NÉHÁNY SZÓ A SAJTÓ KEZELÉSÉRŐL.
NÉHÁNY SZÓ A SAJTÓ KEZELÉSÉRŐL.
(Vége.)
Miután igy egy futó tekintetet vetettünk a szándéklott mixtum compositum zagyvalékára, vessünk egy tekintetet azon egyedűli s egyetlen tényezőre, mellyre a kivitel nehéz szakmája bízva van.
Alig szükség mondanunk, hogy ez az osztrák hadsereg.
E hadsereg áll németekből, csehekből, lengyelekből és oláhokból. Legszebb s legnagyobb részét egykor a magyarországi sor és határőrezredek tevék, és egy igen szép részét az olasz seregek.
Az osztrák kormány politicája mindig az volt, a nemes bizodalom dicsősége helyett seregeinek, – igen kevés, vagy épen semmi kivétellel, – homlokára a bizodalmatlanság szégyenbélyegét ütni. – Ezért törtónt, hogy a különböző nemzetiségekből kiemelt hadierőt kölcsönös egymást sakkban tartásra, egymásközti ellenőrködésre használta. Valahányszor criticus időszakok álltak elő, e szégyenítő kishitűség a seregek hűségében szembetünővé lőn.
A nép, minden országok törzsereje, akaratnélkűli eszköznek tekintetvén, a hadsereg ugy nevezett egysége tekintetéből, minden fajú és nyelvű tisztek szerte szórattak a különböző ezredekbe, s valóban a tapasztalás mutatta, hogy a hadsereg azzá lőn, minek lennie nem szabad, állodalommá az állodalomban. – E számítás, mint némelly embereknek erénye vagy hazafiság a, bizonyos határokig megfelelt a reménynek. De mivel épen a főtényező, a nép, a közvitézek ezreinek hangúlata s érzése csekély figyelembe vétetett, a gyenge s ingatag alapra épített rendszer, saját gyengeségeinek zátonyain szenvedett hajótörést.
A magyar hadsereg magyar tisztjeinek többségében a schlendrian nyűge el nem nyomhatta a haza szeretetét. – A magyar hadsereg közvitézei, mint a tiszta gyöngy, fölemelkedtek az idők magasságára. Ők példáját adták annak, mi az igaz katona, ki hazáját nem tekinti birkanyájnak, melly fölött kénye, kedve szerint rendelkezhessék bárki. – A távol Olasz-, Cseh- és Lengyelországban, a hír első hangjára, hogy a haza veszélyben van, minden veszélyt s az életet magát megvetve, néha a lehetlenséggel küzdve, sereglettek össze a mezet zászlói alá.
A ki nem jött, arról bizonyos, hogy nem jöhetett, és legyen bár hol, érdekeinket szívében hordja.
Az olasz seregek zsoldos tisztjeiktől vezetve s elámítva, talán a túlnyomó szám ellenőrködő kémsége miatt, itt-ott a szabadság zászlóinak ellenébe állíttatnak, de ki kétkedik abban, hogy ezen emberek, saturálva Olaszország szabadság-szellemétől, s elkeseríttetve azon iszonyok által, mellyek földi paradicsomunkban, a gyűlölt tedeschik által végrehajtattak, legkisebb rokonszenvvel sincsenek a szabadság elleni irtóháború iránt.
A hadsereg többi részeiben is Stadion, az osztrák chaos mindenhatója, mert volt-e még habsburgi uralkodó illy praeceptorok és gyámok nélkűl? – csak annyiban számíthat, mennyiben az osztrák politica szellemében a szolgaságot és lenyűgözést tartja főtényezőnek.
Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy e bérenczek, kiknek a honszeretetről, honérti feláldozásról s a szabadságról legtávolabb eszméjök sincsen, odahagyandják vezéreiket és zászlóikat, s kezet fognak azokkal, kik az önkény s lenyügözés ellen életöket s mindenüket a mérlegbe vetették; de elhatározatlan kimondjuk, mikép hosszú időre s biztosan olly hadseregre építeni a sikert, melly az önkény részére hajlik hazája, rokonai s földiei ellen, szintolly keveset lehet, mint a minő keveset számithat a szabadság szent ügye illy bajnokokra még jelenben.
