60. Függelék A besúgó-jelentések alapján Sedlniczky rendőrminiszter által készített „Informations-Protocolle” Kossuthtal és az el…

Full text search

60.
Függelék
A besúgó-jelentések alapján Sedlniczky rendőrminiszter által készített „Informations-Protocolle” Kossuthtal és az ellenzék szervezkedésével foglalkozó részei 1845 elejétől az országgyűlés kezdetéig.*
A kézirat egyik példánya annak a kéthetenként készült jelentés-sorozatnak, amelyben Sedlniczky rendőrminiszter az uralkodó és legfőbb kormányszervek számára összegezte a rendőrminisztériumba befutó kémjelentésekből az általa legfontosabbaknak tartott mozzanatokat. E jelentések természetesen nem mindenben megbízhatóak: túlzások, ferdítések, koholmányok akadnak bennük szép számmal, a titkos ügynökök meg akarják szolgálni azt a tekintélyes költséget, amibe az ügynök-hálózat fenntartása a kormánynak kerül. Ennek ellenére is fontos forrást képeznek egy olyan korszakról, amelyből a közvélemény hangját a sajtó- és levélcenzúra s a rendőri megfélemlítés csak erősen megszűrve engedte át az utókor kutatóinak. E jelentésekben szerepelnek mindazok a kérdések és mozgalmak, amelyek a magyar reformkorban feltűntek s szerepel nem egy esemény, amelyről csak innen szerezhetünk tudomást. A kormánykörök rendkívül nagy fontosságot tulajdonítottak ezeknek a jelentéseknek s számos, különben érthetetlen kormányintézkedésnek találjuk meg a magyarázatát bennük. E kötetben a jelentésekből csak azokat a részeket hozzuk, amelyek Kossuthtal és az ellenzék országgyűlési készülődéseivel foglalkoznak; remélhető, hogy a reformkor politikai és társadalmi mozgalmainak ez a nélkülözhetetlen forrása egyszer még teljes egészében kiadásra kerül. A szöveg magyarázatát a legszükségesebb mértékre korlátoztuk, az anyaggal kapcsolatos felvilágosításokat jórészt már a korábban közölt anyagban megtalálja az olvasó.
Kőnyomatos példány az Országos Levéltárban.

 

223. Április vége, 1845. 455. Pest, 20. Juli [1845] 776. Pest, 2. Dezember. [1845] 794. Pest, 15. Dezember [1845] 49. Pest, 10. Jänner. 1846. 51. Pest, 5. Jänner, 1846. 91. Pest 1. Februar 1846. 97. Pest 28. Jänner. 1846. 99. Pressburg 29. Jänner. 1846. 147. Pest, 18. Februar 1846. 177. Pest, 6. März. 1846. 178. Pest, 26. Februar. 1846. 225. Pest, 20. März. 1846. 227. Pest, 20. März. 1846. 231. Pest, 23. März. 1846. 247. Pest, 26. März. 1846. 263. Pest, 8. April. 1846. 264. Pest, 10. April. 1846. 269. Pest, 7. April. 1846. 413. Pest, 6. Juni. 1846.* 432. Pest, 8. Juni. 1846. 436. Pest, 16. Juni. 1846. 492. Pest, 17. Juli, 1846. 506. Pest, 20. Juli. 1846. 526. Füred, 4. August. 1846. 549. Pest, 24. August. 1846. 575. Pest, 22. August. 1846. 576. Pest, 25. August. 1846. 582. Pest, 25. August. 1846. 605. Pest, 25. August. 1846. 615. Pest, 13. September. 1846. 737. Pest, 26. Oktober. 1846. 754. Pest, 4. November. 1846. 766. Pest, 6. November. 1846. 781. Pest, 18. November. 1846. 827. Pest, 30. November. 1846. 14. Pest, 20. Dezember 1846.* 15. Pest, 17. Dezember 1846. 32. Pest, 25. Dezember 1846. 34. Pest, 25. Dezember 1846. 43. Pest, 5. Jänner 1847. 48. Pest, 1. Jänner 1847. 50. Pest, 25. Dezember 1846. 62. Pest, 19. Jänner 1847. 63. Pest, 11. Jänner 1847. 66. Pest, 11. Jänner 1847. 67. Pest, 14. Jänner 1847. 68. Pest, 5. Jänner 1847. 71. Pest, 7. Jänner 1847. 80. Pest, 26. Jänner 1847. 81. Pest, 19. Jänner 1847. 83. Pest, 19. Jänner 1847. 95. Pest, 24. Jänner 1847. 104. Pest, 3. Februar 1847. 105. Pest, 25. Jänner 1847. 108. Pest, 28. Jänner 1847. 111. Pest, 30. Jänner 1847. 141. [Kelet nélkül, február eleje.] 159. Pest, 23. Februar 1847. 160. Pest, 23. Februar 1847. 162. Pest, 22. Februar 1847. 164. Pest, 22. Februar 1847. 176. Pest, 28. Februar 1847. 177. Pest, 7. März. 1847. 200. Pest, 14. März. 1847. 201. Pest, 15. März. 1847. 219. Pest, 16. März. 1847. 220. Pest, 17. März. 1847. 235. Pest, 26. März. 1847. 248. Pest, 3. April. 1847. 249. Pest, 6. April. 1847. 255. Pest, 8. April. 1847. 256. Pest, 12. April. 1847. 282. Pest, 16. April. 1847. 283. Pest, 18. April. 1847. 284. Pest, 18. April. 1847. 285. Pest, 16. April. 1847. 291. Vágújhely, 21. April. 1847. 325. Pest, 10. Mai. 1847. 326. Pest, 11. Mai. 1847. 334. Pest, 14. Mai. 1847. 375. Pest, 4. Juni. 1847. 385. Pest, 11. Juni. 1847. 387. Pest, 10. Juni. 1847. 388. Pest, 12. Juni. 1847. 391. Pest, 6. Juni. 1847. 404. Pest, 16. Juni. 1847. 439. Pest, 30. Juni. 1847. 461. Wien, 11. Juli. 1847. 473. Pest, 18. Juli. 1847. 474. Pest, 16. Juli. 1847. 495. Pest, 20. Juli. 1847. 537. Pest, 30. Juli. 1847. 546. Ofen, 22. August. 1847. 548. Ofen, 22. August. 1847. 562. Füred, 8. August. 1847. 572. Pest, 6. September 1847. 589. Pest, 6. September. 1847. 609. Pest, 18. September. 1847. 610. Pest, 16. September. 1847.

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me