FÉL (1)
FÉL (1), mn. tt. fél-t v. fel-et, tb. fel-ek. 1) A két egyenlő részre elosztott egésznek egyik részét tevő, magában foglaló. Fél akó bor. Fél kenyér. Fél forint. Fél iv papiros. Fél öl cserfa. Fél mázsa liszt, fél font hús. Fél év, fél hónap, fél nap, fél óra. Fél gömb, fél kör, fél hold, vagy öszvetéve: félakó, félkenyér, félforint stb. 2) A párból, párosból, kettősből egyik. Fél keztyűt találni. Fél szemmel nézni. Fél lábbal a sírban állani. Fél kézzel dolgozni. Fél fülére süket. Fél váll. Fél vállra öltötte mentéjét. Csak úgy félvállról beszél velem. 3) Nem egész, nem teljes, nem tökéletes, fölszines, a valódihoz csak némileg hasonló, közelítő. Fél atya. Fél bolond. Fél csizma, azaz kurta szárú topán. Fél eleven. Fél ember. Féleszű. Fél fogra nevet. Fél födél. Fél gutaütés. Fél hitü. Fél holt. Fél isten. Fél ing. Fél ittas. Fél kedv, kedvü. Fél nemes (Agilis). Fél pap (Diaconus, Levita). Fél részeg. Fél selyem. Fél sült. Fél tudós. Fele úton elérni valakit. Fele pénze sincs, mint előbb volt. Fele jószágát eladta. V. ö. FELE.
A régieknél, pl. a Tatrosi codexben akár mint mn., akár mint fn. az e az alanyesetben is rövid „Felelevenen hagyván” (semivivo relicto). „Éfel (= éjfél =) koron (media nocte).
Származékai: felekezik, felel, feles, feleség, felé, féle, felez stb.
E szóban az elválás, különösen kettészakadás, illetőleg oly dolgok alapfogalma rejlik, melyek mint kiegészítő részek egymásnak rokontársai, de külön-külön állanak vagy váltogatják egymást. Ennélfogva egyezik, sőt azonos vele azon fel, melyből felel, felesel (felváltva szól, beszél) származik, s rokona vál, a válasz, válaszol, válik stb. származékokban, továbbá völ, mint a völgy (vallis) gyöke. V. ö. ~VEL, módosító névrag és VÁL, ige. Idegen nyelvekben hasonló a sínai puán (dimidium rei), szláv pól, és finn puoli (fél), héber-arab palach, svéd, holland half, német halb stb.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
