Kazinczy elvei
Kazinczy elvei
A nyelvmívelés jogát a szépíróknak vette, mások felett. Erre nézve főtényező az aesthesis, miről így szól: »A szépíró nem ismer más törvényt mint azt, hogy írása szép legyen. Valami ezen igyekezetét segíti, az neki mind szabad; akár engedi a grammatika és szokás, akár nem.« – »Az író parancsol, hogy úgy legyen és úgy lesz.« – »Az író s ezek közt leginkább a poéta, semmi törvényt nem tartozik esmerni« stb. E fontos és alapjában igazolhatott nézete sok jót és rosszat okozott; a hivatott költők szép szavai és szólásai megalkotását s így a nyelv gazdagodását, másfelől annak szeszélyes szóalkotásokkal való korcsosítását. E jogot Kazinczy sok helyen sokképpen követeli és élvezi is: de igyekszik társait ennek gyakorlatában korlátozni. Többek közt így szól: »Újítani a nyelven csak annak szabad, ki a maga nyelvét nemcsak tudja, hanem tanúlta is; a ki a régi és újabb klasszikusok munkáival ismeretes; a ki úgy ír, hogy még szabadságait is, mint a táncoló szép a törvénynyel nem egyező lépést, akár szorúltságból tegye, akár pajkosságból, szépségek gyanánt vétetheti…« Ezt máskép így is mondja: »Az író ura a nyelvnek, szabad kéjű, de nem vak kéjű, nem tudatlan kéjű … barátja, nem ellensége, mívelője, nem pusztítója, nem rontója, de építője.«
Mennyire terjedhet az újítás, arra nézve úgy vélekedett, hogy a nyelv csak akkor elég mívelt, ha különböző színű szép stílhoz alkalmas; tehát sok-színűségre törekedett s ezt főkép fordítások által kívánta elérni, az által, hogy szintúgy a legújabb mint a régi költők és próza-írók legkülönbözőbb műveit, benső s külső erejökben, szellemöket és nyelvöket híven visszaadja. Tehát úgy Homért mint Klopstockot, Ossidnt mint Göthét vagy a Sz. hajdan gyöngyeit, a szonett-író olaszokat mint Horácot, Lessing drámáit mint a filozófok vagy humoristák írását, sőt Moličre népiesített komédiát is. E célra idomítni kell a nyelvet; szavait, szófűzését módosítni, alakítni; elébb rontani, azután építni. A nyelvrendszeren épülő régi keleties méltóságából és merevségéből s komoly járásából nem keveset kell elengedni, lejtésre, szökellésekre élénkítni s durva testi szépség helyett lágyságra s bájos modorra törekedni. Meg kell tűrni az idegen szépségeket s ezekkel együtt az idegen hajlékonyságot, kecses mozdulatokat, kényeskedést, selypséget; a tisza-vidéki vaskos nimfák ellenében a régi Hellász és új népek Gráciáihoz kell vonzódni, ezeket magyarul énekeltetni, beszéltetni, ezek enyelgésének megfelelő beszédhez kell szokni, szavainkat is ezekhez szabni, »az idiotismust az energiának feláldozni.«
A dolognak sok magános és kevesebb nyilvános vitatkozás folytán szélesebb tudományos alapot igyekezett adni, hogy kivált az ó-klasszikusok tanulóit meggyőzhesse. Hivatkozott a régibb magyar költőkre, kivált Gyöngyösi Istvánra, ki valóban szép nyelvű s gyakran bátor újító volt, a szótárakra, több jeles íróra. Ez által akarta elvét igazolni, hogy a nyelvmívelés a jeles írók dolga. Ezt bizonyította Horác és Quintilián szavaiból, Sallustinus példájából, – többek közt Horváth Endre ellenében, ki leveleiben nem ügyetlenül hivatkozott Senecára (l. leveleit a Glottomachusok c. levélgyűjteményben) s úgy ostromolta az újítás hibáit.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
