V. FEJEZET. A várnai csata.
V. FEJEZET.
A várnai csata.
A várnai csata.
A magyar hadsereg útja Várna felé. Brankovics magatartása. Ulászló utolsó levele. Nikápolyi táborozás. Hunyadi és az oláh vajda csatlakozása Ulászló seregéhez. Murád szultán visszatérése Európába. A szövetségesek hajóhada. Murád útiránya. A magyar hadsereg Várnánál. A várnai csatatér. A csatarend felállitása. Az ütközet. Ulászló és Julián halála. A törökök győzelme. A magyarok csatavesztésének okai
Az augusztus 4-én történt megállapodás értelmében a király azonnal megindult, hogy a kitüzött határnapon Orsovánál a Dunán átkelvén, a török ellen a hadi munkálatokat megkezdje. A pápai legátus és a velenczei köztársaság követe kisérték. A királyi magyar dandáron kivül mintegy négyezer lengyel lovas állott parancsai alatt. A három főpap: Eger, Várad és Bosznia püspökei zászlóaljaikkal gyarapitották seregét. Útközben még nehány magyar zászlós úr: Thallóczi Máté horvátországi bán, Báthori István és Bánfi László jöttek táborába; úgyszintén mintegy ezer önkéntes, kik a papok lelkesitő szónoklatain felbuzdulva, a kereszt jele alatt a kereszténység oltalmára fegyvert ragadtak. Hunyadi János Szegedről Erdélybe távozott, hogy zászlóalját felszerelje és a székelyeket fegyverre szólitsa, – ezekkel Bolgárország területén volt a királyhoz csatlakozandó; – Vlád Drakul Oláhország vajdája pedig igérte, hogy a királyi táborba segédhadat fog vinni. Arról hogy Brankovics a szerb hadakkal a hadjáratban részt vesz, le kellett mondani, mivel a despota a török békekötés felbontását rosszalta, és a békekötéshez a maga részéről ragaszkodni kivánt.
Ez a körülmény azonban aggodalmat nem támasztott. A király bizott abban, hogy az olasz-burgundi hajóhadon kivül, Castriota György és a görög császár a hadjáratban szintén közre fognak működni. És a siker legfőbb biztositékát abban látta, hogy Murád szultánt, ki a szegedi béke megkötésének hirére legjobb hadaival Ázsiába vonult át, a visszatérésben a hajóhad meg fogja akadályozni, s igy sem a várakban elhelyezett őrségek, sem az európai pasák csekély számú hadosztályai erős ellenállást kifejteni képesek nem lesznek.
Ulászló seregének útja Várna felé.
Kupelwieser Ferencz összeállítása után.
A király a nagy eredmények biztos reménységét fejezi ki utolsó fönmaradt levelében, a mit szeptember 22-én, a mikor a török birodalom területére lépett, egyik lengyel főpaphoz intézett: „Mi – úgymond – ma Isten segitségével a Duna révén Bolgárországba átkeltünk és Görögország legszélső határáig nyomulunk elő. Isten segitségével kisérletet teszünk, hogy a keresztény népeket a török járom alól felszabaditsuk, és a törököket Európából kiűzzük. Reméljük, hogy ez sikerülni fog nékünk; mert a pogányok kiűzésére számos keresztény király és fejedelem tetemes segitséget ajánlott föl. Ti pedig imádságaitokkal kérjétek Istent, hogy nevének dicsőségére és a kereszténység vigasztalására nekünk diadalt engedjen.”*
A korniki codexben.
Október 16-án Nikápoly alatt táborozott. Itt Hunyadi ötezer és az oláh vajda négyezer fegyveressel csatlakozván hozzá, serege mintegy huszezerre szaporodott. Ekkor a legrövidebb utat, a mely a Fekete-tengerhez vezet, választották; kétségkivül azért, hogy mielőbb a hajóhaddal összeköttetésbe lépjenek. Azt a reményt is táplálták, hogy Castriota György hadaival utközben találkozni fognak. Ez csapatai élén meg is indult, hogy a hadjáratban részt vegyen; de Szerbország határánál váratlanul feltartóztatta öt Brankovics, ki az átvonulást országán megtagadta és meg is akadályozta.*
Pisko, id. m. 26.
Ez alatt Ulászló török haderővel nem találkozva nyomult előre. Október 24-ikén Jenibazárt, nehány nappal utóbb Sumla várát, majd november első napjaiban az erős Provadiát vívta meg. De ezen utóbbi hely ostroma alatt Julián bíbornok azt a megrenditő értesitést kapta, hogy a szultán negyvenezernyi sereg élén Ázsiából Európába visszatért és a magyar király ellen indult.
