igehirdetés
igehirdetés, kérügma, prédikáció: bibliai-teológiai értelemben Isten üzenetének közvetítése a kinyilatkoztató Isten megbízásából. A következők az ÚSz kv.-eire épülnek, az ÓSz-re vonatkozóan ® próféta. – Az ÚSz az ~ fogalmának jelölésére különféle igéket és főneveket használ; ezek közül a legfontosabbak: kérüsszó (alapjelentése ’kikiált, kihirdet a hírnök kötelességszerűen’), euangelizomai (’jó hírt közölni’) és több angellóval (’jelenteni, kihirdetni’) összetett ige. A kérüsszó Máténál 9-szer, Márknál 19-szer, Lukácsnál 9-szer, az ApCsel-ben 8-szor, Pálnál 19-szer, az 1Pét-ben és a Jel-ben 1-szer fordul elő; a kérügma az egész ÚSz-ben 8-szor szerepel; a kérüx szót (’az igehirdető’) 1Tim 2,7; 2Tim 1,11 (Pál ap.-ra vonatkozóan) és 2Pét 2,5 (Noéra vonatkozóan) tartalmazza. Jánosnál (a leveleket is ide értve) szembeötlő a fenti kifejezések hiánya. Egyébként ez a két ige szinonimaként használható (Lk 4,43 kk.; vö. Mk 1,38; Lk 8,1; ApCsel 8,4 kk.). A kérüsszó szóban bibliai-teol.-i terminusként a ’hangosan kiált’ jelentés csaknem teljesen elhomályosult (de vö. Mt 10,27; Lk 12,3). – Az igehirdetők: Keresztelő János (Mk 1,4.7; Mt 3,1; Lk 3,18; ApCsel 10,37; 13,24), Jézus (Mk 1,14 kk. 38 kk.; 4,23; 12,18; Lk 4,43 kk.; 8,1; Zsid 2,3; 1Pét 3,19: Krisztusról halála után; vö. 4,6), a tizenkettő és a tanítványok Jézus életében (Mk 3,14; 6,12; 10,7; Lk 9,2.6; 10,1), az ap.-ok és a tanítványok az Úr mennybemenetele után (Mk 16,15; ApCsel 5,42; 8,4.5.12; 9,20; 10,42; 14,7.15.21; 1Tesz 2,9; Gal 2,2; 1Kor 1,23; 15,1.2.11; Róm 10,8; Ef 3,8; Kol 1,28; 2Tim 4,2; 1Jn 1,3.5 stb.). Az ~ olyan fontos az ÚSz üdvrendje szempontjából, hogy Keresztelő János (Mk 1,2 kk.; 3,3; Jn 1,23), Jézus (Mk 1,38–39) és az ap.-ok (3,14; ApCsel 6,2.4; 1Kor 1,17; 9,16; vö. Lk 6,13) nyilvános működésének a célját jelenti. Az ~ ® küldetést tételez föl (Róm 10,15). Keresztelő Jánost Isten küldte (Jn 1,6.33). Jézusnak az a küldetése, hogy hirdesse az Isten országát (Mk 1,38; Mt 12,18). Elsősorban Jn nevezi Jézust küldöttnek, ezzel utal a megtestesülés és a megváltás titkára; saját küldetése is tárgya ~ének és a hitnek (Jn 3,17.34; 5,36–38; 7,28 kk.; 10,36; 17,3.8.21 stb.). Jézus küldi az ap.-okat és a tanítványokat, hogy hirdessék az Isten országát (Mk 3,14; 6,7; 16,15; Mt 10,5.7; 28,18–20; Lk 10,2 kk.; 22,35; ApCsel 10,42; vö. Jn 4,38); azt a küldetést adta át nekik, amelyet Ő kapott az Atyától (17,18; 20,21). Az ap.-ok ~e tehát Jézus, végső fokon pedig a mennyei Atya tekintélyén alapszik (Lk 10,16; 2Kor 5,20; Tit 1,3; vö. Zsid 1,2); szavukban az Úr szava cseng vissza (vö. Róm 10,14; ApCsel 26,23). Az ap.-ok és segítőtársaik szolgák (diakonoi), Istené (1Tesz 3,2; 2Kor 6,4), ill. Jézus Krisztusé (1Kor 4,1; 2Kor 11,23; Kol 1,7; 1Tim 4,6; Róm 15,16: leiturgosz). – Az ~ tárgya az Isten által Jézus Krisztusban megvalósítandó v. megvalósított üdvösség; az ~sel Isten az üdvösséget munkálja (Mk 1,15; Mt 11,5; Lk 4,16–21; 10,9; 17,21). Tartalma lényegében mindig ugyanaz, ha más-más módon értelmezik is. A szinoptikus hagyomány szerint Keresztelő János Isten országának és a Messiásnak hamarosan bekövetkező elérkeztét hirdette és a megtérést (metanoia) sürgette a bűnök bocsánatára (Mk 1,4 kk.; Mt 3,1; ApCsel 10,37; 13,24). Jn szerint Keresztelő János ~e elsősorban tanúságtétel a Messiás személyét és küldetését illetően (1,7 kk. 15.19–27.29–34; 5,33–35; vö. Mk 1,7 kk.; Mt 3,11 kk.; ApCsel 13,25). Jézus is hirdette az Isten országa elérkeztét, de abban az értelemben, hogy az Ő eljövetelével elérkezett az idők teljessége; Ő is sürgette a megtérést, de egyszersmind hitet is kívánt az üdvösség örömhírében (Mk 1,14 kk.). Hirdette az ® Isten országát, az ® evangéliumot, Isten ev.