Thököly támadása. Békealkudozások vele. Készület újabb török támadások ellen.
AZ ORSZÁGGYŰLÉS még együtt volt, midőn a porta felhatalmazta Erdély fejedelmét, hogy nyíltan keljen védelmére a magyarországi bujdosóknak, ígérvén, hogy, jóllehet a Leopolddal kötött vasvári béke még le nem járt, válogatott török hadakkal fog támogattatni. E biztatásnak tulajdonítható az 1681. év rövid őszi táborozása, mely Apaffy fejedelem s fővezére Teleky Mihálynak teljes kudarczával végződött.
Thököly most Bécs felé békülénységet mutatott, s békét is tartott, míg házassága, Rákóczy herczeg özvegyével, Zrínyi Ilonával, bevégzett ténynyé nem lett. 1682 június 15-én tartotta a fiatal gróf fényes lakodalmi ünnepélyét a herczegné munkácsi várában, hová Leopold követe, Saponara Fülöp pataki kapitány is, hivatalos volt. A bécsi udvar hosszas ellenzés után egyezett bele e nagy jelentőségű házasságba oly politikából, hogy Thökölyt elválaszsza Telekytől, az erdélyi fejedelem nagy befolyású tanácsosától, ki a saját leányát óhajtotta volna Thökölyvel összeházasítani. Úgy látszott tehát, hogy az ily módon felidézett viszály megfosztja majd Thökölyéket az erdélyi pártfogástól, melyre csaknem kizárólag támaszkodhatott eddig a bujdosók vezére. Nem lehetetlen, hogy Thököly nagyravágyását is kielégítve hitték ez előnyös házasság által, ki menyasszonya kezével roppant terjedelmű uradalmak birtokába is jutott.
De Thököly Munkács várának s a Rákóczy-ház kincseinek birtokába jutván, már július 26-án országul hirdette Kassa alól, hogy szövetkezett a törökkel s értesíti a hazafiakat, hogy most vége a semlegességnek. A budai basával még április folyamán megállapította a Leopold ellen indítandó újabb hadjárat tervét. Augusztus 14-én bevette Kassát, s a behódoló felsőmagyarországi főváros példáját csakhamar követték Eperjes, Lőcse, Szádvár és Tokaj.
AZ ESTERHÁZY PÁL MÁSODIK HÁZASSÁGA ALKALMÁBÓL KÉSZÜLT ÜDVÖZLŐ KÖLTEMÉNY FELSŐ RÉSZE.
Esterházy Pál, ki a munkácsi jelentős mennyegző után, de még ugyanez évben, vezette oltárhoz Thököly hugát, Évát, mély politikai belátással tanácsolta Leopoldnak, hogy fegyverét ne Kassa, hanem a török ellen fordítván, vívassa a hódoltság kulcsát, Esztergomot, mi által nemcsak az elégületleneket fosztja meg a törökök támogatásától, hanem saját csüggedő híveibe is új lelket önthet. Ime, hírlik – írja a királyhoz augusztus 25-én, – hogy Kassán és Eperjesen kívűl már Lőcse is elesett, s az ellenség Szendrőt és Füleket is ostrom alá fogta. Ennek bástyái igen gyöngék lévén, nyolcz nap is alig lesz képes ellenállani, s utána minden bizonynyal odavesznek a bányavárosok a Vágon túli országrészszel. Nem késhetünk tovább, legkegyelmesebb uram, hanem fegyverre kelve, meg kell támadnunk az ellenséget. Ha nem fogunk Esztergom vívásához – rossz próféta legyek, – rövid idő múlva Bécs alatt látjuk az ellenséget. S én óvást teszek Isten és Felséged, s az egész világ előtt: senki se vádoljon, hogy kötelességemnek eleget nem tettem, hogy elmulasztottam a veszedelmet felségednek megjelenteni. Még tavaly sürgettem a véghadak szaporitását, de a múlt hónapig halasztatott ez ügy. Ha kérelmem annak idején hallgattatik meg, a török most nem dúlná az országot. Saponara uram alkudozásai csakugyan bevittek bennünket a zavarosba. Még egyszer mondom, hogy ámbár Magyarország nagyobb része már elveszett, mégis, ha felséged méltóztatik belföldi katonát fogadni, közszemlét rendelni, a véghadakat fizetni, s öregbíteni és az ellenséget derekasan megtámadni: még remélhetünk valamit. Ámde, ha ez halogatás nélkűl nem történik, úgy Magyarországgal együtt a szomszéd tartományok is elvesznek.
A nádor, dicső emlékű atyja elvéhez híven, magyar sereggel kívánta a királyi házat itthon ótalmaztatni, hogy uralma ne bírjon az idegenség színével. Az udvar azonban nem bízott a nép felfegyverzésének tervében, sőt, úgy látszik, tarthatott attól; mert nem egyezett bele magyar csapatok toborzásába.
