tisztség
tisztség [szcs] főnév -et, -e [ë, e]
1. (hivatalos) Hivatali beosztás, állás, megbízatás, feladatkör. Nagy tisztség(ek)re emelkedik, törekszik, emel vkit; lemond tisztségéről; tisztséget vállal, visel; vmely, vmilyen tisztséget bíz vkire; leteszi tisztségét, magas tisztséget tölt be. A tisztségben levőkre mindenkor balítéletet szoktak tenni; de aki az igaz úton jár, van mivel vígasztalni magát. (Mikes Kelemen) Egészen átformálódott az ügyvédi állás: tisztségből mesterség lett. (Mikszáth Kálmán) || a. (hivatalos) <Egyesületben, társaságban, pártban> (vezető) megbízatás, feladatkör. Az egyesület főbb tisztségei: elnök, főtitkár, jegyző, pénztáros.
2. (régies) Katonai tiszti rang. A két kapitánynak… az volt a válasza, hogy az ostrom után mind a kettő letette a tisztségét. (Gárdonyi Géza)
3. (választékos) Nem hivatali jellegű, alkalmi feladatkör. A házigazda tisztségét töltötte be. Rábízták a szakács tisztségét.
4. (régies) Tisztviselők, ill. katonatisztek testülete, együttese, kara (kar [2] 1); tisztikar. Könyörgött a tiszttartónak, hogy a tisztség eszközöljön ki kárpótlást a megkárosodottnak. (Vas Gereben) Ferenc nagyon kedves embere lett az egész uradalmi tisztségnek. (Jókai Mór)
tisztségű.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
