Érzés
Érzés Lelki jelenség, állapot, tényező, amely az ember testi-lelki életére gyakorolt hatások nyomán áll elő. Az embert számtalan hatás éri, azokat tapasztalatként befogadja. E tapasztalatok a szívben érzéseket hoznak létre. A szívben kialakuló érzések befolyásolják, irányítják, meghatározzák az ember gondolkodását, érzelmeit, akaratát és cselekvését. Mivel minden érzés következményekkel jár, ezért az érzéseket mindig az azokat kiváltó okok és a lehetséges vagy tényleges következmények összefüggésében kell vizsgálni, minősíteni, s annak megfelelően táplálni, erősíteni, tartóssá tenni, vagy éppen fékezni, bizonyos esetekben küzdelem árán is megszüntetni.
Az érzések éppen az általuk kiváltott következményeik miatt sohasem jelentéktelenek. Lelki természetűek ugyan, de nem korlátozódnak az ember benső lelkivilágára, hanem az ember egész lényére, sőt környezetére is kihatnak. Hatalmas erőket szabadítanak fel, indítanak útra, jókat, rosszakat; véleményt formálnak, szemléletet, ízlést változtatnak, meggyőződést erősítenek vagy ingatnak meg, s befolyásolják az ember egyéni és közösségi magatartását, Istennel és embertársaikkal való kapcsolatát.
Minden érzés lényeges tulajdonsága, hogy másodlagosan, okozatként keletkezik. Elsődleges jelentőségük az érzéseket kiváltó okoknak van, azoknak a hatásoknak, amelyek az embert a legkülönbözőbb forrásokból érik.
E források között első helyen kell említeni ISTEN KIJELENTÉSÉt. Abban olyan hatások érik az embert, amelyek az egész ember testi-lelki életét, sőt azzal együtt örök sorsát is formálják. Azzal, amit Isten a B-ban az embernek mond, s amit Szentlelke segítségével megértet, elfogadtat, a hitre, új életre születés örömétől kezdve, a megtérésre indító megszomorodáson át a teljes örömig, az értékes érzések végtelen sorát hozza létre az emberben (Zsolt 16,11; Mt 10,39; 11,28; Jn 6,63; 8,12; 2Kor 7,9; Gal 2,20; 5,22). Istennek az ember számára adott minden kijelentése mögött Isten szent érzései húzódnak meg, amelyek között megkülönböztetett módon kell számon tartani Isten teremtő, gondviselő és megváltó atyai szeretetét, a bűnnel szemben táplált jogos, szent haragját és a kettő felett átívelő végtelen irgalmasságát (Jn 3,15-16; Ef 2,4k; 2Kor 13,11; Róm 5,8; 1Jn 3,1; 1Tim 2,3kk; 2Pt 3,9; Zsolt 103,10-13).
Második helyen, mindjárt Isten után kell számon tartani az Istennel ellenséges SÁTÁNI ÉS DÉMONI ERŐK forrását, amelyből az embert veszélyeztető, sőt teljes valójában és létében elpusztítani képes hatások érik, s pusztító érzéseket keltenek benne. Azoknak következményei beláthatatlanok (Jób 2,1; Mt 15,22; 16,23; 25,41; Mk 4,15; 5,9; Lk 8,30; 13,16; 22,31; Jn 13,2; ApCsel 5,3; 10,38; Róm 5,10; 1Kor 10,20; 2Kor 2,10; 1Thessz 2,18; 1Tim 1,20; 5,15).
Harmadik helyen említendők az EMBERTÁRSak. Tőlük éri az embert a legtöbb hatás. Érzést teremtő ereje van minden kimondott és hallott szónak, indulatnak, a jóakarat vagy rosszakarat jeleinek. Mozdulatok, érintések, pillantások kellemes vagy kellemetlen érzéseket váltanak ki, az embert boldoggá vagy boldogtalanná tehetik.
Negyedik helyen számításba kell venni azokat a hatásokat, amelyeket a TEST szabályos vagy rendellenes működése gyakorol az ember lelkivilágára, s meghatározza az ember közérzetét: az egészség, betegség, éhség, szomjúság, álmosság, kimerültség, fájdalom, táplálkozás, pihenés, gyógyulás megannyi érzést formál a szívben.
Végül a különböző ÉLMÉNYEK, kellemes vagy kellemetlen okok átélése, különböző elképzelések, mind keletkező érzések forrásai (szerencse, nyereség, balszerencse, kárvallás, valóságos vagy képzelt veszélytől való félelem, reménykedés, kockázatvállalás stb.).
Az érzések lelki természetűek lévén, magukban láthatatlanok, a szív mélyében elzárva leplezhetők, mégis könnyen felismerhetővé válnak, amikor látható jelek kísérik: elpirulás, elsápadás, heves szívverés, gyorsuló vagy elakadó lélegzés, a tekintet elváltozása, mosoly, nevetés, komorság, könnyezés, kiáltás, a beszédben elakadás, különböző mozdulatok. Ezeknek a segítségével az érzések könnyen felismerhetőek és minősíthetőek.