Thököly gyors sikereit kiaknázhatni remélvén, béke ajánlatot küldött Bécsbe, mit Leopold nemcsak elfogadott, hanem megengedte híveinek, hogy a fegyverszünet alatt Thököly részéről hirdetett kassai országgyűlésen (1683 január 13.) részt vehessenek, a hová maga is külön biztost küldött. Egyidejűleg azonban meghagyta a nádornak, hogy kivált a dunai részek nevesebb uraival tanácskozzék az eszközökről, melyekkel a török háború megújulásának esetében a veszélyt magukról s hazájokról elháríthassák.
A nemzet túlnyomó része nem nézte jó szemmel a török barátságot. Az urak készségére támaszkodva, már január 16-án kelt felterjesztésében jelenthette Esterházy, hogy részökről öt ezer emberre számot tarthat a korona. De ha czélt akarunk érni, írja tovább a hazafias meggyőződés nyíltságával, alkalmas eszközökhöz is kell nyúlnunk. Már pedig az együvé hívott urak keservesen panaszkodtak, miként bánik velök felséged idegen katonasága; úgy, hogy ha e kicsapongások elé gát nem vettetik, rövid idő alatt veszendőbe megyen ez országnak felségedhez híven maradt parányi része is. S nem látom át, hogyan szolgálhassák akkor felségedet a nyomorú hazafiak. Kívánták az urak továbbá, hogy a háború színhelyéűl a török földje választassék; mert hogyan fogjon fegyvert a magyar nép, ha mindkét fél seregeinek pusztítását kell szenvednie. S e tekintetből az urak megannyian, kivált Esztergom vívása mellett nyilatkoztak, mely tervet immár egy évvel ezelőtt volt szerencsém felséged figyelmébe ajánlani. Szükséges továbbá harmadszor, hogy a véghadakból külön belföldi sereg is alakíttassék, még pedig mielébb, mert a hadjáratot már márcziusban kellene megnyitni. Végre a személyes felkelés iránt már most lehetne a megyékre írni, hogy felhívásomat vévén, valamennyien haladék nélkűl körém gyűlekezhessenek.
Eközben folyt a kassai gyűlés, és Leopold nevében Saponara folytatta ismét a békealkudozásokat.
Ám a béke és háború kérdése nem itt volt eldöntendő. Esterházy keserű jóslata közeledett a teljesedéshez. A szultán palotája előtt már 1683 január 2-ától Magyarország felé lobogtak a lófarkak. Leopoldnak meg volt üzenve a háború, bármennyire bízott is a csak jövő évben lejárandó szerencsétlen vasvári békekötés tartósságában.
A kényszer nyomása alatt végre, komolyabb készületeket tett a fenyegető török haderő ellen. Szövetségre lépett a bajor és szász választófejedelemmel, a német birodalom frank és sváb kerületeivel, s épen a török had megindulása napján (márczius 31-én) Szobieszky János lengyel királylyal is. E frigykötés szerint Leopold hatvan, Sobiesky negyven ezer fegyverest állít síkra, mely haderő, ha Bécset vagy Krakót török ostrom fenyegetné, egyesűlni fog. Leopold 1.200,000 frtot fizet szövetségesének, ki a törökkel külön békére nem léphet, egyértelemmel arra törekedvén, hogy frigyes társúl megnyerjék az orosz császárt is.
A nádor márczius 18-án hirdette ki a közfelkelést, s régi vitéz magyar nemzetet mindenkor gyűlölő pogány török ellen, mely noha némelyeknek köztünk színes álnok praktikája és szava által szabadságot ígér: bizonyára utolsó rabságunkra czéloz. Elég példát mutat a hatalmába ejtett görög birodalom, a holott kirekesztetvén minden nemes vér, gyalázatos rabságban tartatik a kereszténység.
A lelkes kiáltványára köréje sereglett 5000-nyi magyarsággal Komárom körűl foglalt állást Esterházy, kedvetlenűl tapasztalván, hogy a császári és birodalmi segédhadak fővezérében, Lothringeni Károly herczegben, még mindig hiányzik a kezdeményezés elszántsága. Helyzete s a királyi Magyarország lakóinak elcsüggedése a fenyegető török támadással szemben egyre kétségbeejtőbbé vált. Nem is mulasztotta el erről Leopoldot értesíteni, megjegyezvén június 30-iki jelentésében, hogy ő, mint nádor és törvényes közvetítő, kénytelen felvetni a kérdést: hajlandó és képes-e a király is védelmére kelni az ország lakóinak? Ha igen, úgy halaszthatlan cselekvésre kérik őt, mert az ellenség már a küszöbön, s egyik lába nyakukon van; ha nem, az esetre ne vegye tőlük rossz néven a fölség, hogy a maguk és gyermekeik föntarthatása érdekében alkalmazkodni fognak a kényszerhelyzet követelményeihez. Én nem fogok – végzi sorait – Bál előtt térdet hajtani; de meg lévén győződve, hogy Felséged nem akarja, miszerint a nádori méltóság csúfjára kezébe kerüljek az ellenségnek: méltóztassék mielőbb segédhadakat küldeni, vagy engem is távozásra felhatalmazni, nem lévén képes egymagam egész seregeket megfutamítani. S méltóztassék megengedni, hogy ez országrész lakosai maguk gondoskodhassanak önmagukról addig, míg Isten ő felsége urokat még nagyobb erővel ruházandja fel.