Ne csalódjunk! biztosan az önkény uralma ezen egész seregben egyedűl a vezérek és tisztek caderére építheti reményét. Mint az elgyengűlt mozdító erejű gép, még darabig, talán jó ideig – sikerűlend ezen embereknek ezen erőt összetartani, és igen valószínű, hogy nekünk nagy, fegyelem alatt levő s begyakorlott sereggel kellend küzdeni. Sőt a minő hihető, s egy ideig bizonyos ez, ugy másrészt ne engedjük magunkat elámíttatni azon felcsigázott számok által, mellyek épen az ellenség önbizodalmatlanságának criteriumai.
Ha azon számítás állana, mellyel a szándékos ijesztgetők minden újabb invaiso alkalmával igyekeznek a közönséget kétségbe esetten lehangolni, akkor milliók állanának fegyverben ellenünk.
Habozás nélkül ki merjük mondani, mikép ez összes erő, melly kilencz oldalnál támadta meg honunkat, nem áll többől, mint a legtúlságosabb számítással, száz húsz ezer fegyveresből, mellyeknek fele hirtelen összeszedett újonczok.
A ki néhány percznyi időt enged magárnak felszámítani, mennyi haderő kell a lombardvelenezei királyságnak, Bécsnek, Prágának, Lembergnek nyügben tartására, mennyi erő van Gallicziában, Morvában, Csehországban, Austriában, Erdélyben s a többi itt ott elszállásolva, s várak őrizetére felhasználva előbbi számításunkat is nagyitottnak fogja találni.
De ennyi is minden esetre hatalmas erő, mellyet azonban ránk nézve a legroszabb esetben boszúvágy, s az úgy nevezett megsértett katonai becsület ingere lelkesít, s nem azon örök tűz, azon tettszomj s azon szenvedélyesség, mellyet egy szent és igaz ügynek öntudata ad.
E tömeget elaggott, egymás közt meghasonlott, s kevés kivétellel, a rosz ügyet túlcsigázottnak hivő tábornokok vezérlik.
A mint tehát elbízakodnunk legkevesebbé sem lehet, úgy a megfélemlés – mondjuk ki egyenesen – nemcsak gyávaság, hanem nevetséges gyávaság volna.
Volna pedig nevetséges azért, mivel többnyire legjobb korú, sőt fiatal élet és erőteljes s ügyünkhöz buzgón hű vezérek alatt már is olly erő áll rendelkezésünkre melly csatáknak edzve van, s nem bérért, hanem a hazáért s a szabadságért vív.
Nevetséges volna, mert hiszen mi nem akarunk országokat hódítani, mi nem akarunk senkit megtámadni, mi a hazát akarjuk megvédeni és megmenteni; s a mi erőnk nem összefogdosott erő, nem had, melly a mészárszékre vitetik, hanem olly erő, melly a legszentebb czélt tűzvén ki teljes öntudattal működik s azért naponként, óránként növekedik, mint az ár, s mögötte a nép milliói állanak; e sereg győzni fog: főleg ha seregeinkben – vezéreink két fő dolgot nem felednek, s ezek: szigorú fegyelem – hanyagok kiméletlen rögtöni elutasításával – s pontos előrelátó elismerés.
Hogy a gyakorlatlan nép itt ott megfutamlott, hogy egy két kisebb csatát elvesztettünk, az legkevesebbet sem bizonyít ellenünk: valamint honvédeink a vitézség száz példáját adják naponként, úgy ne kétkedjünk, a nép is megszokja az ágyú dörgését. – Ha a népfölkelések ezután arra használtatnak, a mi sajátlagos feladatuk, az ellenséget hátulról nyugtalanítani, zaklatni éjjel nappal rombolni hídakat, utakat, eltakarítani az élelemszereket előle, megfelelendnek hivatásuknak, csak vezetői legyenek, kik megmondják, hová menjenek, mikor siessenek hátra, s hol és mikor gyűljenek össze, hogy egyrészt az ellenségnek sem éjjele sem nappala ne legyen, másrészt maga a futás által tőrbe csalassék, s mig hátúl szabadnak véli, tömegek nőjenek ki a földből, s a hegyoldalokon. Úgy azt hiszszük, hogy a nemzetőrség is, ha egy egy önkénytes mozgócsapat válik ki belőle; födve harczban gyakorlott katonaságtól, megteendi kötelességét, s egykor eljő az idő, mikor a nemzetőrségben a haza első felszólításra kész megvédőit látandja.
