Monoteizmus
Monoteizmus Következetes egyistenhit és egyistenimádat, minden más isten létezésének elvi kizárásával.
Az izráeli monoteizmus magányos sziklaként emelkedik ki az ókori POLITEIZMUS tengeréből. Fejlődéstörténetileg nincs rá magyarázat, de azonnal érthetővé válik, mihelyt komolyan számolunk az ŐSATYÁK istenélményeinek valóságával. Ábrahám elhívása előtt Izráel ősei is többistenhívők voltak (Józs 24,2), később azonban maguktól hányták el az idegen isteneket (1Móz 35,2-4). Ábrahám Istene sohasem volt elvont fogalom, bizonyos természeti erők vagy emberi tulajdonságok megtestesítője, hanem kezdettől fogva szuverén Úr, aki elkötelezte magát választottaival szemben, s aki tőlük ugyanezt az elkötelezést várja el (1Móz 12; 17). Bár a pátriárka-történetekben sok istennévvel találkozunk (a TEOFÁNIÁK helyének és jellegének megfelelően), a szövegösszefüggésből nyilvánvaló, hogy az ősatyáknak mindig ugyanaz az Isten jelent meg, és mindig ugyanazzal az igénnyel és ígérettel.
Az atyák Istene - JAHVE néven - kijelentette magát Mózesnek (2Móz 3,6.15), és az ő közvetítésével a maga tulajdon népéül pecsételte el Izráelt (2Móz 6,7; 19,5-6). (Ókori felfogás szerint minden népnek megvolt a maga istene, és minden istennek a maga népe; vö. Bír 11,24). Mózes korában (és még azután is jó ideig) tulajdonképpen monolatriáról, azaz gyakorlati monoteizmusról beszélhetünk Izráelben. Más istenek létezését nem vitatták (2Móz 15,11; 5Móz 4,19; Józs 24,15; Bír 11,24), de azok kultikus tiszteletét a TÖRVÉNY kategorikusan tiltotta (2Móz 20,2-3; 22,19; 23,13). A Jahve-hit lényegét az 5Móz 6,4-5 foglalja össze (vö. SEMA).
E hit tisztaságát még nagyon sokáig veszélyeztette a pogány környezet (Egyiptom, Mezopotámia, Kánaán) sokistenimádása. A nép körében elterjedt zugkultuszokkal (Józs 24,14; Bír 2,11-13; 1Kir 14,22-24; Ézs 57,5-9; Jer 35,15) és a királyi udvar politikai érdekű bálványimádásával (1Kir 11,1-8; 16,31-33; 2Kir 21,5; 23,11) szemben a próféták vették fel a harcot: emlékeztettek Jahve hűségére és szeretetére (5Móz 1; 1Sám 12,6-16; Ézs 5,1kk; Hós 11,1kk), figyelmeztettek a vele szembeni hűtlenség következményeire (5Móz 4; 1Kir 13,1-3; 14,7-16; Jer 8,1-3; 35,15-17; Ez 8; Ám 5,25-27), és leleplezték a pogány istenek tehetetlenségét Jahve mindenhatóságával szemben (1Sám 12,17-21; I Kir 18,20kk; Ézs 44,9.20; Jer 10,1-16; vö. Zsolt 96,5; 115,1-8; 135,5.15-18). A bálványkultusz elleni harcban olykor egy-egy vezetőember is részt vett (Gedeon, Ászá, Jéhú, Ezékiás, Jósiás). Végül is sem a zugkultuszok, sem az udvari bálványkultuszok nem tudták megingatni Izráel hitének monoteista alapzatát. Sőt, az idő múlásával a gyakorlati monoteizmus elméleti és univerzális monoteizmussá érett (5Móz 4,35; 2Sám 7,22; 2Kir 5,15), melynek végső megfogalmazója DEUTERO-ÉZSAIÁS (Ézs 44,6; 45,5-14). A babiloni fogsággal végleg meszűnt a sokistenimádat Izráelben: az »isten« fogalma eggyé vált Jahve személyével.
Az ÚSZ magától értetődően átvette az ÓSZ-ben kikristályosodott monoteizmust (5Móz 6,4-5; Mk 12,29-30; Róm 1,18kk; 3,29-30; 1Tim 1,17; 6,15-16; Jak 2,19), az atyák Istenét Jézus Krisztus Atyjával azonosítva (Jn 5,17-19; 17,3; 20,17; Róm 15,6; 2Kor 1,3). Rajta kívül csak »úgynevezett istenek« vannak (1Kor 8,4-6), akik lényegüket tekintve nem azok (Gal 4,8). A keresztyén misszió már nem az Izráelen belüli, hanem az Izráelen kívüli politeizmus ellen hadakozik (ApCsel 15,20; 17,16kk; Gal 4,8-9; Kol 2,15; 1Thessz 1,9; Jel 21,8).
HI
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
