alatt két király – Zakariás és Sallum – búcsúzik vérbe fagyva a trónustól, s a véreskezű harmadik, Menáhem lép fel rá, hogy még aránylag hosszú időre, tíz esztendőre megkapaszkodjék rajta. Uralma alatt ütközik meg Izrael először az egyre hatalmasabb és fenyegetőbb keleti ellenséggel, Asszíriával, és azonnal be kell hódolnia, csak súlyos adó árán veheti meg a békét. A folyamköz újonnan támadt nagyhatalmának III. Tiglatpileszer az uralkodója, neve asszírul, az ékírásos olvasat alapján, Tukulti-apil-ésarra. Bizonyára nevének apil elemét emeli ki a Biblia, amikor Pul névén emlegeti.
Ozeás áll az első helyen a „kispróféták” között a bibliai könyvek kánoni rendjében, és bár Ámos, akivel az előző fejezetben találkoztunk, előbb lépett színre nála, kétségtelenül ő az első író próféta, aki nemcsak Izraelben működik, de ez is a szülőföldje. Egyszersmind ő az utolsó az északi ország prófétái között; működése javarészt Menáhem uralma idejére esik, de valószínűleg megélte még az ország bukását is.
Ozeás elmondja házassága történetét: az Úr egyenes parancsára vesz el egy „parázna asszonyt”. Nem egészen világos, hogy hivatásszerű prostituáltról, esetleg úgynevezett szakrális prostituáltról van-e szó, vagy csupán egy léha, kikapós asszonyról, netán olyanról, aki később, már asszony korában lesz hűtlenné. Az egész házasság jelképes cselekedet. Már eddig is láttuk, de a későbbiekben még gyakrabban leszünk tanúi, hogy a próféták nemcsak szóban tolmácsolják az Úr üzenetét, illetve nemcsak szavakkal jósolnak, hanem kifejező, szemléletes cselekedetekkel is, amelyeknek értelmét olykor elmagyarázzák, olykor pedig azoknak kell kitalálniuk, akiknek szól. Emlékezetes példa volt, amikor Áhija próféta tizenkét darabra tépte köpenyét, s tíz részt átadott belőle Jeroboámnak, az ország kettészakadását és Jeroboám jövendő uralmát hirdetve meg ily módon.
Gyermekeinek is beszédes, jelképes nevet ad Ozeás az Úr parancsára. Jezréel neve arra céloz, hogy Jehu Jezréelben ölte meg Jórámot és családja tagjait – és ezért az Úr bosszút helyez kilátásba Jehu ivadékain (amely Jeroboám fiát, Zakariást utol is éri). Erre érdemes felfigyelni: Ozeás tehát Jehu családirtását annak minősíti, ami valóban volt, azaz istentelen, bűnhődésre méltó, vad vérengzésnek! Ennek egyszerű a magyarázata: ő még nem tudhatta, hogy a Királyok könyve szerkesztői az Úr bajnokává avatják majd az ártatlanok hóhérát – sok évszázaddal őutána! A második és harmadik gyermek neve egy-egy kerek kijelentés. Lo-Ruhama: Nincs irgalom; Lo-Ami: Nem népem.
Ozeás később visszaváltja feleségét – vagy egy más férfitól, vagy talán egy szentélytől, ahol szertartásszerű paráznaságot űz. Ez is jelképes aktus: így fogadja majd vissza az Úr is „szerelmébe” Izraelt, ha hű marad hozzá.
Menáhem halála után újra gyors trónváltások. Pekáját, a törvényes utódot két éven belül megöli testőrparancsnoka, Peka. A két név egymásnak a változata csupán, valószínű, hogy Peka nemcsak a trónját, hanem a nevét is elbitorolja elődjének.