-át és Isten országának ev.-át (1,14; 13,10; 14,9; Mt 4,23; Lk 4,43; 8,1), az igét, az Isten szavát (Mk 2,2; 4,33) és rámutatott, hogy az ÓSz ígéretei beteljesedtek (Lk 4,16–21; Mt 11,4 kk. 10–15; Lk 24,25–27.44–47; Jn 5,39.45–47). A tizenkettő és a tanítványok ~ének is ez volt Jézus életében a tartalma (Mk 6,12; Mt 10,7; Lk 9,2; 10,9.11). Általában az volt a feladatuk, hogy amit a Mester hirdetett, azt továbbadják (Mt 10,27). Az Úr mennybemenetele után hirdették az Isten országát (ApCsel 20,25; 28,31), az ev.-ot (Mk 16,15; Gal 1,11; 1Kor 15,1; Kol 1,23; vö. ApCsel 15,7), Isten ev.-át (1Tesz 2,9; 2Kor 11,7), az Úr szavát (ApCsel 15,35 kk.), Isten szavát (13,5.46; Fil 1,14; Zsid 13,7), Isten misztériumát (1Kor 2,1), a hitet (Gal 1,23). Magukat az ev. (Ef 3,7; Kol 1,23), az isteni szó (Lk 1,2), az új szövetség (2Kor 3,6) szolgáinak tekintették; ~ük, mint Jézusé, egyszersmind fölszólítás a megtérésre (ApCsel 2,38; 3,19; 14,15; Zsid 6,1). Az ap.-ok ~ének középpontjában természetesen Jézus személye és üdvözítő műve (ApCsel 8,12; 28,31) állt. A názáreti Jézust hirdették (2,22; 8,35), mint Krisztust (2,36; 5,42; 8,5 stb.; Jn 20,31), Urat (ApCsel 2,36; 10,36; 11,20; 2Kor 4,5) és az Isten Fiát (ApCsel 9,20; 2Kor 1,19; Jn 20,31). Az Úr szava tehát egyszersmind az Úrról szóló tanítás is (vö. ApCsel 10,36–41). Különösen Jézus halálát, feltámadását és megdicsőülését hirdetik az ap.-ok (2,22–36; 3,12–18; 13,23–37 stb.; 1Kor 1,18.23; 15,1–8.11; 1Tim 3,16; 1Pét 1,11), és ezzel kapcsolatban a bűnök bocsánatát, ill. az üdvösséget (Lk 24,47; ApCsel 2,38; 3,19.26; 13,38 kk. stb.; 2Kor 5,19 kk.; Róm 1,16), a halottak feltámadását (ApCsel 4,2; 23,6; 26,8; 1Kor 15,12–19) és Krisztus újraeljövetelét (ApCsel 3,20 kk.; 10,42; 17,31; 2Tim 4,1; 2Pét 1,16). Jézus halálát és feltámadását üdvtört.-i jelentőségű tényként hirdették. Pál azt a titkot közölte, amely öröktől fogva el volt rejtve, s valójában nem más, mint maga Krisztus, aki az üdvösség forrása minden ember számára (Róm 16,25 kk.; Ef 3,2–9; Kol 1,26 kk.). Az ap.-ok ~ét az is jellemzi, hogy ők szemtanúi voltak Jézus életének, halálának, feltámadásának és megdicsőülésének (Lk 1,2; 24,46–48; Jn 1,14; 15,27; 19,35; ApCsel 1,8.21 kk.; 2,32; 10,41 kk.; 13,31 stb.; 1Pét 5,1; 2Pét 1,16–18; 1Jn 1,1–3; 4,14; 1Kor 15,1–8: az öregebb ap.-ok és Pál; Pálra nézve lásd még: ApCsel 23,11; 26,16; 1Kor 9,1; vö. Zsid 2,4). – Állandóan visszatérő témája az ap.-i ~nek az is, hogy az ósz-i ígéretek Jézusban, az Ő művében, különösen halálában és feltámadásában teljesedtek be, főleg akkor, ha zsidó hallgatóság előtt hangzott el a beszéd (ApCsel 2,16–36; 3,21–26; 8,32–35; 10,43; 13,16–41 stb.; 1Kor 15,3 kk.; Róm 1,1–4; 16,26; 1Pét 1,10–12). – Az ~ gyakran úgy szerepel, mint tanítás. Jézus a zsinagógákban és a Templomban is tanított (Mk 1,21 kk.; 4,1 kk.; Mt 4,23; 5,2; Lk 4,31; Jn 6,59; 7,14; 18,20 stb.). Az ap.