szótalan
szótalan melléknév és határozószó
I. melléknév -ul, -abb (ritka, választékos)
1. Olyan <személy>, aki természeténél fogva nem szeret beszélni; kevés beszédű, szűkszavú, csendes, hallgatag. Szótalan ember. A komor és szótalan férfiú arca … kiderült. (Gyulai Pál) Tisztán hallszott a szótalan szelíd Rózsika hangja, amint … panaszolva beszélt valakihez. (Petelei István) A lány ott állott a sarokban komoran … kellemes, szótalan teremtés volt. (Móricz Zsigmond)
2. Csendben levő, szótlan (1) <személy>. Ferkó meghökkenve, első pillanatban szótalanul állt. (Eötvös József) [Nagyanya] szótalan volt, mama ideges. (Kaffka Margit)
3. (irodalmi nyelvben) Olyan <hely>, ahol semmi zaj nincs; csendes, hangtalan. Hol máskor oly zsibongás szokott lenni – egész szótalan a tér. (Tolnai Lajos)
4. (irodalmi nyelvben) Arckifejezéssel v. mozdulattal kifejezett <megnyilatkozás, érzés szándék.> Kérte szótalan fahászával, hogy legyen segítségére ez órában. (Jókai Mór) A kovács … bámulva állt meg a kocsi előtt … Szótalan büszkeséggel nézte ezt … Borus Ferenc. (Tömörkény István)
II. határozószó (választékos) Beszéd nélkül. Szótalan egymással nagy utat menének. (Arany János) Most itt ülünk siralomházi lelkek, És nézzük egymást hosszan, szótalan. (Vajda János)
szótalanság.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