Több gondot okoznak azok az érzések, amelyek a szív mélyén leplezetten indulatokat keltenek, s váratlan cselekvésekre indítanak.
Minden érzést alaposan meg kell vizsgálni, elsősorban kinek-kinek a saját érzéseit, azután másokéit. Mindkét irányú vizsgálatban nélkülözhetetlen segítség Isten igéje és Szentlelke: olyan tükröt tart az ember elé, amelyikben olyannak képes látni magát, amilyen, és olyannak láthatja embertársát, amilyen a valóságban. Enélkül aligha jut tovább annál, hogy más szemében a szálkát is meglátja, a magáéban a gerendát sem (Mt 7,5). Befolyásolja még az érzések kialakulását és vizsgálatát a vizsgálandó ember alaptermészete, lelki műveltsége. Nem mindegy, hogy a lelki életnek milyen fokán áll s az őt érő hatásokra hogyan válaszol. Előfordul, hogy az ember túlbecsül, félreért, tévesen ítél meg egy érzést: tartósnak vél egy szalmalángot. Helyesen kell felismerni a forrást, amelyikből az érzést formáló hatás ered, s annak megfelelően értékelni. Mindenesetre minden olyan érzést komolyan kell venni, amelyik a környezetünkben élőkre is kihat. Különösen azokat, amelyekből veszély származhat, mint pl. a vélt vagy valós sértettség, megalázottság, irigység, harag, gyűlölet, a bűnös érzéki vágy, a gátlástalan szerzési vagy uralkodási vágy, a kegyetlenség, tiszteletlenség, képmutatás stb.
Az érzések egy szempontból értéktelenek: alkalmatlanok arra, hogy Isten megismerésére eljuttassanak, mivel annak egyedüli objektív forrása Isten igéje. Annak segítségével ismerhető meg Isten, s egyre gazdagodó mértékben ismerhetők meg Isten csodálatos, kívánatos, szent érzései.
Mivel az ember szívében akaratlanul is kialakulhatnak nemkívánatos érzések, az embernek őriznie kell a szívét minden féltett dolognál jobban, mivel abból indul ki minden életérzés (Péld 4,23). Az ember nincs magára hagyva, nem mondhatja, hogy az érzéseivel szemben tehetetlen, mert kérheti és megkaphatja a Szentlélek erőit, azok birtokában képes ellenállni a Sátánnak, sőt győzni démoni erők felett is (Zsolt 6,3; 25,2; 25,20; Péld 1,10; Mt 4,11; 6,13; 6,23; 26,41; Gal 5,17; 6,1; Ef 6,11; Jak 1,12; 1,14; 4,7; 1Pt 5,8-9).
A bűneset óta minden ember szíve megromlott állapotban van, s hasztalanul akarná Isten törvényét megcselekedni, nem képes azt végrehajtani, mivel a szívében van a bűn törvénye (Róm 7,18-23). A bűnös szívben csak elégedetlen, bűnt kívánó, szégyellni való, rettegő (1Móz 3,6-7; 3,10; 32,7; 1Sám 15,8k), haragvó, gyűlölködő (1Móz 4,5; 27,42), gonosz (1Móz 6,5; 8,21; 44,4; 50,20; Zsolt 28,3; 51,6; Péld 24,8); Préd 9,5; Jer 17,9; Ez 18,20; Mt 12,35; Lk 11,39; 1Jn 5,19 stb.), hiú, nagyravágyó (1Móz 11,4; 1Kir 21,7 stb.), parázna (1Móz 34,2; 38,16; 2Sám 11,4; 13,14; 16,22 stb.), irigy (1Móz 37,4; Tit 3,3), gyűlölködő (2Móz 20,5; 5Móz 7,10; Bír 11,7; Zsolt 25,19; 38,20; Tit 3,3), gyilkos (2Móz 1,13; 2,12; 1Sám 18,11k; 2Sám 11,15; Mt 2,16; ApCsel 2,23 stb.), lázadó (2Móz 16,2-3; 1Sám 8,5), bálványozó (2Móz 32,1-4; Bír 2,11-13; 13,9; 1Sám 28,7; Zsolt 97,7; 115,4-5; Ézs 41,29; 44,9; 46,7; Jer 11,17) érzések születnek. Jézus félreérthetetlenül hívta fel erre követőinek a figyelmét (Mt 15,19).
