Bodrogzug

Full text search

Bodrogzug: a Bodrogköz DNy-i vége, mely a szomszédságától vízrajzilag eléggé jól elkülönül, Zalkod, Kenézlő, Viss községek határa, valamint Olaszliszkától Tokajig terjedően a hegyaljai községek bodrogközi határszéle. Viszonylagos önálló fejlődését az is bizonyítja, hogy településcsoportja nem Zemplén megyéhez tartozott a Bodrogköz egyéb falvaival, hanem Szabolcs m. része volt. Ennek oka részben az, hogy a Tiszán át könnyebben tarthatott tágabb környezetével kapcsolatot, mint a mocsarasabb környezetű Törökéren, ill. a Határéren át észak felé. A II. világháborút követő közigazgatási reform során Borsod-Abaúj-Zemplén m. területéhez csatolták. A Bodrogzug területén a hajdani nyerstáj a vízrendezés ellenére is több szakaszon viszonylag jól megőrződött, mivel jelentékeny szakaszon nyílt árterű maradt. Települései löszhátakon helyezkedtek el, környezetüktől jól elkülönülve, ezért önálló tájnevük a Szigetköz. A honfoglalás óta lakott vidék. Környezeti adottságai révén népessége viszonylagos védelmet élvezett. A 19. sz. végéig érintetlenül maradt mocsaras környezete miatt gazdálkodása, társadalmi struktúrája, kultúrája sok archaizmust őrzött meg. – Irod. Ébner (Gönyey) Sándor: A Bodrogköz lápi községeinek településföldrajzi vázlata (Föld és Ember, 1925).
Filep Antal

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me