Adatkák a dohány történetéből.
Adatkák a dohány történetéből.
Már sokkal ez előtt, mintsem Europában ismeretes lett volna a dohánynak pipázásra való használása, divatozott ez több nyugot-indiai szigeten, imitt amott Amerikában és mi 807valószinűséggel gyanitható* sokkal régebben már némelly ázsiai tartományokban. A pipázás eredetét Amerikában átalánosan divatozó vélemény szerint az indus papok némi-ámitásának tulajdonitják. Azt mondják ugyanis, hogy midőn ezek – vallásos szokás szerint – a legfontosb tárgyakról, leginkább a háboruk kimeneteléről, vagy az uralkodók jövendőjéről megkérdeztettek, ezen növényt szárazon és aprózottan arra készült eszközökben meggyújtották, s bálványaik előtt keletfelé forditott arczzal egy nádszálon füstjét mindaddig szivták magukba, mig kábulást szinlelve eldöltek, magukhoz jövén aztán azt mondták, hogy ők a kábultság ideje alatt a fővalóval értekeztek, és ekkor igen homályos és kétértelmű feleleteket adtak, mint az istenségtől jövőket. Később az avatatlanok is kezdtek pipázni, hasonló kábultságba esni, és saját jövendőjük iránt valami titkosabb tudomást szerezni ohajtván. Azon okok, mellyek a mi őseinknek adák szájokba a pipát nem ugyan olly nevetségesek, kissé okszerüebbek voltak, de mégsem méltányolhatók. Hajdan panaceákat (átalános gyógy szereket) és csuda-füveket hittek, melly it a természetnek s az élet-müves élet feltételeinek nem ismerésén alapúl, s azon homálynak volt bélyege, melly még akkor az isméretek világa fölött borongott. Ekkor a dohány is szerencsés lőn ezen csudafüvek sorában helyt nyerni. Mert alig terjedt el Nicot János csuda gyógyitásainak hire* a dohányt mindjárt olly növénynek tartották, melly mindenféle betegségek ellen is óvószer, főkép pedig az életet hosszabbitja. Gyanithatólag ezen hit lőn oka annak, hogy az emberek a dohány csoda erejét a pipázás által akarták sajátjokká tenni. Legközelebbi oka tehát annak, hogy a dohányzás felkapott, és elterjedt orvosi, t. i. a jelen betegségek orvoslása, és a következhetők meggátlása. De minthogy eleinte csak az előkelők s gazdagok üzhették a pipázást, mi természetesb minthogy divattá vált, s később a növény termesztése terjedvén, boldog, boldogtalan hozzá látott. Ugy annyira hogy különösen házak – a csapszékekhez és sörházakhoz hasonlóak – állittattak fel a dohányzók gyülekvése helyéül, mellyek Francziaországban, Tabagies, Németországban pedig Tabagien nevet viseltek.
Don Anton Ulloa physik. und histor. Nachrichten von südl. und nördl. Amerika aus d. span. üób. v. J. A. Dieze Leipzig 1781. – Ritter v. Pallas e feletti nyilatkozati a J. Beckman Anleitung zur Technolog. czimü könyvében 3 Aufl. 219 l. – S. F. Hermbstadt. Anlage zur Kultur d. Tapakpflanzen und Fabrikat des Bauch- und Schnupftabaks Berlin 1822. 12 lap.
Midőn Nikót János mint franczia követ Lissabonban volt, meglátogatta a portugali ritkaság-gyüjteményt, hol neki a felügyelő a dohányt mint legközelébb Floridából hozott idegen növényt bemutatta s azzal őt megajándékozta. Ţ még ottlétében a dohányt saját kertjében mivelte, hol is az nagyon buján nőtt és elszaporodott. Egyik szolgája atyja fenés orrfekélyét vele meggyógyitotta. Szakácsa pedig saját balkarján ütérét egy konyhakéssel majdnem ketté metszvén, sebét rárakgatott dohány-péppel mellyet az udvarmester készitgete, behegesztette.
