5. ELŐKÉSZÜLETEK
5. ELŐKÉSZÜLETEK
Szemere de genere Huba úrral már korán reggel közöltem éji tapasztalataimat a „Carl”-ban, ahol szállásunk volt.
Szemere Miklós szokás szerint vörös posztókelméből készült, térdig érő Garibaldi-ingben és egy foltos, ócska, de szerencsésnek mondott posztónadrágban feküdt vaságyán és kemény párnáján egy ágyterítő alatt, amint Ferenc József példájára szokás volt ez akkoriban az előkelő úrivilágban: Ferenc József módjára, vaságyban háltak az urak.
Híreim hallatára a szakállas úriember nyomban kiszállott az ágyból, papucsaiba bújt, és sokáig ült eltűnődve az ágya szélén.
– Az este nem szólt Péchy Andor egy szót se az Union Clubban, igaz, hogy ő nem szokott mást olvasni, mint lóversenyújságokat – mormogta maga elé, aztán halkan, magányosan hahotázott Visontai Soma nótázásán, de kacagásait mindig visszakapta, mintha nyomban megbánta volna kitűnő jókedvét.
Pár lépést tett a szobában, belenézett a kályhába, amelyben az estéről ott felejtett tűz lángra lobbant, gondolkozgatott, majd így szólt:
– Ma hajnyírás napja van, várom a borbélyomat, ezért nem mehetek el itthonról. De kérem, adja át üdvözletemet Kossuthnak, és biztosítsa róla, hogy rendelkezésére állok, ha segítségére lehetek valamiben.
Ez volt a szokásos üzenet, amit Szemere úr a bécsi vendégeskedésbe járó kiválóbb magyar uraknak küldeni szokott; emlékezetem szerint: gyakran sikere is volt üzeneteinek.
Majd mindennapi fanyarsága győzedelmeskedett fellendült hangulatán, és így fejezte be a társalgást:
– Habár a Szemerék sohasem voltak túlságosan jóban ezekkel a lengyel származású Kossuthokkal.
…A „Carl”-ból a „Bristol”-ba irányítván lépteimet, elkerülhetetlen volt, hogy ezen a népes úton Csuhaj Pistával találkozzam, aki474 korán kelő ember volt, mert kávéjához szerette a friss péksüteményt (akárcsak Ferenc József).
Kossuth Ferenc is már ébren volt, éppen akkor hozták frakkját frissen vasaltan a szabótól, valamint magas tetejű cilinderkalapját a kalapostól; szürke selyemmellényben (amelynek szárnyait, ha majd barátságosabbra fordulnak az idők, Ferenc József a kezével meghúzogatja, mintha még sohase látott volna ilyen ritka ruhadarabot), ingujjban állott a 101-es vendégszoba közepén, egy ritka gyöngyöt helyezett ingmellébe, és borbély vasától kipirult arccal nézegette az óramutatót.
A magyar urak jöttek-mentek szobájában, az éjszakai személyvonattal megérkeztek a pesti hírlapírók, akiknek nem volt érkezésük Kossuthtal együtt indulni.
Az asztalon kiürített teáscsésze, tojáshéjak, sonkamaradványok, Kossuth még reggelizés végett sem hagyta el fülledtre fűtött szobáját. Azt mondják, félt a bécsiektől (akik valóban úgy bámultak rá mindig, mint valami csodalényre).
Csuhaj Pista, honnan, honnan nem: friss híreket hozott Kossuthnak arról, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös egy bizalmas emberét, báró Prónayt küldte Bécsbe, aki nyomban hírt visz neki a király és Kossuth Ferenc találkozásának részleteiről. Azonkívül Andrássy Gyula megérkezését is minden órában várják, Apponyi Albert gróf Eberhardról, atyja kastélyából Győrbe utazott, az „Arany Bárány” -ban szállott meg, hogy majd a Budapestre visszatérő Kossuthtal a győri pályaudvaron találkozhasson. – Csak egy nagyon korán kelő ember tudhat ilyen újdonságokat, mint Csuhaj Pista.
Másfelől híre jött, hogy Ferenc József reggel hét órakor Schönbrunnból a Burgba érkezett kocsiján, és hivatali szobájában elfoglalta helyét ezen a vasárnapon is, mikor tudvalevőleg az egész Osztrák–Magyar Monarchiában munkaszünet van.
