1
1
– Csak azért nem vagyok gróf, mert nincsen négy lovam – mondta nekem egy felvidéki utazásom alkalmával Csáky Pál, akivel egy kis kárpátalji faluban volt szerencsém találkozni.
– Ha négy lovam volna: minden másképpen történne a világon. Kiváltanám a családi ezüstöt, férjhez adnám a Rozkát, és császárszakállt nevelnék magamnak öreg napjaimra, mert hiába, bizonyos koron túl: szakáll nélkül már nem sokat ér az ember.
Csáky Pál most egyet gondolt, hogy ne szomorítson mindig a maga bajaival, így folytatta:
– De vagyunk így többen ezen a környéken, sőt más vidékeken is – itt vannak például a szomszédban a Mednyánszkyak. Egyik bárónak hívatja magát, csizmás inast tart, csak bort iszik, és mindig van valami régi pecsétnyomója a háznál, amellyel a levelek hátára a megfelelő pecséteket rányomhatja. Mindenféle alapítványi hölgyekre, sőt csillagkeresztes dámákra, vak bizodalmában még udvarhölgyekre is hivatkozik, akik rokoni vagy egyéb nexus révén eljönnek a halálos ágyához, hogy egy kézsimítással átsegítsék a nehéz perceken. A bolond báró, aki itt a szomszédban, egy tót faluban régi urasági házat őriz, amelyet Mednyánszky, a piktor festett tele a meszelt falon mindenféle képekkel – mert festővászon nemigen volt a háznál –, azt hiszi, hogy haldoklásához megérkezik valamely grófnő, akivel állítólag rokonságban van. – Majd meglátjátok, milyen fényesség lesz egyszerre a házban, még Marka, a gazdasszony is megmosakodik – emlegeti a báróságot viselő Mednyánszky, amely bárósághoz babonásan ragaszkodik, bár könyvügynökökön és életbiztosítási ágenseken kívül alig van látogatója. Kedves emberek ezek a könyvügynökök, hogy a legrejtettebb embert is felkeresik. Frissen, a vonat szagával jönnek, és mint a tünemények múlnak el, amikor dolgukat befejezték.190
– Nohát, ezektől az utazóktól a bolond Mednyánszky annyi tiszteletet kaphat, mintha valóban a főrendiház tagja volna – mond Csáky Pál, aki gróf lehetett volna, de négy ló nélkül nem akart lenni.
– Az én kedvencem az a Mednyánszky, aki bocskorban ült az úgynevezett kiskastélyban, hátul, messze a ház mögött, öreg tótokkal beszélget, mert a sors így intézkedett felőle, és neki esze ágában se volt a sorsnak ellenállni. „Csak gyötörj, te kutya, valószínűleg megérdemlem. Még mindig jobb, mintha bezártak volna!” – mondogatja, miközben pálinkát ivott, messzehangzóan karcolta a torkát, de lemondóan intett, ha tévedésből „báró úr”-nak szólították. „Minek az?” – kérdezte.
– Azt mondják, hogy filozófiai könyveket olvas, mécsvilág mellett, éjszaka.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