Annak, hogy a szívben tiszta érzések születhessenek, elengedhetetlen feltétele a megromlott szív »kicserélése«. Isten már az ÓSZ népének megígérte, hogy Lelkével végrehajtja majd ezt a csodát, s a régi kőszív helyett meleg, tiszta érzéseket teremni tudó hússzívet ad. Annak birtokában a hozzá megtérő, Lelke által újjászült emberek szíve tiszta, engedelmes, bűnbánatra kész, önismeretre képes, hit által megtisztított, kegyelemmel erősített, engedelmes szív lesz, amelyből tiszta, boldog érzések fakadnak (Zsolt 147,3; Jer 24,7; 29,13; 30,24; 32,39; Ez 11,19; 36,26; Mt 5,8; Lk 4,18; ApCsel 2,41-46; 15,9; 2Kor 4,6; 2Thessz 3,5; Zsid 13,9; 1Jn 3,21).
Arra is van ígéret, hogy a Lélek által kicserélt új szívet, a benne fakadó gondolatokat és érzéseket Isten maga fogja őrizni (Fil 4,7). Az érzések lakóhelyének, az új szívnek ilyen boldog, tiszta állapota ott valósul meg, ahol Jézus Krisztus hit által az ember szívében lakhatik (Ef 3,17).
Jézus Krisztus által magának Istennek az érzései válhatnak otthonossá a hívő emberben. A mennyei Atya érzései: a szeretet, igazságosság, tökéletesség, törődés, megbocsátás, tisztesség, irgalmasság (5Móz 10,15; Zsolt 89,27; Ézs 63,16; Mt 5,48; 6,8k; 6,15; 7,11; 2Kor 1,3; 6,18); a Fiú szeretete (Jn 10,15; 13,1; 13,34; 15,13; Ef 3,19; Gal 2,20); egyházszeretet (Ef 5,25), együttérzés a szükségben szenvedőkkel (Mt 14,14), megbocsátó kegyelem (Mt 18,33; Mk 2,10; Lk 7,49; Jn 1,29), gyógyító fáradozás (Mt 9,27-31; Mk 8,22-36; Mk 10,46-52; Lk 17,11-19), békesség (Ézs 9,6; Hag 2,9; Lk 2,14; Mt 10,13; Lk 10,5; Jn 20,19-23), áldozatkészség (Ef 5,2; Zsid 10,14; Róm 12,1), engedelmesség (Lk 2,51; Jn 15,10; Fil 2,8; Zsid 5,8-9), imádkozó lelkület (Mt 26,36; Mk 1,35; 7,34; Lk 9,18; 22,32; Jn 11,41; Jn 17; Róm 8,34; Zsid 7,25; 9,15), szenvedés másokért (Mt 16,21; Lk 24,26; Jn 1,29; Zsid 12,2 stb. Fil 1,29; Fil 3,10; Kol 1,24; 1Pt 2,19-21; 4,14; 4,16), szolgálatkészség (Jn 1,3), odaáldozott élet (Jn 1,22).
Mindez látható lehet a mi halandó testünkben (2Kor 4,10-11). De valósággá válhat az emberben a Szentlélek érzése is, amellyel könyörül, kegyelmez, esedezik értünk (Zak 12,10; Róm 8,15; 8,26; Ef 6,18). A Szentháromság Istennek ezek az érzései mind cselekedetek is: tényeket, állapotokat teremtő érzések.
Isten Lelkének a segedelme kell ahhoz, hogy érzéseink látható cselekedetekben öltsenek testet, láthatókká váljanak, mint világosság az emberek előtt, akik látván a cselekedeteinket, dicsőítik a mennyei Atyát (Mt 5,16).
A jelentőségében minden más érzés fölé emelkedő szeretettől meg kell különböztetni és el kell ítélni az olyan szeretetet, amelyikkel az ember csak önmagát, a világban levő bűnt, a sötétséget, a pénzt, a testét szereti (Mt 6,24; 10,37 par; 16,25; Jn 3,19; 1Tim 6,10; 1Jn 2,15).
Mivel Isten maga a szeretet, minden érzése között a szeretetét kell első helyre tenni, s ennek megfelelően az emberi érzések között a szeretetet és annak gyakorlását kell legfontosabbnak tartani. Ezt írja elő Isten törvénye és ez az ev parancsa is. Így tanította Jézus, s hozzá hasonlóan az apostolok is (3Móz 19,18; 5Móz 6,5; Mt 22,37-39; Jn 13,34-35; Róm 13,8; 1Kor 13; Kol 3,14; Zsid 10,24; 1Pt 1,22; 2,17; 4,8; 2Pt 1,7; 1Jn 3,11; 4,7).
A szeretetről tanítja Pál apostol, hogy még a hit és remény kegyelmi ajándékánál is nagyobb (1Kor 13,13). A szeretet által boldog a házasság (Ef 5,22-33; 1Pt 3,1.7), a család (Ef 6,14; Kol 3,18-21), az emberi társadalomban a kapcsolatok (Ef 6,5-9; Kol 3,22-1,1; 1Pt 2,18-21), ezért mindennél inkább törekedni kell arra, hogy a keresztyén hit a szeretet áldásaiban gyümölcsözzék.
IE
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
