FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.

Full text search

FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
Nekem egészen más fogalmam volt a katonai fegyelemről, minőnek azt most a gyakorlati életben tapasztalom. S azt hittem, hogy egy öreg katona, nemcsak a czopfot és schlendriánt, hanem a hadi élet legfőbb tényezőjét a kemény szigort is, áthozza magával a régi rendszerből. Pedig a tapasztalás ellenkezőt bizonyít. Hányszor instálgatták a Pesten lézengő új tiszteket a Közlönyben, míg egyszer azt is meg merték nekik mondani, hogy, ha nem mennek a sereghez, majd le is teszik ám őket. Mennyit könyörögtek a Leopoldvárból ide kisért oláh katonáknak, hogy tegyék le a fegyvert; s elnézték, hogy azok kereken megtagadták az engedelmességet. Később arra kérték őket: tegyenek hát legalább őrszolgálatot, ha már csakugyan itt hevernek. Az oláhok ismét nemmel feleltek. El akarták vonni tőlök a napi díjt; azt mondták: akkor rabolni mennek. Végre szerdán délután, úgy lépett föl valahára a hatalom, mint legelőször mindjárt tennie kellelt volna. Mennyire szemmértékkel fölvehettük, mintegy 800 honvéd és székely katonaság vette körűl este felé az üllői úton mostanában épült kaszárnyát, melly előtt az oláhok könnyebb capacitálhatása okáért, 6 ágyú is lőn felállítva. A székelyek már kifeszíték puskáikat az udvaron, kivűl pedig, az ágyúkon ülő tüzérek kezében égette kanócz.
Az oláhok körűlnéztek, látták, hogy biz ennek fele sem tréfa, s ész nélkül rakták le a fegyvert, és esküdtek az alkotmányra nyakra főre, mint a derecskei ember a veres hagymára. Az elszedett fegyverek szekereken hordatnak be a Józsefkaszárnyába.
– Ugyanez estén érkezett hozzánk 600 lengyel ifjú, kik egy tetemes erőből álló (mintegy 15,000 főnyi) lengyel sereg előcsapatának mondják magukat.
– Pozsonyból, Csányi László királyi biztostól egy fölhivás kering fővárosunkban „Magyarhon lelkes leányaihoz”, mellyben ezek segélyét kéri, a Pozsony vidékén táborozó, s fehér ruhában nagy hiányt szenvedő sereg részére. Fölteszszük, miszerint Budapest lelkes hölgyei, kik eddig is olly készek voltak áldozataikkal a haza oltáránál megjelenni, ezúttal sem akarnak lenni hátulsók. Az ajándék-fehérneműeket a városi hatóság veszi át.
– Budán ugyancsak nagy tűzzel megy a nemzetőri szolgálat; nincs kegyelem még a sánta-bénáknak sem, sőt mi több, az özvegyasszonyokat is kirendelik. Bizonyos „Frau von” egy czédulát mutatott elő a napokban, mellyen következő szavakkal rendeltetik őrállásra: N. N. asszonyság holnap ... órakor ... őrhelyen, fegyveresen jelenjék meg. Ezt a polgármester a tegnapi közgyülésen följelentvén, kimondatott, miszerint az october 2-iki kemény határozat, a gyönge nőnemet nem háborgatja, s csak a férfiakra szól.
– Urak, pestvárosi tisztviselő urak, ide figyeljetek. A budai albírák fizetése eddig 36 frt volt, az aljegyzőké 75. Tegnap megesett rajtok a közgyülés szíve, s a pestiek példáját követve, évdíjaikat rettenetesen fölemelte. Halljátok és borzadjatok. Az albírák fizetése lesz ezentúl = 100, az aljegyzőké = 250 frt.
– Rövid időn ismét egy új darab, „Martius tizenötödike” kerülend színpadra. Kik olvasták, fényes jövőt igérnek e műnek. Mi nem láttuk bár, de Dobsa Lajos neve elég kezesség nekünk arról, hogy a fütyülésben semmi esetre sem fogjuk magunkat megerőtetni. Azon körülmény, hogy szerző, mint beszéli, iszonyatos igazgatói torturán ment keresztűl, a darab satyricus jelleme miatt, és pedig akkor, miután a bíráló választmány már egyhangúlag elfogadta: fölötte kiváncsiakká tesz bennönket azon estére, mellyen ‘Martius tizenötödike’ adatni fog. – Szathmári K.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me