-ok és a tanítványok szintén tanítottak a feltámadás előtt is, után is (Mk 6,30; Mt 28,20; ApCsel 4,2; 5,42; 18,11.25; 28,31; 2Tesz 2,15; Ef 4,21; Kol 1,27; Zsid 5,12). E tanítás tárgya mindig az Isten országa v. Jézus Krisztus személye és üdvözítő műve. A didaszkó (’tanít’) kifejezésből olykor alaposabb kateketikai oktatásra lehet következtetni a Szentírás alapján (Mk 6,2; vö. Lk 4,16–21; ApCsel 18,24 kk.), de ugyanígy az Isten országa erkölcsi követelményeinek részletes fejtegetése is föltehető (Mt 5,2 kk.; Ef 4,21–24; 1Tim 4,11; 6,2: pasztorális értelemben). Más igék is utalnak részletes kifejtésre, a Szentírásban található bizonyítékok fölsorakoztatására (ApCsel 17,2 kk.; 18,4.19; 19,8 kk.; 20,7.9). Némely helyen a katekheo áll az üdvösségre való tanítás helyett általában (Lk 1,4; ApCsel 18,25) v. az egyh.-i közösség oktatásának kifejezésére (Gal 6,6; 1Kor 14,19). – Az ~ célja, hogy hallják, meghallják (Mk 4,9; Lk 10,16; ApCsel 16,14; 28,28; Kol 1,23; 2Tim 4,17) és így elfogadják és elhiggyék (ApCsel 4,4; 8,14; 15,7; 17,4.12; 1Tesz 1,6; 2,13; Róm 16,26; Jak 1,21; különösen: Róm 10,14). Ezért a hit tanítását (10,8) hallani kell (vö. 1Tesz 2,13; Zsid 4,2). A tanítás válaszfalat emel a hívők és nem hívők között (Mk 16,16; ApCsel 13,46; 14,2.4; 17,4; 28,24; 1Kor 1,18); a hívőket Krisztus tanítványaivá, Isten gyermekeivé teszi (Mt 28,19; Jak 1,18; 1Pét 1,23) és megmenti, üdvözíti őket (Mk 16,16; ApCsel 28,28; 1Kor 1,21; 15,2; Jak 1,21). Jézus életében az ~ csak Izr.-nek szólt (Mt 10,5 kk.; 15,24), de a feltámadása utáni időre az ap.-ok egyetemes megbízást kaptak az ~re (Mk 13,10; 16,15; Mt 28,19; Lk 24,47; Jn 10,16; ApCsel 1,8; 22,21; Gal 1,16), és az ev. néhány éven belül eljutott a szamariaiakhoz (ApCsel 8,4–25) és a pogányokhoz is (10; 11,19–26), majd az egész pogány világra kiterjedt az ~ (13–20; Róm 15,19–21; Kol 1,23; 1Tim 3,16; 2Tim 4,17). A zsidók bizonyos értelemben megtartották kivételes helyzetüket: először nekik hirdették az ev.-ot (ApCsel 13,14.46; 14,1; 17,1–3; 18,4; 19,8; Róm 1,16). – Az ~ Isten erejének megnyilvánulása a ® csodák révén, amelyek kísérték. Keresztelő János működéséhez nem kapcsolódott csoda (vö. Jn 10,41), de Jézus működését kezdettől fogva csodák kísérték (Mk 1,27.32–34.39; Mt 4,23; 11,5; Jn 5,36; 10,37 kk.; 14,10 kk.; ApCsel 2,22; 10,38). Az ap.-ok és a tanítványok mellett is csodák tanúskodtak már Jézus életében is (Mk 3,15; 6,13; Mt 10,8; Lk 9,1.6; 10,17–20), de különösen mennybemenetele után (Mk 16,20; Jn 14,12; ApCsel 2,43; 5,12–16; 6,8; 8,6–8.13; 14,3.8–10 stb.; Róm 15,18 kk.; Zsid 2,4). A csodák, jelek, amelyek elvezetnek a hitre (Jn 2,11.23; 10,37 kk.; 12,37; 20,31; ApCsel 8,6; 14,3; Róm 15,19), és amelyek jelei Jézus messiási küldetésének (Mt 11,2–5), ill. az apostolságnak (2Kor 12,12), az Istennek a „művei” (Jn 10,37; ApCsel 2,22; Róm 15,18), s Isten uralmának részleges megvalósulását tanúsítják (Mt 12,28). Az ev. hirdetőinek egész föllépése, eredményes működése Isten erejének megnyilvánulása, a Szentlélek műve (ApCsel 1,8; 4,33; 1Tesz 1,5; 1Kor 2,3–5; 4,19 kk.; 2Kor 6,7; 13,3 kk.; Róm 15,19; Ef 3,7; Kol 1,29; 1Pét 1,12), amely az emberi bölcsességet csúffá teszi (1Kor 1,18–25).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