A palotaforradalomnak – ötven gileádi férfi élén hajtja végre Peka – fontos nagypolitikai háttere van: az asszír kérdés. Menáhem adóval vásárolta meg III. Tiglatpileszer (Tukulti-apil-ésarra) jóindulatát – asszír feljegyzések szerint két alkalommal is adott át nagy összegű ajándékot –, és valószínűleg fia, Pekája is az ő politikáját követi. Tudjuk, hogy az adók terhét Menáhem a jómódúakra hárította tovább, s ezért feltehetjük, hogy az ország legbefolyásosabb köreiben erős az asszírellenesség. Peka gyökeres fordulatot ígér, amivel sokakat hívévé tesz. Energikusan lát az új politika megvalósításához. A Biblia csak annyit ír, hogy az arám Razonnal szövetségben megtámadja Júda királyát, Áházt, de nem világítja meg ennek az akciónak a hátterét. Nos, Peka előbb megnyeri Arámot, Tiruszt és a filiszteus városokat egy asszírellenes koalícióra. Júdát is felszólítják, hogy csatlakozzék a szövetséghez, de Áház jól látja ennek veszélyeit, és elutasítja az ajánlatot. Peka és Razon azért indulnak meg tehát Jeruzsálem ellen, hogy belekényszerítsék Júdát a szövetségbe. Izaiás próféta egy megjegyzése rávilágít: az a tervük, hogy Áház helyébe egy bizonyos Tabeel fiát teszik meg királynak, aki bizonyára az asszírellenes politika híve. Szorult helyzetében kihez is fordulhatna Áház, mint épp Tiglatpileszerhez! Az asszír király szétzúzza Arám megmaradt erejét, és bekebelezi Izrael földjének jó harmadát – északi és a Jordántól keletre eső részeit –, s lakóit fogságra hurcolja.
Peka politikája tehát megbukik – s rövidesen ő maga is, éppúgy erőszakosan távolítja el az útból utódja, Hósea, ahogy ő félreállította Pekáját. A Biblia azt írja róla, hogy húsz évig uralkodott, de ez alapos elírás vagy tévedés, valószínűleg három, de legfeljebb négy esztendőt tölthetett a trónon.
Csak természetes, hogy az asszír kérdésben Hósea visszatér a behódolás politikájához, és az új asszír király, V. Szalmanasszár (Sulmánu-asaridu) hadait ajándékokkal bírja elvonulásra. Később azonban ő is megkísérli lazítani a köteléket: egyfelől rendszertelenül fizeti az adót, másfelől óvatos diplomáciai lépéseket tesz a déli nagyhatalom, Egyiptom felé, amelynek ugyancsak érdekében áll gátat emelni az asszír terjeszkedés elé, és tőle remél segítséget. Szalmanasszár azonban tudomást szerez erről, a királyt elfogatja – hol, hogyan? nem tudni –, majd a király nélkül maradt fővárost háromévi kemény ostrommal beveszi, és megszünteti Izrael államot.
A pontosság kedvéért: az asszír király maga nem harcol a helyszínen, s az ostromot csak egy évvel halála után, utóda, II. Szargon uralma alatt fejezik be. Ez az év, Kr. e. 721 jelzi a zsidóság északi államának a végét. A lakosságot – feltehetőleg inkább a városok népét – áttelepítik Asszíriába, s idegeneket hoznak a helyükbe mindenféle nációból. A terület Szamária néven asszír tartomány lesz, s a név rajtamarad a későbbiekben is.
Valószínű, hogy a letelepedett idegenek idővel beolvadtak a helyben maradt zsidóságba, és vallásuk lényeges elemeit is átvették – erre utal az asszír király által visszaküldött pap története –, de a későbbi, a babiloni fogságból visszatelepülő zsidók mindvégig megvetették és ellenségüknek tekintették a szamaritánusokat.
Azokról az izraeliekről, akiket két lépcsőben Asszíriába hurcoltak, keveset tudunk a későbbiekben. A Tóbiás-könyv arról tanúskodik, hogy a birodalom városaiban szétszórva telepedtek meg, de ápolták kapcsolataikat és hagyományaikat. Egységes tömböket azonban nem alkottak, nagyobb tömegben vissza nem települtek ősi hazájukba, és a századok folyamán jórészt elvegyültek a folyamközi népek tengerében.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
