I. Miért kelt ma későbben az egész város?
A kálvinista templomon rég tizet mutatott már az óra (pedig a Tiszák uralkodása alatt ez a hiteles torony), s a folyosó még mindég kongott. Nem hallatszott be a szokott zsibongás az elnöki szobába; a Szathmáry György nehéz léptei, a Madarász huhogó hangja.
Péchy Tamás kiküldte az egyik jegyzőt:
– Nézd meg, kérlek, vannak-e már?
– Egy lélek sincs künn – jelenté a jegyző.
– Mi lehet az oka? – töprengett az elnök.
– Ólmos eső esik, kegyelmes uram.
– Az ám – dörmögött és nyugodt maradt, de csak rövid ideig.
Csakhamar kiküldte a másik jegyzőt:
– Köhögést hallok odakünn. Nézd meg, úgy rémlik az öreg Csanády köhög. Ő csak itt van már!
– Még Csanády sincs itt. Mindössze négyen-öten lézengnek. Pedig már egy negyed múlt…
– Ejnye, ejnye, hiszen máskor is volt már eső.
– Eső volt már máskor is, kegyelmes uram, de az éjjel operabál is volt.
– Az ám! – dohogta az elnök s újra nyugodt maradt, de csak néhány percig.
Türelmetlenül küldi ki a harmadik jegyzőt.
– Szaladj, öcsém, nézd meg, kezdhetjük-e már?
Visszajött, oda nem veszett a harmadik jegyző sem.
– Bizony még nem kezdhetjük.
– Ejnye, ejnye – sopánkodék az elnök. – Hiszen bál máskor is volt.
– Bál volt máskor is, kegyelmes uram, de nem Sághy Gyula kezdte máskor a vitát.
Az elnök homlokára ütött.
Most már világos volt előtte minden. Miért múlik az idő lassabban s miért keltek fel ma az emberek későbben?
Úgy tett, mint Zrínyi Miklós.
Felöltötte a legszebb elnöki kabátját s aztán bevonult a jegyzőivel a terembe, miután előbb valószínűleg megeskettette őket, hogy legalább ők nem fognak megszökni mellőle.
Kevesen levén bent a teremben, kutattam, kérdezősködtem de élő tanút nem kaptam arra, milyen volt a Sághy beszéde.
Idézem tehát erre nézve az egyedüli forrást, a két esti lapot, melyek következőleg írnak róla:
A Nemzet: »Sághy hosszadalmas és üres frázisokkal telt beszédével nehéz próbára tette a Ház türelmét.«
A Pesti Napló: »Sághy Gyula kitűnő beszédet mondott.«
Hogy miképp fog e két véleményből eligazodni a Sághy beszédjére nézve a nyomozó történelem – az ő dolga.