udvar | Magyar néprajzi lexikon

Full text search

udvar: a falvak és városok belső telkének, valamint a szórványtelepülések magános telephelyeinek az a része, amelyen a lakó- és gazdasági épületek állnak és amelyet ezek az építmények határolnak. Előfordul, hogy az kitölti az egész telket, legtöbbször azonban a telek kertet is foglal magába. A rakodó szerepű → szérűskert néhol része az udvarnak, máshol azonban önálló egysége a teleknek. Az udvar a parasztcsaládok mindennapi életének, gazdálkodásának és ház körüli munkájának fontos színtere. Termelő-, tárló- és közlekedőhely. Különösen az állattartásban van nagy szerepe. A hagyományos kultúrájú parasztközösségek több népszokása is az udvarhoz kapcsolódik. Kétbeltelkű, → szálláskertes településekben az udvarok funkciója megoszlik a lakóházak telkei és a szálláskertek között. Előfordul, hogy az udvar az utca túloldalán is folytatódik. – A falusi és városi udvarok többsége a középkorban is kerített volt, és kapun át lehetett megközelíteni. A magyar tanyai udvarok jelentős része azonban napjainkig kerítetlen. Az udvar beépítési rendje sok tényezőtől függ, így pl. történelmi kortól, divattól, földrajzi tájegységtől, a hozzá kapcsolódó gazdálkodási rendtől, a településformától stb. A beépítési rend egy-egy típusát jelenti a → csoportos udvar és a → soros udvar. – Udvar szavunk szláv eredetű. Latin megfelelőjével, a curiával együtt az Árpád-korban még királyok és előkelők udvarát jelentette. Később azonban a parasztporták udvarainak jelölésére is alkalmazni kezdték. (→ még: baromudvaros telekrend, → kerített ház) – Irod. Szabó István: A középkori magyar falu (Bp., 1969); Major Jenő: Telektípusok kialakulásának kezdetei Magyarországon (Településtud. Közl., 1960).