elveszett
elveszett [e-e-ë] melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan, ami veszendőbe ment, eltűnt. Elveszett bicska, iratok, levél.
2. Olyan, ami kárba ment, felhasználatlanul maradt. Az elveszett tápanyag.
3. Olyan <személy>, aki úgy elment, hogy nem tudjuk, él-e, hal-e. Hogy van édes anyám? nem beteg-e szegény? | Búskodik-e nagyon elveszett gyermekén? (Arany János) || a. A háborúban eltűnt, s ezért halottnak vélt <személy>. Visszatért elveszett fia.
4. (átvitt értelemben) Elveszett ember: a) erkölcsi züllésnek indult e. Inkább elveszett, mint megromlott ember, aki ha az élet kevésbé mostoha iránta, talán tisztességes maradt volna. (Ambrus Zoltán); b) olyan e., akire pusztulás, halál vár. Egy defterdár… jelenté: miszerint… parancsa van Teleki Mihályt menten elfogatni s vasra verve a basák tanácsa elé kisérni… A főúr elveszett embernek tartá magát. (Jókai Mór)
5. (átvitt értelemben, ritka) Elveszett fonal: megszakadt gondolatmenet. Keresi elméjében az elveszett fonalat. (Mikszáth Kálmán)
II. főnév -et, -je [e, e] (ritka)
1. Halott ember. Borzadva hallám, hogy én is az elveszettek közé vagyok sorozva. (Jókai Mór)
2. (átvitt értelemben, költői) Olyan <személy>, aki a társadalom számára elveszett (6). Óh, én világ eleven halottja, Csúfja, gyávája, elveszettje. (Ady Endre)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