Elmondtuk nézeteinket; és most térjünk vissza a sajtóhoz, melly, ismételjük, egy hadsereggel felér, ha meg tudja a választást tenni a perczek közvetlen követelései s azok közt, mellyeket a hon criticus pillanataiban, nem mellőzni, hanem rövid vagy hosszabb időre halasztani szükség.
Hibáznánk, ha a sajtót átalánosan kárhoztatni akarnók. Csekély kivétellel, a sajtó kezelőiben a jó szándék s az erély bizonyos fokig nem hiányzanak, s míg vannak, kik egy nemzeti hymnustól föltételezik a jó ügy győzedelmét,* s még mások a kiáltásokat különös hatású tényezőknek tartván, folytonosan unszolnak, hogy kiáltsunk: – kiáltsuk ki a respublicát, kiáltsuk ki a függetlenséget, addig vannak mások, kikt úgy vélekednek, hogy talán hymnusok eldalolása s különböző kiáltozások helyett, legjobb lesz egyelőre ágyúinkat engedni kiáltozni s a csaták symphoniáját dalolni.
Nem gondoljuk, hogy volna valaki, ki hymnustól föltételezné a jó ügy győzelmét, de hogy egy népszerűvé vált nemzeti énekkel nagy lelkesedést lehet gerjeszteni, bizonyítja a többek közt a franczia marseillei dal; pedig a lelkesedés nem csekély dolog háborús időben. – A szerk.
Mig széles jó kedvükben némellyek a papság veres hasát, s az ariatocraták, isten tudja hány kezekben létező, birtokát s annak különböző szineit emlegetik, addig mások komolyan emlékeztetnek, hogy az idő oda ért, hol Magyarországnak egy párttá kell olvadni, s apró házi perecskéit jobb időkre halasztani.*
Az apró pöröcskék jobb időre halasztásában teljesen egyetértünk a tisztelt czikk-íróval. Csak ez aztán oda ne magyaráztassék, hogy általános egyesülés, s egy párttá olvadás miatt szemét behúnyja a sajtó a reactionarius mozgalmak felett is. Ez annyit tenne, mint nőni hagyni a gyomot, melly utóbb a szabadság minden virágait elölné. A sajtónak ezer szemmel kell őrködni, hogy a roszaság el ne harapózzék. – A szerk.
Míg számtalan festék és papiros vesztegettetik apró hiúságok legyezésére, recriminatiókra, s mind azon aprólékos egyéni hánykolódásokra, mellyek a középszerűség bélyegét viselik, s holmi nagy torkú kudarczokra és gyakran mélyen számított árulások megrovására, mellyek egészen prózai s minden számítástól messze esett gyávaságra vagy tapasztalatlanságra reducálhatók; – addig vannak igen sokan, kik egyátalában természetesnek találják, ha a drága honnak tizennégy millió lakossága közől válhatik néhány jeles és szerencsés vezér, ellenben ha tizenöt, húsz, harmincz ezer ember vezérletét, főleg ha az illy sereg félig ruházva, félig fegyverezve s legkisebb sincs begyakorilva, olly emberek vállalják el, kik igen jó szándékúak s telén ügyességgel birók is lehetnek, de vezéreknek nem születtek, s valahol egy szerencsés csatát nyernek, az a gondviselés csodái közé tartozik, ellenben ha vesztettek, az történt, a mit előre lehetett látni.