Murád ugyanis, a mint a szegedi békekötés felbontásáról értesült, kisázsiai ellenségeivel békét kötött, és fenyegetett európai tartományainak megmentésére sietett. A hajóhad, a mely hivatva volt, hogy átkelését megakadályozza, ezen feladat megoldására képes nem lehetett. Ez a hajóhad összesen csak huszonegy gályából állott, a melyekből nyolczat a pápa, ötöt Velencze, négyet a burgundi fejedelem, kettőt-kettőt a görög császár és Ragusa küldöttek. Ezek részben a Dardanellák szorosában, részben a Bosporuson foglalván állást, hatvankét kilométer hosszu vonalon voltak szétszórva. E mellett a görög császár a Bosporus európai partját megszállani elmulasztván, lehetővé tette, hogy azt Khalil basa az európai török tartományokból egybegyüjtött sereggel elfoglalhassa; már pedig a strategia egyik elemi tétele az, hogy az ellenséget, mely egy folyam mindkét partjának ura, átkelésben hajókkal megakadályozni lehetetlen.
A szultán átkelését még a haszonlesés és az árulás is megkönnyitette. A Konstantinápolyban megtelepedett genuai kereskedők hajóikat nagy díjért rendelkezésére bocsátották, s azokon a török sereg, alig egy mértföldnyi távolságban Konstantinápolytól, ott, a hol ma Anatoli Hisszar áll, a Bosporuson akadálytalanul átkelhetett.* Ez október elején történt.
Kropf közleménye. 690–696
Murád ekkor Drinápoly felé vonult, s értesülvén, hogy a magyar király Nikápoly alatt áll, seregével, melyet időközben jelentékenyen szaporitott, oda indult ő is, abban a föltevésben, hogy a magyarok onnan Philippopolis felé vonulnak, s így velük útközben találkozhatik. Csak Nikápolyban értesült hitelesen a magyarok útiránya felől; mire a korábbi évek tapasztalatain okulva, óvatosan követte őket, mig kedvező körülmények között ütközhetik meg. Habár november elején csak egy napi járó út választotta el a két sereget, a magyarok a szultán közeledéséről tudomást nem nyertek.
Csak november 9-ikén, mikor a Fekete-tenger partján, Várna városa közelében ütöttek tábort, jött tudomásukra, hogy a közelben hatalmas török sereg táboroz. A haditanácsban, a melyet a király ekkor tartott, Julián bibornok azt javasolta, hogy a megerősitett táborban elzárkózva, a hajóhad megérkezését várják be. Ezt azonban Hunyadi határozottan ellenezte. Ő később a pápához irt levelében azt hangoztatta, hogy miként a visszavonulást, úgy a tétlen veszteglést is méltatlannak itélte olyan sereghez, melynek élén a magyar király és a szentszék követe állanak; de valószinüleg nem bizott abban, hogy a hajóhad, ha kellő időben meg is érkezik, lényeges támogatást nyujthat; ellenben attól tartott, hogy az őszi évszak előhaladása, az élelmiszerek hiánya és a várakozás következtében beálló csüggedés a helyzetet még súlyosbithatják. Hunyadi a királyt és a legátust meggyőzte arról, hogy a veszedelmes helyzetből a szabadulásnak csak egy útja kinálkozik: ha azonnal, a felhevülés és önbizalom első óráiban, nyilt csatát vívnak, és miként a megelőző években túlnyomó erővel szemközt gyakran sikerült, a diadalt kiküzdik. Elhatároztatott tehát, hogy az ütközetet haladék nélkül elfogadják.
November 10-ikén a reggeli órákban Hunyadi a sereget harczi rendbe állitotta föl. Várna városától mintegy ezer lépésnyi távolságban, majdnem négyezer lépésnyi, szokatlanul hosszú vonalban helyezte el az egyes dandárokat, úgy hogy a jobb szárny a hegység lábához és a táborhoz, a balszárny a Devna tó partjához támaszkodott. A bal szárnyon ő maga, a jobb szárnyon a három püspök és a horvát bán, a középen a király foglaltak állást; az oláhok az utóhadat képezték.
Várna.
Rajzolta Székely Árpád.
Ellenben a szultán az ő seregét, mely mintegy százezer fegyverest számitott, úgy állitotta föl, hogy az egyes hadosztályok elkülönitve, egymástól meglehetős távolságban állottak; majd felismervén a magyar hadiállásnak azt a gyenge oldalát, mely szerint a jobb szárny a fölötte emelkedő hegységet meg nem szállotta, onnan rendelte el a csata megkezdését.
Az egri püspök és a horvát bán egy török lovas-hadosztályt a magaslatokon megpillantván, bevárták, mig az a sikságra leért s akkor oly erővel támadták meg, hogy csakhamar visszaszoritották; egy második rohamot hasonlóképen visszavertek; mire Julián bibornok és a váradi püspök is hozzájok csatlakozván, az ellenséget üzőbe vették. De ekkor megjelent a csatatéren Karadsa pasa az ázsiai lovasság tömegeivel. Támadásuknak a magyarok meglazult sorai ellenállani nem birtak, és mindenfelé szétszórattak. A bibornok és a horvát bán a táborba menekültek, az egri püspük a csatatéren tünt el, a váradi egy mocsárban merült el.
