Kazinczy védői

Full text search

Kazinczy védői
Az újítást határozottan védik s Kazinczy mellett állanak első sorban a költők. Már korán Dayka, Kis János, majd Berzsenyi, Vitkovics és egy ideig Bacsányi, Döbrentei, kik utóbb ellene fordúltak. Elméleti dolgozatokkal is segítették az ügyet többen, mint Szemere Pál, ki Kazinczynak e részben legmunkásabb társa és sok szép új szó szerzője volt; Kölcsey Ferenc, ki nemcsak költeményeiben Kazinczy műizlésének követője, hanem elméleti (Élet s Literatura II.) és vita-irataiban is hű társa; Helmeczy Mihály, ki Berzsenyi költeményei második kiadásához egy bevezetést csatolt: Az úgynevezett újításokról (1816) s itt a régi és új nyelvek, sőt régibb és újabb magyar írók példáiból igyekszik az újítók törekvését igazolni, melynek maga is kitünő merészségű gyakorlója volt Jelenkor című hirlapjában. Mérsékelten, de határozottan szól a nagy míveltségű gr. Dessewffy József is az Avúló és nagyon újító írásmódról. (Minerva 1829). Az újítás híve, de nem minden új szót fogad el; maga pedig, mikor rágondolja magát, ügyetlenül alkot.
De az ügy legfőbb harcosa maga Kazinczy volt. Az ő védő-iratai nemcsak akkor voltak nagy értékűek, hanem állandó pédái maradtak a nyelv természete, belső és külső élete s története mélyebb ismeretének, a magyar nyelv lelkes szeretetének, a szépprózai előadásnak. Ilyen található a Dayka versei (1813), Báróczy munkái (1813, 1814.) előtt álló életiratokban. Ilyen a munkáit megtámadások ellen védő antikritikája, kivált a minden más ily művénél teljesebb, tartalmasabb Orthologus és Neologus (Tud. Gyűjtemény, 1818. XI.) című irata. De folytatta védő harcát haláláig leveleiben s más dolgozataiban. Mert sok ideig erős küzdés folyt ellene már a század első éveitől kezdve, s ez a harc sok irodalmi műnek volt okozója.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me