Sorsvetés

Full text search

Sorsvetés H. górál, púr, kászam, g. kleros, lagkhano.
A sorsvetés az ókori K-i embereknél nem a választás megkönnyítését jelentette, hogy a véletlenre bízza a döntést, hanem az motiválta, hogy a sorsot, az élet menetét egy felsőbb, isteni hatalom irányítja, amelyet sorsvetés útján meg lehet ismerni. Ez tehát az istenek akaratának megtudakolását, a jövő - jelenre kiható eseményeinek kifürkészését jelentette. Ezáltal vélték megtudni egy nép, egy egyén sorsát, hadi vagy kereskedelmi vállalkozás szerencsés, ill. balszerencsés kimenetelét. Ennek az ismeretnek a birtokában hozták meg aztán döntéseiket. Az ÓSZ több helyen is említi a sorsvetést, amikor azt »pogányok« gyakorolják (Eszt 3,7; 9,24; Jón 1,7), és említést tesz pogány jósokról is (Józs 13,22; 1Sám 6,2; Ézs 44,25). A sorsvetésnek többféle módja ismert, az Ez 21,26 szerint Babilónia királya a nyilakat rázza, ill. a májból olvassa ki a sorsot. De ismert módszer volt az is, hogy különböző alakú és színű kis köveket vagy pálcikákat egy edényben, ill. egy felsőruha redőjében összeráztak, majd kivetettek. Erre utal a Péld 16,33 és a Hós 4,12 is. Izráelben elfogadott módja volt a sorsvetésnek az ÚRIM és a TUMMIM által hozott döntés. A kultuszban ott jutott ennek nagy szerep, amikor az engesztelési ÜNNEPen a főpap a két kecskebak közül az egyiket az Úrnak, a másikat Azázélnak sorsolta ki (3Móz 16,7-10). A papi szolgálat beosztását (1Krón 24,5), ill. a kapuőröket (1Krón 26,13kk) szintén sorsolás útján jelölték ki. Az ÚSZ korában is még sorsvetéssel jelölték ki a papok közül a szolgálattevőket. Így került sor Zakariásra, hogy a templomban bemutassa a füstölőáldozatot (Lk 1,9).
Nemcsak a kultuszi élet területén alkalmazták a sorsvetést, hanem igénybe vették az igazság kiderítése céljából is (Józs 7,16kk; 1Sám 14,42). Peres ügy eldöntésénél is alkalmazhatták, és ezzel lezárhatták a viszálykodásra okot adó esetet (Péld 18,18).
Sorsvetéssel választották ki az embereket azokba a pozíciókba, amely a nép vezetése szempontjából jelentős volt (Saul királlyá választása 1Sám 10,20k, Mátyás apostollá választása ApCsel 1,26). Az viszont nem ismert, hogy Pünkösd után az ősgyülekezetben éltek volna vele. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a Szentlélek kitöltetése után Isten akaratát már nem ilyen »kezdetleges« módszerrel kellett megismerni, hanem a Szentlélek vezette őket döntéseikben.
Szokásban volt az is Izráelben, hogy a nehezen eldönthető kérdéseknél - indítsanak-e háborút vagy sem (4Móz 27,21; Bír 20,9; 1Sám 28,6; 30,7k), kinek mi jusson a hadizsákmányból (Náh 3,10), kinek mi jusson az elhunyt ruhájából (Zsolt 22,19; Mt 27,35; Jn 19,24) - szintén a sorsvetést alkalmazták. Az igazságos megosztás miatt vetnek sorsot, hogy ki a soros az áldozathoz szükséges tűzifa behordásában (Neh 10,35), ill. a visszatelepült zsidók közül kinek muszáj az újjáépített Jeruzsálembe beköltözni (Neh 11,1).
Az ÓSZ-i sorsvetés a legfontosabb szerepet a honfoglalás kezdetén játszotta, amikor az ország területét osztották szét a törzsek között (4Móz 26,55; 33,54; 34,13; Józs 13,6; 18,8-10), ill. sorsvetés útján kaptak városokat a léviták (Józs 21,4kk) és Áron fiai is (Józs 21,9kk). Az, hogy a törzsek sorsolás útján jutottak földjükhöz, azt jelentette, hogy ez nem az ő érdemükön és teljesítményükön múlott, hanem Istentől kapták birtokul, osztályrészül.
SzL

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me