A várnai csata.
Matejko János olajfestménye a Magyar Nemz. Múzeum képtárában.
Hunyadi, a mint a jobb szárny veszedelméről értesült, a maga csapatai és a király dandárai egy részével az ázsiai lovasságra vetette magát s azt rövid véres küzdelem után, melyben maga Karadsa is elesett, visszaverte; úgy hogy most ő látott az üldözéshez. De a mint észrevette, hogy a törökök a magyar sereg bal szárnyát megtámadták, maga ennek védelmére tért vissza. Hunyadi megjelenése a csatát itt is a magyarok javára döntötte el; a visszavert török lovasok közül számosan Macedóniába és Thrácziába futottak, mindenütt a magyarok győzedelmének hirét terjesztve.
És a török hadseregből csakugyan már csak a janicsár-gyaloghad sorai állottak érintetlenül. Murád szultán már visszavonulásra gondolt. Ekkor Ulászló, nem akarván a dicsőséges harcz tétlen szemlélője maradni, dandára élén a janicsárokra vetette magát. De ezeknek szilárd sorait megingatni nem volt képes. Hősi bátorsággal küzdött; sürűn osztotta a halálos csapásokat, mig sebesült lova elbukott, és vele ő is földre terült. Ekkor több janicsár rá rohant, és egyikük – nevét a török történetirók följegyezték – Khodsa Kizr, kardjával fejét levágta. Kisérői közül csak kevesen menekültek és tértek vissza a táborba.
A magyar és török seregek a várnai csata reggelén.
Kupelwieser Ferencz összeállítása után.
Hunyadi, mikor a török lovasság üldözéséből a csatatérre visszajött, és a király eltünéséről tudomást nyert, a harczot még egy ideig folytatta, de a csüggedés következtében, melyet a király elestének hire a csapatoknál előidézett, abba kellett azt hagynia; arra sem volt képes, hogy seregének maradványait összetartsa és rendetlen szétszóródásukat megakadályozza. Ő maga is menekülni volt kénytelen és észak felé vette útját, hogy mielőbb a Dunához érjen. Julián bibornok szintén a menekülőkhöz csatlakozott, de útközben elveszett; haláláról különféle hirek jutottak forgalomba, a melyek közül legvalószinübb az, hogy katonák rabló szándékból ölték meg.
Murád szultán a csata napjának estéjén magát legyőzöttnek tartotta és másnap a magyarok részéről a támadás megujulását várta. Csak a következő nap reggelén győződött meg arról, hogy a magyar sereg teljesen felbomlott. Ekkor a magyar tábor ellen fordult s azt rövid küzdelem után megvivta; azok, kik abban menedéket kerestek, nagy részben lemészároltattak.
A csatában elesettek számáról az egykorú történeti emlékek nagy mértékben eltérő adatokat tartalmaznak. Ezekben a magyar halottak száma háromezer és tizenkétezer, a törökök vesztesége harminczezer és hetvenezer között váltakozik.*
A várnai csata és a hadjárat, a mely abban befejezését találta, számos történeti monographia tárgyául szolgál. Több katonai iró is foglalkozott vele; legujabban Horváth Jenő a Hadtörténelmi Közlemények 1888-ik évi folyamában és Kupelwieser altábornagy Ungarns Kämpfe mit den Osmanen czimü munkájában. (1895.) 81–104.
Ilyen gyászos véget ért a hadjárat, a melyben magyar hadak a magyar királyság megalapitása óta kelet felé legmesszebbre nyomultak.
)
Azzal az igazolhatatlan erkölcsi gyengeséggel szemben, amit a király és tanácsosai tanusitottak, a mikor négy hónap lefolyása alatt három izben eskü alatt vállaltak el egymással ellentétben álló kötelezettségeket, csodálatot kelt az a hősi elszántság, a mivel a Fekete-tenger partjáig hatoltak, és ott az ellenséggel megküzdöttek.
Ha a vállalat sikerének többi föltételei szintúgy bekövetkeznek, ha a görög császár és az olasz-burgundi hajóhad a szultan átkelését a Boszporuson meggátolják, ha áruló kereskedők ezt az átkelést elő nem segitik, vagy ha csak Castriota György serege a csatában részt vehet: ez a vállalat a történelem legdicsőségesebb lapjaira volna följegyezve.
Most ellenben a történetirás a catastrophát nemcsak a könnyelmü vállalkozás előrelátható következménye, hanem az esküszegés méltó büntetése gyanánt tünteti föl. Ezt az itéletet az események tárgyilagos elbeszélése nem igazolja.
Bizonynyal megérdemli ez az ifjú király, a kiből, ha életben marad, bizonyára az ország egyik legnagyobb uralkodója, állami életének korszakot alkotó tényezője vált volna, hogy emlékét a nemzet kegyelettel környezze.
I. Ulászló czimere.
Rajzolta Cserna Károly.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
