– Hogy igazságos legyek – kezdte a kis termetű úriember –, Globusiczky egyébként se szeret más festményeket, mint amelyeket a svájci vagy francia kártyára festettek. Két lépésről észreveszi, hogy van-e „vize” a tök kártyának. De egyéb történelmi festményekkel nem szokása törődni – mond báró Mednyánszky, és a „gang” egy eddig nem látott helyére vezetett, ahol Mednyánszky László azt a képet festette meg, hogyan visznek elevenen az ördögök egy úriembert a pokolba.
Az úriembernek sarkantyús csizmája, tűrhető fövege, magyaros ruházata volt, de mégis megláncolva kísérte két kalendáriumból való ördög (persze meztelenül és sántán) a pokol kapuja felé. Mentek, mendegéltek, mintha sohase érne véget az útjuk.
A két szarvas ördög egy pillanatra se maradt el a megláncolt úriember mögül.
– Ez nem tetszett Globusiczkynak – mond a falfestmény előtt a195 ház jelenlegi (1900-beli) ura, aki maga nagy rajongással nézegette a képet.
– Ha jól megnézzük a festményen szereplő uraságot, tagadhatatlanul észrevehető bizonyos hasonlatosság Globusiczkyval. A szakállával pótolja a bajusz ritkaságát. Egy gondolkozónak elegendő, hogy az ilyen emberről véleményt alkosson magának. Aki a borbély révén keres elhelyezkedést a társadalomban, nem pedig tagadhatatlan érdemei révén. Igaz, én a magam részéről mindig félek a borotválkozástól, mert nem tudom kiszámítani, hogy melyik percben vágom el a nyakam a borotválótükörben, de a szakállamnak semmi köze sincs a bajuszomhoz. Nagy dolgok lehetnek ennek a Globusiczkynak a háta mögött, hogy komolyan vette az én kamasz öcsém festményét. Talán szebb dolgokat is hallunk még időjártával róla – mond az öreg báró, aki nem is nagyon csodálkozott, hogy Csáky Pál mormogva igyekezett kifelé az emberfeletti festményekkel megrakott „gang”-ról, hosszant füttyentett az őszi levegőben, mintha az időjárást akarná kipróbálni.
Van az úgy késő ősszel, hogy az ember szeret „komázni” az idővel.
– Úgyis el akarsz vinni, egyen meg a fene – mond a napoknak, a jó és rossz napoknak, amelyek rávirradnak, mert minden napnak van valamely története, különösen Csáky Pál életében.
– Jobb helyen is tölthettük volna az időt – mond a fiákerben elhelyezkedve, télies, fülvédővel ellátott sapkája alól, egy őszintén kedvetlen pillantást vetve a Mednyánszkyak házára.
– Legalább a valódi bolondot láttuk volna, aki filozófiával foglalkozik! – dörmögött.
Némely ember soha sincs megelégedve.