Megelégedés, megelégítés
Megelégedés, megelégítés Jóleső állapot, amikor az ember önmagával, helyzetével, körülményeivel meg van elégedve, mert azt jelen helyzetében elégségesnek, kielégítőnek tartja. H. hón, daj, g. arkeó, arketosz, autarkeia, autarkész. A megelégedettség érzése elsősorban a test természetes szükségleteinek kielégítésében jelentkezik (evés, ivás, alvás, ruházkodás). Ezek ui. a létfenntartás legfontosabb eszközei, és ezért emiatt aggodalmaskodik az ember a legtöbbet (Mt 6,25 par; Mk 6,36 par). Az evés és az ivás az ember legelemibb életszükségletének, az éhségnek és a szomjúságnak a csillapítására szolgál (pl. 1Móz 24,54; Bír 19,4; Zak 7,6 stb.). Nagy nyomorúságot jelent az, ha nem lehet kenyeret enni (5Móz 29,6). Éppen ezért az ókori társadalmakban ezek csillapítása a legnagyobb jótéteménynek számított (vö. Ézs 49,10; Péld 25,21; Mt 25,34kk; Róm 12,20). A halálból feltámasztott ember első reakciója az evés (Mk 5,43 par; Lk 24,41). A szolga kötelessége az, hogy a jól elvégzett napi munkája után hazatérő urának vacsorát készítsen (Lk 17,7). Isten megelégíti az övéit (5Móz 6,11; 8,10; 11,15; Zsolt 22,27; 78,29; 81,12; 103,5; 105,40; 107,9; 132,15; 145,15k; Ézs 23,18). Jézus is ügyelt arra, hogy a vele lévők ne szenvedjenek hiányt, az őt hallgató ötezer embert pedig megvendégelte (Mt 14,13-21 par; Jn 6,1-15). Nem véletlen az sem, hogy az ÓSZ-i váradalomnak megfelelően az Istennel való eszkhatológiai együttlétet messiási lakoma keretében képzelték el (Lk 14,15; 22,16.30). Az evés az élet fájáról (Jel 2,7) az örök élet isteni ajándéka. Az örök elégedetlenség kapzsivá, mohóvá, harácsolóvá (Péld 27,20; Préd 1,8; 4,8; 5,10; Ézs 56,10; Hós 12,8k.; 13,6; Lk 6,25; 12,19; Jel 3,17), sőt Istennel szemben felfuvalkodottá teszi az embert (5Móz 32,15kk; Neh 9,25k; Péld 30,9; Hós 12,8k; 13,6; 1Kor 4,8; 1Tim 6,9; Jel 3,10). Éppen ezért gyakran halljuk a figyelmeztetést: az ember elégedjék meg sorsával, vagy az Istentől kapott természetes adományokkal. Mindezt azért tehetjük (szent gondatlansággal), mert Isten gondot visel reánk (Mt 6,34; 1Tim 6,8; Zsid 13,5). Pál apostol megvallja, hogy ő tud szűkölködni és bővölködni is, mert egyaránt ismeri mind a két állapotot. Élettapasztalatai alapján vallja, és nem a nélkülözés mondatja vele, hogy megtanult a körülményei között elégedettnek lenni (Fil 4,11k). Mindenre van ereje a Krisztusban, aki megerősíti őt (Fil 4,13). Ezért mondhatja: valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki belőle; de ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele (1Tim 6,6-8). Az ÓSZ-i kegyesség is ismeri ezt a gondolkodást (vö. 1Kor 3,6kk: a bölcsesség a szerénységet jelenti; Zsolt 131: a kegyes csendes megelégedettsége; Zsolt 73,23kk: Isten gondviselő vezetése; vö. 5Móz 3,26). Az idézett ÚSZ-i helyek pontos megfelelői ennek az Isten- és életszemléletnek. Jn 14,8 szerint az, hogy Isten a mi Atyánk, elegendő nekünk. Ez a név (Atya) mindent átfogó ajándék, ami feleslegessé teszi az elégedetlenkedést. Ugyanezt érzi át az apostol is testi fájdalmai közepette, amikor megkapja a mindenre elégséges kegyelmet (2Kor 12,9).
A kielégületlenség érzése a lelki-szellemi javak terén is megmutatkozhatik. A lelki éhség és a szomjúság képe itt is gyakran jelentkezik (Zsolt 42,3; Ézs 41,18; 43,20; 44,3; 48,21; 49,9k; 55,1; 63,2; Ám 8,11; Mt 5,6; Jn 7,37; Jel 21,6; vö. Jn 4,14; 6,35).
VG
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
