rest
rest [ë v. e] melléknév és főnév, (tájszó) röst
I. melléknév -en (-ül), -ebb [e, e] (választékos)
1. Olyan <személy>, aki a munkát utálja, a fáradságot kerüli, akit erővel sem lehet dologra fogni; lusta, tunya. Rest fickó; rest vmit megtenni; rest fölkelni. Resten hever egész nap. Ne légy olyan rest! Még az unalomra is rest vagyok. (Arany János) Serény a vágyban, rest a tettben. (Reviczky Gyula) || a. Nem rest vmire: nem sajnálja a fáradságot; mindjárt kész a gyors, hirtelen cselekvésre, arra, hogy valamit azon nyomban megtegyen. Én se voltam rest, elfutottam. A mi emberünk se rest, Oda nyargal egyenest, A lyuk mellé. (Petőfi Sándor) A kosztos diák sem volt rest, odatartotta a poharat. (Móricz Zsigmond) Sok urunk nem volt rest, se kába birtokát óvni ellenünk. (József Attila) || b. (tájszó) Rest a füle v. restül hall: (kissé) nagyot hall.
2. Ilyen személyre jellemző <cselekvés, magatartás>. Rest mozgás.
3. (átvitt értelemben) Lassú, lassan, nehezen mozduló v. mozgó <tárgy, dolog>. A hullámtalan Duna | Resten mozog. (Vörösmarty Mihály) Kék hamvadozását Estéli sugárnak, Mikor ifjú párok Összébb bújva járnak, S láttukra szivedben Habot vet a rest vér … Ismered-e testvér? (Tóth Árpád)
II. főnév -et, -je [e, e] Rest személy.
Közmondás(ok): A rest kétszer fárad: aki lustaságból nem végez el vmit, később sokkal több munkával kell ugyanazt elvégeznie.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
