diákköltészet
diákköltészet: diákok, tanulók közösségi jellegű költészete, amely rokonítható a folklór számos jelenségével. Az iskoláztatás korlátozott volta ellenére is viszonylag számottevő nagyságú rétegben a zömmel népi eredetű diákok nagy része gyakran később is a nép körébe került vissza, ily módon viszonylag huzamosan ismerhette a néphagyományt, és arra alakítólag hathatott. Amúgy sem individuális jellegű alkotó művészetük is sokszor hozott létre olyan termékeket, amelyek tartalma és formája a folklórra emlékeztet. Minden közösségi vonás ellenére is ez a költészet mégsem nevezhető teljesen folklór jellegűnek, csupán közköltészet. Legjellemzőbb fajtái a dalok, amelyek a szerelmi, gúny- és egyleti dalokkal tartanak rokonságot; az elbeszélések, amelyek az anekdoták, trufák, néha helyi és történeti mondák sorába tartoznak; színjátékok, amelyek viszont leggyakrabban az iskoladráma leszármázottai vagy rokonai, bár egyik-másik népszokással is egyeztethetőek (→ Gergely-járás, → köszöntő, → aprószentek napja stb.). Elválaszthatatlan ettől a hagyománytól néhány ének, tánc, viseleti és népművészeti alkotás, az okosságpróbák, elmés kérdések stb. hagyománya is. Mindezeket vagy szóban őrizték meg és terjesztették, vagy írásban is rögzítették. Így keletkeztek a kéziratos prózai vagy verses szöveggyűjtemények (→ kéziratos énekköltészet), amelyek időnként szinte folklór-antológiáknak vagy a → félnépi folklór tárházának nevezhetők. Ilyen korszak a 18. sz. vége, főként a protestáns iskolákban (Debrecen, Sárospatak), a reformkor számos, az ifjúságot is megmozgató gyűjtővállalkozása, a 20. sz. első évtizedeiben a → Folklore Fellows magyar osztálya keretében megszervezett, országos méretűnek szánt gyűjtőtevékenység, a két világháború között a falukutatás több áramlata és általában a gyermekfolklór kutatására gyakran megszervezett diákmunka. Történetileg elválaszthatatlan a → gyermekfolklórtól, de nem tévesztendő össze azzal. Amaz valódi folklórnak tekinthető (függetlenül az egyes alkotások keletkezésének pontos mikéntjétől), emez viszont csak a félnépi folklór kategóriájába sorolható. Az iskoláztatás fejlődése és különböző irányai messzemenően befolyásolták a diákköltészet kiterjedését, műfajait. A magyar folklórban is ismertek és nyomon követhetők különböző történeti rétegei. Talán bizonyos nyomaink vannak a középkori goliard és vágáns hagyományról, egyáltalán a deákműveltség alkotásaiból. – A reformációnak köszönhető a nemzeti nyelvű diákköltészet elterjedése (főként trufáink, fabuláink köszönhetnek sokat ennek a folyamatnak). Már ekkor kezdődik (és például Comenius által is propagált) az iskolai színjátszás szokása, amely azonban igazi elterjedését később, főként a barokk időszakában éri el. A 18. sz.-tól, főként a Ratio Educationis után a tankönyvek és a csoportos iskolai foglalkozások területével is kapcsolatba kerül a diákköltészet. Voltaképpen a modern iskoláztatás is felhasználja, részint az amatőr művészet keretein belül, de ide számíthatjuk a napjainkban is eleven diák folklór-gyűjtőmozgalom nem egy összetevőjét is. Esztétikailag sajátos képződmény: közvetlen, főként a gúny és a progresszió iránt nagy érzékkel rendelkező hagyomány, amely a hivatásos művelődéstől eltérő anyagot szívesen rögzíti. Ily módon maradt fenn pl. a Rákóczi-nóta szövege, vagy több kuruc ének is. (→ kuruc énekek) Erőteljes, gyakran szabadszájú költészet, amelyben gyakran dominál a tartalmi és formai játékosság. Nemzetközileg elterjedt, mégsem tudunk eleget az egyes műfajok és alkotások közvetlen nemzetközi hátteréről. E téren csupán az biztos, hogy pl. a diákköltészet terjeszti el sokfelé a Faust-történeteket (nálunk is). A hivatalos irodalomban is gyakran felhasználják: J. W. Goethe, Arany János, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, de akár A. Jarry és B. Brecht is gyakran élnek témáival vagy eszközeivel. Gyakran felhasználták arra, hogy a diákköltészet ne csak átvegye, vagy éppen összegyűjtse a folklór emlékeit, hanem ezeket vissza is juttassa a parasztsághoz (német „Wandervogel”-mozgalom, magyar regöscserkészet, szovjet csasztuska-brigádok stb.). – Irod. Süssmilch, Holm: Die lateinische Vaganten-Poesie (Leipzig–Berlin, 1918); Kornis Gyula: A magyar művelődés eszményei (Bp., 1927); Waddell, H.: The Wandering Scholars (London, 1927); Dobiache–Rojdestvensky: Les poésies des goliards (Paris, 1931); Kardos Tibor: Deákműveltség és magyar renaissance (Pécs–Bp., 1939); O. Nagy Gábor: Református kollégiumi diák-irodalom a felvilágosodás korában (Debrecen, 1941); Kardos Tibor: Carmina Burana (Bp., 1960); Salmen, Walter: Der fahrende Musiker im europäischen Mittelalter (Kassel, 1960); Mandrou, Robert: Introduction à la France moderne (Paris, 1961); Mezey László: Deákok és lovagok (Bp., 1961); Ortutay Gyula: Az iskolai nevelés szerepe parasztságunk kultúrájában (Ethn., 1962); Bodolay Géza: Irodalmi diáktársaságok 1785–1848 (Bp., 1963); Bán Imre–Julow Viktor: Debreceni diákirodalom a felvilágosodás korában (Bp., 1964); A szájhagyományozás törvényszerűségei (Bp., 1972).
Voigt Vilmos
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
