A legendák általános jelleme
A legendák általános jelleme
A legenda-író általán ritkán is törekedett költői hatásra. E művekben sok szépség nyilatkozhatik és nyilatkozik, az eszme mindig fenkölt volt, a képzelet szabadon csapongott a természet minden országában; mégis a legendázó mindig történetírónak hitte magát s első sorban tanítani és vezetni óhajtott. Ez volt előtte a fő, s minden más mellékes; a tartalmat tolmácsolta, az alakban többnyire durvát és tökéletlent alkotott. Fényes udvaroknak, pompázó, üde életnek napja nem sütött rá, érzékét, fantáziáját nem fejlesztették hatalmas tényezők, mint pár századdal előbb német pályatársaiét; a szent hagyományok magyar elbeszélője kivétel nélkül zárdák, cellák lakója, ki mentűl kevesebbet forog a világban, költői tehetséggel nincs megáldva, kötetlen alakban szól és beszédét egyetlen alkalommal bízza ritmus szárnyára. Mintha érezné, hogy legérdemesebb művét alkotja, irodalmának, a magyar vallásos epikának legfőbb díszét. Szemei előtt századainak egyik legünnepeltebb hőse lebeg, a vértanúság, szűzi tisztaság és tudomány Európaszerte magasztalt égi védője, alexandriai Szent Katalin. A több mint négyezer sornyi elbeszélés, mely az Érsekujvári kódexben maradt fönn, elmondja, hogy Costusnak, Alexandria királyának, nem volt örököse. mindent elkövetett, hogy utódra szert tegyen, de hiába. Végre Alphorabius bölcs és csillagjósló tanácsára aranyképet öntetett azon isten tiszteletére, ki baját okozta. És az arany, íme, a »crucifixom« alakját öltötte magára. Costus a fölfeszített istenhez könyörgött, s felesége leányt szült, Katalint. A gyermek nagy bölcsességben nőtt fel s atyja halála után Alexandria kormányszékére jutott. Később utazás közben egy erdőbe tévedt és egy remetével találkozott. A remete Krisztust ajánlotta neki, mint hozzá méltó jegyest. A Megváltó maga is megjelent Katalinnak, ki erre keresztyénné s az isten fiának arájává lőn. Ettől fogva igazi keresztyén jámborságban töltötte idejét, midőn egy napon Maxentius császár Alexandriába érkezett és a keresztyéneket vissza akarta erőszakolni a pogányságra. Katalin a zsarnok elé lépett és védelmezte a keresztyén hitet, hogy a császár nem tudott néki mit felelni. Bölcsessége bámulatra ragadta Maxentiust, ritka szépsége forró szerelemre gyujtá. A hatalmas ember magáévá akarta tenni e csodálatos szüzet és mindenkép alkalmat óhajtott neki adni a megmenekülésre. Ötven bölcset hivatott megcáfolására, de Katalin megtérítette mind. A bölcs egy lbiág máglyára, a leány börtönbe kerűlt. De állhatatossága itt sem hagyta el. s látása és szavai egymás után megnyerték a császárnét, Maxentius legbensőbb emberét és vitézeit - a vértanúságra. A zsarnok dühöngött fájdalmában, de még ekkor sem tudott szerelméről lemondani. A császári koronát s kezét ígérte Katalinnak, ha megtér. Hiába volt minden, Krisztus arája hű maradt jegyeséhez és hősileg lépett a vérpadra. A sokaság sírt, s az égből szózat hallatszott:
Jőjj én hozzám, én választottam!
Neked nagy jó nyugalmat alkottam!
Jőjj el immár, én szép jegyesem.
Neked nagy jó nyugalmat alkottam!
Jőjj el immár, én szép jegyesem.
– – – – – – – – – – – – – – –
Megnyilt neked már mennyország.
És tégedet vár Szentháromság,
Jőjj el már, én édes szemem világa.
És tégedet vár Szentháromság,
Jőjj el már, én édes szemem világa.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
