Választófal

Full text search

Választófal Zárt, illetve fedett épületben a tér megosztására szolgáló közfal, szabadtéren pedig területek egymástól való elkülönítését biztosító kerítés. A fogalom g. neve meszótoikhon.
Az ÚSZ-ben az Ef 2,14-ben fordul elő, ahol Pál apostol a fogalmat átvitt értelemben használja. Az apostol képválasztása hátterében a jeruzsálemi templom belső felépítése áll. Közelebbről a pogányok udvarát az asszonyok udvarától elválasztó, mintegy mellmagasságig érő díszes falat tartja szem előtt, melyen többnyelvű felirattal ellátott táblák halálbüntetés terhe mellett tiltották meg a pogányoknak a számukra rendszeresített udvarból való továbbhaladást (vö. ApCsel 21,28k). A választófal tehát a zsidókat és pogányokat egymástól elválasztja, miközben a zsidóknál elkülönülést, a pogányoknál pedig kirekesztettséget eredményez. Az Ef 2,14 azonban átfogóbb jelentéstartalmú, s nem csupán a zsidó és pogány közötti ellentétre gondol, hanem az embernek Istennel szembeni ősi ellenségeskedésére, vagyis a választófal végső soron Isten és a Töle elidegenedett ember között húzódik, mely választófalat egyaránt építi zsidók és pogányok bűne.
Jézus Krisztus megbékíti Izráelt és a népeket Istennel: helyreállítja mind a két embertípusnak Istenhez való viszonyában a harmóniát. A választófal Krisztus általi ledöntése nem csupán békés koegzisztenciát, hanem eggyé lételt jelent (vö. Gal 3,28).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me