párbeszéd, dialógus <gör. dialogosz, lat. dialogus ’átszólás’>
párbeszéd, dialógus <gör. dialogosz, lat. dialogus ’átszólás’>: az irodalmi, népköltészeti ábrázolás egyik eszköze, a mű szereplőinek szájából elhangzó közvetlen vagy közvetett (az előadó által elmondott) nyilatkozat, ill. szóváltás, melyet egymással folytatnak. Egyszemélyes megfelelője a → monológ. Közvetlen párbeszéd fordul elő a gyermek → párosító, továbbá a különféle szokások egyes fajaiban (pl. → betlehemezés, → fonóbeli játékok, lakodalom stb.), közvetett pedig az epikus népköltészeti műfajokban (→ ballada, → népmese), míg a lírában kevésbé jelentős, némely csoportjában szinte teljességgel hiányzik (→ bujdosóének, → keserves stb.). Műfajonként más a jelentősége, szerepe és a formája is. – A párbeszéd egyszerűbb formái az → ismétlésre (– Miért sírtál, miért sírtál, édes feleségem? Nem sírtam, nem sírtam, édes jámbor uram!…), ill. a → párhuzamra (– Ölelj mög hát engöm, komáromi szép lány! Öleljön mög tégöd pokolbéli sátán!…) épülnek, a fejlettebb formák pedig eljuthatnak a → gondolatritmusig (Márton szép Ilona egyes jelentei), s gyakran válnak → formulákká (mese: – Hol jársz itt, ahol a madár se jár? Járok, kelek, bujdosok; szolgálatot keresek; ballada: – Idolkám, kislányom, mi annak az oka: Kék selyemruhádnak hosszabb a hátulja? Szabó nem jól szabta, varró nem jól varrta!…). – A párbeszéd terjedelme igen különböző lehet: félsortól versszak(ok)ig terjedhet, utóbbi esetben párbeszédes szerkezetről is lehet szó. A félsoros párbeszéd ritka (a: – Elmész, rózsám? b: El biz én! a: Itt hagysz engem? b: Itt biz én!…), gyakoribb az egy (a: – Hová mégy, hová mégy, tizenkét kőmies? b: Elmenyünk, elmenyünk, hogyha dolgot kapnánk…) és a kétsoros (a: – Edösanyám, mi annak az oka, Hogy a szögény legény mind katona? b: Édös fiam, nem töhetök rúla: A szögénnek nincsen pártfogója…); a sorok ölelkezhetnek is egymással (a: – Hun jártál te, Kati jányom? b: A szomszédba, anyámasszony. a: Mit kaptál ott, Kati jányom? b: Egypár csókot, anyámasszony…). A párbeszéd kiterjedhet a versszak egészére, összekapcsolhatja az egyes szakaszokat, de elbeszélő vagy egyéb részek is közbeiktatódhatnak (dalban: – Hat nap van egy hétben; – Trombitálnak, trombitálnak; balladában: Kádár Kata, Molnár Anna, Rákóczi kis úrfi stb., mesében: – Hol jártál, báránykám?… egyes változatai). Az ún. strófa- és strófaformula-ismétlő balladákban és dalokban a párbeszéd több-kevesebb szabályossággal érvényesülő szerkezeti elv (pl. a Párjavesztett gerle, Virágok vetélkedése, Görög Ilona, Szép Ilona, A gunaras lány, Az eladott lány, A szégyenbe esett lány, A rossz feleség, Megétetett János, Megöltek egy legényt stb. balladában; – Járjad, pap uram, a táncot! – Lányom, lányom, gyöngyvirágom… stb. kezdetű dalban; szélső példája a Homlódi Zsuzsánna balladája). – A párbeszéd tartalom szerint lehet egyszerű beszélgetés: tényközlés, köszönés stb. (a: – De jót aludtam! b: Alhattál volna, édes fiam, ítéleted napjáig, ha a lovad ide nem hoz hozzám, a: – Jó estét adjon Isten, szülém! b: Adjon Isten neked is, fiam!…); jóval gyakoribb a minden műfajban általános kérdés-felelet (mesében, a: – Hogy menjek, édes gazdám, úgy-e, mint a szél vagy úgy, mint a gondolat? b: Úgy menj, édes lovam, hogy se tebenned, se énbennem kár ne essék! balladában; a: – Hova menjek én el, Császár szép leánya? b: Cifra palotámba Éjjeli szállásra. dalban, a: – Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom? b: Te engemet, én tégedet, virágom, virágom!…). A formulává vált kérdés-felelet olyan balladákban is előfordulhat, ahol már nincs értelme (ún. sirató-balladákban: ahol a halott válaszol, a: – Uti Miska, mit gondoltál, Mikor hazul elindulták? b: Én egyebet nem gondoltam: Szerencsétlen úton jártam…). E kérdés-felelet formában a tagadó válasz a gyakoribb (a: – Azt – megengeded-e: Favágó tőkém légy? b: Meg nem engedhetem, Lelkem, édesanyám!…). A párbeszéd másik leggyakoribb tematikus típusa a felszólítás és az arra adott igenlő vagy tagadó válasz; elsősorban a balladákban fordul elő (igenlő, a: Asszony-feleségem, nyisd meg az ajtódat! b: Bizony mindjárt nyitom, édes, jámbor uram; tagadó, a: – Üljünk le, üljünk le, aj, Biró szép Anna! b: Bizony nem ülök én, bizony nem ülök én!…), dalokban elvétve (igenlő, a: – Tégy vagy kettő párnát es! b: Teszek tizenhatot es; tagadó, a: – Szaladj, kislány, a szekerem után! Majd fölveszlek valahol az utcán. b: Nem ülök fel, mert sokan meglátnak, Elárulnak az édesanyámnak…). E tematikus típusok egy alkotáson belül is váltakozhatnak, pl. Biró szép Anna balladájának udvarhelyi változatában szinte minden lehetséges forma előfordul. – A kutatók többsége, legnyomatékosabban Ortutay Gyula hangsúlyozza a magyar népköltészet drámai jellegét, mely elsősorban e párbeszédeknek köszönhető. A mesékben alig van → leírás, az elbeszélés váltakozik a párbeszéddel; az egymást követő jelenetek gyakran a szereplők párbeszédén haladnak előre, nemegyszer egész cselekménysor épül rá: (a: – Mit viszöl, te kis kígyócska? b: Éllesztőfüvet. Átmönt a kocsi a fiamnak a derekán, eltörte, hát meg akarom vele gyógyítani. a: Add nekem egy kicsit! Van egy jó gazdám, föl akarnám élleszteni. Itt van a zsákba a hátamon. b: Nem bánom, jó lovacska…) A ballada nem részletez: a szereplők párbeszédéből vagy az egymás mellé tett jelenetekből derül ki a cselekmény. A balladai cselekmény drámai sűrítésének, az összeütközés gyors bonyolításának legjobban bevált eszköze a párbeszéd. – Irod. Ortutay Gyula–Kriza Ildikó: Magyar népballadák (Bp., 1968).
Katona Imre
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
