Etele
Etele
Az idegen, germán és román emlékekben e hatalmas fejedelem nem élő, nem egész alak: mesés hatalmú uralkodó; jóságos gyám, ki két fiatal boldogságának áll útjában; mesebeli király, bosszút lihegő asszonyának eszköze és fegyvere; theologizáló bölcsész; elméskedő humanista; barbár lelkű és karú harcos; ismeretlen, hírből hallott uralkodó. Mindenütt más, sehol sem az igazi, nem egy egész ember, hanem egy Proteus, ki mindenütt más formában mutatkozik. A magyar hagyomány hőse valóságos emberi jellem, majdnem époszi hős, egy igazi fejedelem és vezér, kinek hatalmas alakja büszkén hordja azt a felelősséget, melylyel végzete fölruházta, kinek erős szeme kibírja a ragyogást, melylyel a hagyomány pazarul bevilágította. Így megalkotva nincs sehol, csak a magyar krónikák elbeszélésében, mely a történet és a hagyomány összeszerkesztésével a történeti s a mondai hún király alakját egyképen megőrizte. A monda hőse a történet hőse is, a naiv költészet élő alakra formálja a maga alakjait, csakhogy pazarul színezi, csodásan nagyítja; e pazar színezés bámulatosan megmaradt Etelén, e csodás nagyítás kivételessé emelte alakját, melyet a történetből mindnyájan ismerünk.
A történelemben a hún népek vándorlása és világtörténeti szerepe sokkal előbb kezdődik mint a mondai hagyományban. Mintha a hún történet csak Etelében élne, mintha az Ázsiából történt kivándorlás és Pannonia elfoglalása között lefolyt századot a monda készakarva ugraná át, vagy szándékosan olvasztaná bele Etele életébe. A mondában az egész nép történetét ő hordja, ő emeli a földi dicsőség magaslatára és ő rántja magával a megsemmisülés katasztrófájába.
A húnok, mint krónikáinkban folytatólagosan olvassuk, Scythiából megindúlnak hét fejedelmi személy vezetése alatt. Közöttük van Bendegúz két fia, Buda és Etele, kinek világverő küldetését a földből csodásan nőtt karddal jelzi egy felsőbb hatalom. Különböző viszontagságok között a Dunához érnek, s azt az éj csendjében tömlőkön átúszva, meglepik Potentiana alatt a városon kivül táborozó szövetségeseket, Macrinust, ki a tartománynak kormányzója volt, s Detriket, Itália királyát, ki segítségére sietett. A húnok győznek s változó szerencsével folytatott háború után Etelét királyukká választják. »Vala pedig Etele király barna szinű, dühös tekintetű, büszke járású, széles mellű s megeresztett szakállt visel vala… merészségében maga-mérséklő, csatákban igen fortélyos és ügyelő, testéhez illő erejű … Szeretik vala pedig a külföldi nemzetek, minthogy bőkezű és barátságos vala, s minthogy természeténél fogva szigorú volt, övéi csodálatosan félnek vala tőle.« Ekként rajzolja Kézai Simon mester. (Első könyv, I. 6.)
Etele király. (A Képes Krónikából.)
Etele Budát maga mellé emeli, s hogy legyen, ki az új hazát megvédelmezi, mig ő idegenben küzd hírért és dicsőségért, a Tisza és Don között fekvő területet bízta reá.
Etele külföldre indúl, megmérkőzik a rómaiakkal Catalana mellett, csodálatos utakat jár be, nagy területet hódít meg és új dicsőség koszorúját fonja maga és nemzete számára. Ez alatt Budát nagyravágyás szállja meg, átlépi birodalma határát s Sicambriát a saját nevéről Budának nevezteti. A visszatérő király e fölött haragra gyúl, Budát megöli, s megparancsolja, hogy Sicambriát Etele várának nevezzék. »A németek a tilalomtól félve azt Eczilburgnak nevezik, de a húnok a tilalommal nem gondolva mai napig is Ó-Budának hivják és nevezik.« Etele a »föld kerekségének félelme és Isten ostora« nevet vesz föl, új hadjáratra indúl Itália felé. Megostromolja Aquileját, megremegteti Rómát; az örök város ugyan megmenekűl, de az olasz föld annál jobban megsínyli haragját. Hatalma tetőpontján a hún dicsőségnek vakító sugarát ragyogtatta föl, s győzelmét új nász gyönyörűségével és fényével diszesítette. E mesés emelkedésében mintha egy pillanatra megállt volna, de utána nem következett újabb emelkedés. Sorsának hirtelen fordulása kellőleg van előkészítve, csodás jelekkel érzékítve, mint az époszokban történni szokott. Hazatértében elébe viszik Mikoltot. »Az emberi alaknál sokkal gyönyörűbb« királyleány méltó tárgya a »világ pörölye« szerelmének, kinek »csodás mívű ágya, gazdag arany készletei, fényes sátrai voltak« s a ki »szerfelett buja is vala«. A történet Etelét mesésen igénytelennek ismeri, a monda fényüzőnek, gazdagnak, ragyogónak jellemzi; Priskos leirása a történetíróé, a krónikák jellemzése a naiv költészet hatására mutat. Etele nászt ül, csodás jelek intik előre, s végzete mámorában, dicsősége és kivánt örömei között éri el: orrának eleredt vére fojtja meg. Halála kietlen megdöbbenést kelt, a húnok fejöket vesztik, az ajtónállók ijedve nyargalásznak, s Mikolt »kiáltozásával sikoltozá, hogy ura a minden test útjára költözött«. Vele porba dől a húnok hatalma és ereje; mint époszi hős, Etele magával rántja egész nemzetét.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
