kiáltó
kiáltó melléknév -n v. -an, -bb
1. Olyan <személy>, aki kiált (1–2). Fájdalmában kiáltó gyermek. || a. (választékos) Kiáltva történő <megnyilatkozás>. Kiáltó szó, szózat. Kiáltó szavára tompán, messziről dübörög a válasz. (Karinthy Frigyes) || b. (választékos) Pusztába kiáltó szó: általános közöny közepett elhangzó komoly figyelmeztetés.
2. (átvitt értelemben, választékos) Feltűnő, kirívó volta miatt szembeötlő. Kiáltó igazságtalanság, tények. Igen jól összeállított kis munka, … szükség volt rá, kiáltó szükség. (Arany János) Különös zagyvaléka volt a kiáltó ellentéteknek ez években a világváros. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben, ritka) Kiáltó szín: ízléstelenül élénk, rikító sz. Bámulá a tarka népcsoportozatot, mely … az indus ízlés kiáltó színeit európai csábbal … tudta egyesíteni. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): égbekiáltó; szélkiáltó.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