Visontai Soma, a gyöngyösi követ, valódi borpárlatot (pálinkát) hozott magával az útra, és azzal kínálgatta szíverősítésül Kossuth Ferencet, de ő nem ivott, egyszerűen azzal a kifogással, hogy Ferenc József megérezné rajta a borpárlat szagát.
– És gondolod, hogy ez ártalmára volna gyöngyösi választóimnak? – kérdezte Visontai (akiről ugyancsak egy borfajta volt elnevezve).
Kedvetlen és csendes volt „Mózsi” (Szatmári Mór), a tömegesen érkezett pesti hírlapírók láttára, köztük Rákosi Viktor, miután odáig475 azt remélte, hogy a legolvasottabb tudósítás Kossuth királyi kihallgatásáról majd az ő lapjában, a Budapestben jelenhetik meg. A hírlapíró, akármilyen bölcs férfiú egyébként: már csak lapja érdekének szempontjából nézi az eseményeket.
Megérkezett Lenkey Gusztáv, a korszak legmegbízhatóbb politikai tudósítója, sőt Hoitsy Pál, aki ritkán mozdul el íróasztala mellől.
Fél tizenegyet ütött a „Bristol” szálloda nagy órája, amikor Kossuth Ferenc felgyűrt galléros télikabátjában áthaladt az előcsarnokon, ahol már sokan várták a történelmi pillanatot, amikor Kossuth Lajos fia Ferenc József elé indul. (Ki hitte volna ezt valaha?) Lázasan, kipirulva a magyarok, hitetlenkedve a bécsiek, míg a „Bristol” külföldi vendégei alig győzték hallgatni a hotelportás felvilágosításait azokról a délceg magyar urakról, akik Kossuth kíséretében voltak. Valóban jól festettek a szálas Hentaller Lajos, a varjúbajszú Lukáts Gyula. De talán legpompásabb volt ezen a napon maga a nap hőse, Kossuth Ferenc.
– Tíz esztendőt fiatalodott legalább ezen a napon – mond Csuhaj Pista, amikor megint a legfeltűnőbben köszöntgetett az összegyülekezettek között Kossuthnak.
Kőnig, a „Bristol” fiákerese, már a kapu előtt várakozott zárt kocsijával, Kossuth egyedül szállott be, bár habozó tekintetén látszott, hogy szerette volna, ha valaki elkíséri útjában. De egyedül kellett mennie a félelmetes Ferenc József elé! Apponyi, Andrássy, az ellenzék győzedelmét vele együtt learató barátai mind távol innen. Vajon mi lesz a kihallgatás eredménye? Különös, hogy Kossuthot éppen ezen a napon magára hagyják!
De a „Bristol” portása már bezárta a hintó ajtaját a „delikvens” mögött. Kőnig pedig utasítás nélkül megindult szürkéivel a Burg felé, az Augustiner utcának véve az irányt, majd a Burgba érve azon a téren állott meg, ahol Mária Terézia szobra áll, a leghatalmasabb szobor a monarchiában.
A magyar uraknak alig volt idejük kocsikra kapni, hogy utolérjék Kossuthot.
Mi Csuhaj Pistával, hála Holtzer, a „Carl” kocsisa gyors lovainak, nemcsak utolértük, de megelőztük Kossuthot.
A díszbe öltözött udvari zsandárok a maguk tempós, de nem durva modorukban már javában tartották a rendet a Mária Terézia udvaron bámészkodó bécsi nép között.476
– Hátrább, uraim, a fal mellé, uraim, másoknak is adjanak helyet – mondogatták komoly, de nem barátságtalan bécsi szóval, mert sohasem lehet tudni, hogy mikor néz ki a császár dolgozószobájának ablakán, és nem vette szívesen, ha az „ő bécsi népével” gorombáskodtak.
– Das ist ja der Kossuth! – hallatszott jobbról-balról, amikor Kőnig ügyesen kormányozva szürkéit (a simliket), odakanyarodott a lépcsőfeljáróhoz, amely előtt egy udvari tiszt állott, és fehér kesztyűs kezével az utat mutatta.
A kupéból egy halovány, magas tetejű kalapos, fehér nyakkendős, lakktopános, idősebb, de vállas és megtermett úriember szállott ki.
A tiszt három lépést tett feléje, katonásan tisztelgett, és felvezette Kossuthot a lépcsőn. Az udvaron egy nagy óra, amilyenből sok van a császári Burg különböző udvarain, ötpercnyire állott a tizenegyes számtól. Itt szokás volt a legpontosabban megérkezni, amikor Ferenc József élt.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