Bár melly örömest fogadta is a közönség e divatot, sok egyenesnél mégis nemcsak résztvétre nem talált, sőt hatalmas ellenszenvet költött. Legnagyobb ellensége a pipázásnak mindjárt I. Jakab Angol királyban keletkezett. Ő honából 808a dohányt igazgató használatával egyetemben ki akarta irtani. Azért minden font dohányra tetemes adót vetett. A dohányt t. i. az egészségre veszedelmes, és a földet termékenytelenitő növénynek állitván; továbbá mint az adót kivető parancsban mondva van, mivel érette a hazából tetemes pénz kiszivárog, 1604 évi october 20-kától fogva minden font dohánytól hat schilling és tiz Stüber (a mi pénzünk szerint valamivel több két tallérnál) fizettessék. A virginiai gyarmatokban pedig azzal szoritotta meg magát a dohány termesztést, hogy 100 fontnál többet egy egy termesztőnek eladnia erős büntetés alatt nem volt szabad. Sőt végre maga egy könyvet irt a dohány ellen, (Misokapnus = dohány ellenség czim alatt) s azt a nép között ingyen kiosztatta*. És e hatalmas ellenszenvnek látszata is volt, mert Angliában az időben a pipa elleni gyülölség annyira ment, hogy példa akadt rá, miszerint az atya tulajdon fiától atyai szeretetét megvonta, s az örökségből kitagadta, ha pipázni merészlett.
Többek közt e könyvben e van: Ezt a megveszett szokást, sem győzedelmes nem parancsolta a meghóditottnak, sem a király nem rendelte, sem az orvosok nem javaslották, hanem a minap egy az isméretlen világba küldött követ hozzá e gyalázatos árut. Zárszavai pedig e könyvnek ezek: „Végre polgárok, ha csak egy kis becsület érzés is van bennetek, hagyjatok fel ez oktalan szokással; melly gyalázatból származott, hibából befogadtatott, bolondságból gyakoroltatott; – melly miatt isten haragja is gerjed ellenünk, melly elöregíti nemzeti fényünket itthon, és elhitványitja mások előtt. Hagyjátok e gonosz szokást veszni, – hagyjátok halálos ellenségteknek e szinre ocsmány, szagra kellemetlen füstölést, melly megzavarja a velőt, s a tüdőt, sorvasztja, s ha mondani szabad, a pokolbeli gőzöket mutatja elő undok képben.”
Törökországban midőn (1610 körül) a pipázás elközönségesült, minden módon igyekeztek azt nevetségessé tenni, sőt majd nem kegyetlenkedtek is azokon kik pipázni merészlettek. IV. Amurat halálos büntetés alatt tilalmazta a pipázást, mint melly az ő véleménye szerint az embernek termékenységét csökkenti.
Feodorowics Romanow Mihál muszka Czár 1634-ben midőn némelly dohányzók vigyázatlansága miatt nagy égés támadott volna, törvényt hozott: hogy a pipázó először megkorbácsoltassék, második esetben orra vágassék le, harmadikban felakasztassék. Ugy-e hathatós rendszabályok arra, hogy valami minél inkább lábra kapjon!
A helyét tanácsnokok, midőn Appenczellben 1653-ban nehányan az utczákon kezdtek pipázni, s ez olly annyira feltünt, hogy a nép csoportokban követte a különösen jeleneteket, mivel a nép csoportozás nem dohányfüst, a dohányzókat magukhoz idézték, s megbüntették; ezen felül a fogadósoknak erősen megtiltották bár mi szin alatt is szenvedni fogadójukban pipázókat a nélkül, hogy rögtön és névszerint fel nem jelentenék. A berni 1661-ben alkatott rendőrségi határozatban, mellynek czikkei a tiz parancsolat modorában voltak felosztva, a pipázás e czim alatt volt tiltva: ne paráználkodjál, és őreül e tilalomnak egy saját collegium állitatott fel „chambre du tabac” nevezet alatt. Itt is börtön, birság és bitófa állitatott vázul a pipázók ellen. Miből is igen világos, hogy e szokásnak annál erősebb gyökereket kell vala vernie.
(Vége következik.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
