szalmakötés, szalmafonás | Magyar néprajzi lexikon

Full text search

szalmakötés, szalmafonás: a szalma hajtogatás útján fonadékká alakítása. A szalmakötést leginkább a szalmakalap készítésénél alkalmazzák. A rendszerint külön aratott, válogatott búza- vagy rozsszálak kalászaiból sulyokkal kiverik a magot, majd tisztítják a szalmát: ízekre szedik, a bütyöknél elvágják, a levélhüvelyeket eltávolítják. A tiszta, megnedvesített szalmából 6, 7, 8, 12 szálával lapos szalagfonatokat készítenek. A – gyakran foggal megpuhított – fonatot köröskörösen kalapformára varrják. Erdélyben, a mezőségi Széken és különösen a Székelyföldön (Kőrispatak, Bözöd, Rava, Csöb) hozzáértő parasztemberek munkája és háziiparként is űzik. Jelentős háziiparrá fejlődött a szalmakalap-készítés Hencidán (Bihar m.) és Hajdúnánáson. Nemcsak a helyi és környéki igényeket elégítették ki, hanem a század elején Mo. minden részébe, sőt Lengyelo.-ba, Ausztriába, a Havasalföldre és a távolabbi Balkánra is exportáltak. Az → aratókoszorú is részben szalmakötéses technikával készül. Szalmakötéssel méhkas, különfajta terménytároló edények, székülőke is készül. – Irod. Igmándy József: A hajdúnánási szalmakalapipar (Népr. Ért., 1940); Bakó Elemér: Szalmakalapvarrás Hencidán (Népr. Ért., 1940).