Katona Miklós serege szétbomlását, az erdélyi hadsereg megfutamlását, a legelűl szaladók kiáltották leginkább árulásnak; a dolog azonban saját értékére visszavezetve, egyszerűen ott áll: hogy a leggyakorlottabb erő is tapasztalatlan vezér alatt csekély remtényt nyújtván, igen természetes, hogy gyenge vezér, roszúl organizált és fegyelem nélkűli sereg futni fog, a merre lát.
A sajtónak, vélemenyünk szerint, most főteendője az, hogy a nemzetet mindenek előtt és mindenek fölött a haza megmentésére buzdítsa, hogy most, midőn egy vesztünkre koholt átkos terv kivitelének küszöbén állunk, egyetlen gondolat, de nagy és hatalmas, villanyozzon át mindenkit, s hogy e gondolat, fölemésztve minden melléknézetet, az ösztön azon rágalmával s azon elhatározásával birjon, melly sem jobbra, sem balra nem tekintve, a czél felé törekedjék, s e czél nem lehet más, mint a haza megmentése.
Dörögje a sajtó a nép fülébe azon elvitázhatlan igazságot, mikép, ha a népben akarat van, s millióit egy eszme lelkesíti, nincs a világnak olly hatalma, melly annak ellenállhasson.
Tizennégy milló lakosságát Magyarországnak, nem egy két száz ezer fegyveressel, de egy fél millióval s annak minden ágyúival és szuronyaival legyőzni lehetetlenség, s épen olly aranytalan merészség, mint ha három, négy tetőtől talpig fegyverzett zsivány egy nagy, népes, bár fegyvertelen, helységet akarna meghódítani és felprédálni.
Mondja a sajtó a népnek, hogy az akarat egysége olly talizman, melly minden átkos hódítási tervet eszméjében megsemmisít.
Kiáltsa a sajtó, hogy nekünk győzedelem kell, minden áron, s hogy egy olly historiai emlékezetű ország népe, minő Magyarország, mikor szabadságáról s lételéről van szó, multjának és jelenének tartozik azon nagy jövővel, mellynek kivívására nem kell egyéb, csak összetartás.
Legyen egyszer a győzelem a miénk, Európa beteg politicája fel fog ifjodni irányunkban, s ne kétkedjünk a rokonszenv, melly most irányunkban csak titkon, vagy legalább nem elhatározottan nyilatkozik, viszhangozni fog egész Európában.
S midőn igy ama roppant hatás, mellyet a sajtónak gyakorolni hatalmában van, egy nagy czélra, a haza megmentésére, összeolvasztott bennünket, mig seregeink s a felkölt nép százezrei a harczterén a sikert biztosítják, addig mondja meg a sajtó a souverain népképviselőinek: hogy maradjanak együtt, s hogy minden győzedelmet a harczterén egy nagy kérdésnek győzedelme a népképviselőinek teremeiben kisérjen. – Mondja, hogy ez ország, mióta létezik, soha som volt kedvezőbb állapotban, soha sem olly önállóságban, mellyben szabadabb keze leendett minden viszonyokban üdvös s elolthatlan hatású kérdések mogoldására, mint most.
Mig az absolutismus vak eszközei nyomort és inséget terjesztenek, vérben fürdenek, s az ököljogot állítják a nemzetek szabadságának ellenében, mig bombáik s gránátjaik az ipar s a legszentebb emlékezetek míveit lerombolják, mig átok és kárhozat kiséri lépteiket, s czéljok az elszegényítés, a szétdarabolás s elbutítás uralm; addig az összes nép képviselői nyujtsanak segédkezet, a hol lehet, emeljék az ipart, engeszteljék ki a kedélyeket, kármentesítsenek, a kit lehet olly arányban, mint lehet, léptessenek szabad institutiókat életbe, hogy a história márványain elolthatlan betűkkel olvassa az utókor, mikép Magyarország népe szintolly vitéz és kitűrő a haza megmentésében, mint ápolóan gondos s nagylelkű a halálharcznak közepette s a győzedelem után.
Fel tehát ti, a sajtó roppant hatalmának kezelői, egy czélra, egy szívvel, egy lélekkel, és vesztve semmi sincs, nyerve minden.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