55. KISMARTON.
Július 7-én a nádor személyesen járt Bécsben, hol a szent koronát is biztonságba helyezte, s íme, ott veszi hírül, hogy Leopold udvarával együtt Linczbe vonult vissza; hogy a nagyvezér már a Rábán is átkelt; a Vágvonal védelmére kirendelt Schultz és Lubomirszky útban vannak Bécs felé; és hogy a magyar hadak végmaradványai is szétoszlottak. Így állván a dolgok, Esterházy 120 gyalogostól védett fraknói várába vonta meg magát, nagyobb őrség leküldéseért folyamodván a lothringeni herczeghez. Ámde ennek most kizárólagos gondja Bécs megmentésére irányult.
S a nádor már-már lemondott minden reményről.
Sopron is megnyitá kapuit az előnyomuló ellenségnek, Ruszt és Kismarton kétségtelenűl elesnek. Íme hallom – írja királyának a magára hagyott nádor – hogy Draskovich Sopronba érkezett, s hogy a nagyvezér nevében személyes megjelenésemet kívánja; akkor úgymond az én váraim és uradalmaim is biztosíttatnak a török dühe elől, valamint ez megannyi szomszéddal történt; különben pedig tönkre tesz okvetlenűl. Csak Isten a megmondhatója, mily nyomorba jutottam!
Ezeket Fraknóból július 13-án írta Esterházy. S pár nappal utóbb, neje és gyermekeivel utolsó várát is elhagyva, készebb volt a bujdosók keserű sorsára vállalkozni, semhogy az elvhűség büszke öntudatának feladása árán váltsa meg nyugalmát, s fejedelmi vagyonának sértetlenségét az ellenség dühe elől. Július 29-én Stíriában kelt kiáltványával még a horvátokat; egy nappal előbb Draskovichot és Batthyányt inti tartozó hűségök tanúsítására; augusztus 5-én pedig emlékíratot terjeszt a Passauban tartózkodó. Leopoldhoz, tanácsolván neki, hogy ha régi ellensége, a franczia, megelégednék Strassburggal, vagy a birodalom valamely más városával, viszonzásul pedig Leopolddal szövetkezvén, Ő Felségét szárazon és vízen segíteni hajlandó: ezt a csekély áldozatot hozza meg a jövőnek. Mert – mondja tovább – ha a mindenható Isten Felséged fegyvereit diadalra segíti, egy város helyett országokat fog nyerni. Sőt, ha csak az egy Magyarországot foglalja is vissza hajdani terjedelmében: többet nyert, mintha Bécstől Hollandig parancsolna; mert a Fekete tengertől az Adriáig valamennyi tartomány felségedet fogja magyar királyul urának ismerni.
A nádor, minden ízében magyar és buzgón vallásos érzületénél fogva, természetesen csak egy politikai irányt követhetett: kiszorítani a pogányt Szent-István birodalmának határai közől. Az ő politikája Magyarország felszabadítását s a Habsburg-ház hatalmi törekvéseinek kelet felé irányítását jelentette. A koronával szemben sem habozott tehát kifejezést adni szilárd meggyőződésének, hogy a királyi család a szabad Magyarországban találhatja meg hatalma legtermészetesebb súlypontját. De az a körűlmény, hogy a nádor a franczia szövetség tervével állhatott elő, – melyről, mint az eddig követett birodalmi politikával homlokegyenest ellenkezőről ő maga mondja, hogy az sok és hatalmas ellenzőre talál, – már magában is nyomatékos bizonysága annak, hogy a Habsburg-ház legrendületlenebb híve, Esterházy, tetőpontjára érkezettnek látta a veszedelmes válságot.
S hogy az ő aggodalma nem volt rémlátás, azt ismét a bécsi ostrom világra szóló eseménye igazolta csakhamar.
A birodalmi főváros szorongattatása és hősies fölmentése összes részleteiben sokkal inkább ismeretes, semhogy arról itt bővebben is meg kellene emlékeznünk. Esterházy, magát gróf Kéry Ferencz által a fölmentő sereg hadműveleti tervei felől pontosan tájékoztatván, idején csatlakozott Lothringeni Károlyhoz, s a döntő ütközetben személyesen részt vőn, sőt két lősebet is kapott.