Nő, asszony
Nő, asszony A h. 'issáh és a g. güné alapjelentése: asszony, a férfi női társa, kiegészítője (vö. 1Móz 2,23). Speciálisabb értelemben: »feleség« (1Móz 12,5; 2Sám 11,27). Átvitt értelemben jelentheti Izráelt vagy Jeruzsálemet (Hós 2,4; Jer 3,1.3.20; Ézs 54,6; Ez 16,30.32; 23,2kk), továbbá a gyáva férfit (Ézs 19,16; Jer 48,41; 49,22; 50,37; 51,30; Náh 3,13).
Az ÓSZ hitvallása szerint Isten az embert férfiúvá és nővé teremtette (1Móz 1,26-28), az asszony a férfi segítőtársa (1Móz 1,27; 2,18kk). Az asszony az izráeli társadalomban a házasság és a család szervezetébe volt betagolva, amelynek középpontja a férfi volt. Az apa tekintélye alatt állt a hajadon leány, amíg férjhez nem ment. A férj »ura« (ba'al) volt a jegyesének, ill. feleségének (2Móz 21,22; 5Móz 24,4). Házasságkötéskor a leendő férj pénzt fizetett az apának (móhar, 1Móz 34,12; 2Móz 22,16; 1Sám 18,25). Az asszonynak minden élethelyzetben a férje mellett kellett maradnia: követte a férjét, ha azt rabszolgának adták el (2Móz 21,3; vö. Mt 18,25), vagy felszabadult a rabszolgaság alól (2Móz 21,3). Az apa lánya fogadalmát, a férj felesége fogadalmát tehette semmissé (4Móz 30,6.9). Az eltaszított vagy megözvegyült asszony fogadalma viszont önmagában érvényes (4Móz 30,9). A SÓGORHÁZASSÁG rendje (5Móz 25,5kk) arra kötelezte a fiúutód nélkül elhalt férfi testvérét, hogy a házasságot az özveggyel tovább folytassa. Ez a rendelkezés feltételezi a nagycsaládi életformát (bét cáb), amelyben az idegen férfi megjelenése veszélyeztethetné a családi birtok egységét. Másrészt jobb, ha a nagycsaládon belül minden házasságkötésre képes asszony valamely férfihoz tartozik, mivel ez a rendezetlen viszonyok kialakulását megakadályozza. Ez a szabályozás némiképp oldotta a nő magárahagyatottságának, gyermektelenségének vagy a férj feleségével szembeni elégedetlenségének gyötrő problémáit. Emellett természetesen számolni kellett a több feleség között szükségszerűen fellépő rivalizálással (pl. 1Sám 1), a kedvenc feleség gyermekeinek előnyben részesítésével örökösödéskor (5Móz 21,15kk), és az egynejű házasságban tartósabbnak mutatkozó férji gyöngédség hiányával.
Mindezek ellenére az izráeli családban megbecsült szerepe volt a feleségnek, ill. anyának (1Móz 16,5k; 27,5kk; 1Kir 1,11kk; 21,5kk; 2Kir 4,8kk; 8,18; Ám 4,1kk). Ezt már az is mutatja, hogy a Tízparancsolat V. parancsolata szerint az apa mellett az anyát is tisztelni kell (2Móz 20,12; 5Móz 5,16; ez egyébként más ókori, K-i társadalmakban is így volt). Az ÓSZ-i törvények az apa mellett mindig megemlítik az anyát is (2Móz 21,15.17; 3Móz 19,3; 20,9; 5Móz 21,18k; 27,16). Izráel történelmében is fontos szerepet játszottak a nők (Mirjám, 2Móz 15; Debóra és Jáel, Bír 4,4kk.21; Hulda, 2Kir 22,14kk; Ataljá, 2Kir 11,1kk). A bölcsességirodalom szívesen foglalkozik a szép és derék asszonyokkal (Péld 5,17kk; 31,10-31; Préd 9,9), megénekli a szerelem nagyszerűségét (Énekek 6,3.9), óv az idegen asszonytól (Péld 5,2kk).
Izráelben, környezetével ellentétben, nincsenek papnők, ettől függetlenül azonban a nőknek fontos helyük van az izráeli kultuszban: áldozhatnak (3Móz 12,6), részt vehetnek az áldozati lakomákon, a nagy zarándokünnepeken (1Sám 1,3kk; 2Sám 6,19; 3Móz 22,12k; 4Móz 18,8kk), adományaikat a szent sátor megépítéséhez felajánlhatják (2Móz 35,22), részmunkát vállalhatnak a sátor berendezéseinek elkészítésekor (2Móz 35,25k), szolgálatot végezhetnek a bejárata előtt (2Móz 38,8; 1Sám 2,22), Istent magasztalhatják (2Móz 15; Zsolt 68,26; 148,12).
Az ÚSZ-ben Lk 1,42 szerint Mária »áldott« az asszonyok között, mivel Isten arra méltatta, hogy megszülje a világ Megváltóját. Jézus a nőket is megajándékozza bűnbocsátó szeretetével (Lk 7,36kk; 8,2; Jn 8,1kk) és meggyógyítja őket (Lk 8,2; Mk 5,25kk). A samaritánus aszszonynak Messiásként (Jn 4,26), Mártának pedig mint »Feltámadás és Élet« jelentette ki magát (Jn 11,25). Elfogadja a nők szolgálatát (Lk 8,3) és tanítja őket (Lk 10,38kk). Feltámadásának első tanúi és bizonyságtevői ugyancsak aszszonyok (Jn 20,11kk; Mk 16,9; Mt 28,10). Az ApCsel 1,14 szerint Mária, más asszonyokkal és az apostolokkal együtt imádkozik Jézus mennybemenetele után. Az özvegyek mellőzése a mindennapi, gyülekezeti szolgálatban hibának számít (ApCsel 6,1kk). ApCsel 9,36kk Tábita életét méltatja. Mária, a János Márk édesanyja, házát a gyülekezet rendelkezésére bocsátja (ApCsel 12,12). Ugyanezt teszi Lídia, a gazdag bíborárus asszony (ApCsel 16,13kk). Priszcilla különleges szolgálatot végez a gyülekezetekben (ApCsel 18,18k; Róm 6,3k; 1Kor 16,19; 2Tim 4,19), Fülöp evangélista négy lánya prófétál (ApCsel 21,9; vö. 1Kor 11,5). Az ÚSZ-i levelek többször megemlítik a nők gyülekezeti szolgálatát (Róm 16,1.12; Fil 4,2k; 1Tim 3,11; 5,10).
Az otthoni munka mellett (1Tim 5,9k.14; Tit 2,4k) különleges feladata az idősebb asszonyoknak, hogy a fiatalabb asszonyokat istenfélő életre neveljék (Tit 2,3kk). A hajadonokat és az özvegyeket az 1Kor 7 méltatja (vö. Mt 19,12): mindenki abban az állapotában éljen, amelyre az Isten elhívta (7. és 17. v.). A hajadonokra és özvegyekre leselkedő veszélyekről 1Kor 7,9 és 1Tim 5,11kk tesz említést.
Noha az ÚSZ szerint a feleség a férjével együtt »örököstárs« az Isten kegyelmében (1Pt 3,7), és a Krisztusban nincs férfi és nő (Gal 3,28), mégis több ízben is elhangzik a felhívás, hogy az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek (Ef 5,22kk; Kol 3,18; 1Tim 2,11; Tit 2,5; 1Pt 3,1kk; vö. 1Kor 11,4kk). Beszélgetésükkel ne zavarják meg a gyülekezeti istentisztelet jó rendjét (1Kor 14,34kk), ne tanítsanak, ne uralkodjanak a férfiakon (1Tim 2,12), mivel a teremtés rendje szerint »Ádám« teremtetett előbb, ezért a férfi az asszony »feje« (1Kor 11,3kk; 1Tim 2,12k; Ef 5,22). A férfiaknak viszont úgy kell szeretniük feleségüket, ahogyan Krisztus szerette az egyházat, azaz önfeláldozó szeretettel (Ef 5,25).
VG
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
