A T. HÁZBÓL [szept. 19.]
A T. HÁZBÓL [szept. 19.]
Az utolsó ülésszak első ülése volt. Már jóval tizenegy óra előtt gyülekezni kezdtek a képviselők gyalog és robogó fogatokon.
Gyorsan telt meg a folyosó. Eleven, vidor zsongás töltötte be a jól szellőzött ismerős zugokat. Ni, mennyi napbarnított arc! Hány meglohadt has és hány kigömbölyödett termet!
A jó falusi politikusok idegenül néznek szét egy darabig, mígnem apródonkint átmelegesznek a tömérdek kézszorítástól (pedig egy-egy izzadt kéz valóságos bacilus-szeminárium); a gyenge memóriájú öregurak tűnődve keresik a saját ruhafogasukat.
Csak úgy bugyborékol a tömérdek kérdezősködés és felelet: »Hová jártok?« »Igaz-e, hogy a Martensok megint itt vannak?« »Nálatok is olyan nagy szárazság volt?« »Hogy áll a kerületed?« (És erről a kérdésről már megösmerni, hogy az utolsó ülésszak van.)
Azután jönnek a nagy emberek, bebiceg a generális. Minden szem odanéz. Hagyott-e rajta valami diadalnyomot, egy kis kevélységet a Jansky-ügy? Nem biz’ az, úgy néz ki, mint azelőtt. Tisza Lajos gróf deli alakja is feltűnik, Szilágyi Dezső fesztelenül suhan el a sorok közt, mintha vele sem történt volna semmi. Apponyi nem lett kövérebb, csak Polónyi lett halaványabb a nagy honfibú miatt, mely a nyáron emésztette.
De csitt, a csöngettyű megszólal. Menjünk be gyorsan.
Minden úgy áll ott, ahogy elhagytuk. Az öreg Péchy fáradtan ül az elnöki széken. Talán fel sem kelt onnan azóta.
Rakovszky olvassa a királyi leiratot, ugyanaz, melyet már egyszer hallottunk. Olyan, mint a kulcs. A múltkor bezárta; most pedig kinyitja a tisztelt Házat.
Elparentálván a halottakat, a másik jegyző elreferálta a postát, ami azóta érkezett, a meggyülemlett kérvényeket, jelentéseket, föliratokat.
Mikor ennek is vége van, föláll Helfy Ignác, hogy valamit talán kifelejtettek, mert hol van az a levél, amelyet őfelsége írt Tiszához a Jansky-ügyben? Annak a levélnek itt kellene lennie, mert az a nemzetnek szól.
Az elnök nagyot bámul és méltatlankodva dörmögi: »Amit ide hoztak, az itt van, amit ide nem hoztak, az nincs itt, tehát elő sem adhatom.«
Tisza is feláll legott: hogy őfelségének is megvan az a joga, hogy nem a Házhoz címezett levele ne a Házhoz jusson, de amennyiben közölve volt a lapokban, vita alá kerülhet majd akkor, ha a Jansky-ügyből fakadó kérvényeket tárgyalják. (Van belőlük vagy negyven kiló.)
Még Ugron és Csanády segédkeztek Helfynek, de aztán maga Helfy is belenyugodott, Isten neki, ha elmarad is most a levél, mert úgysem a levél kell nekik, hanem a disputa.
És ezzel az incidenssel véget is ért volna a mai alakuló, azazhogy még csak nem is alakuló ülés, ha Horvát Boldizsár lágy szíve meg nem esik vala a szerencsétlen bolgár fejedelmen s egy hosszabb interpellációban (mely olyan szép stílusban volt tartva, mint egy dicsbeszéd) meg nem korholja egy kicsit külügyi politikánkat (pedig kár azt a jámbor Kálnokyt bántani, mikor az a légynek sem vét!) s négy kérdést nem intéz a miniszterelnökhöz.
Látván Irányi Dániel, hogy ez a négy kérdés mind olyan, hogy azt Tisza nem tudja, vagy ha tudja, el nem árulja, fogja magát, még egy pótinterpellációt vág ki erről a tárgyról s megszerzi a Horvát Boldizsár kérdéseit még hét darabbal.
Benne van azokban minden. Zárt ajtók, begombolt kabátok, emberi vesék féltett titka. Csak még az hiányzik a tizenkettedik kérdésnek, hogy »mit gondol most a cár?«
De hiszen a cinkotai kántor az effélére is meg tudott felelni… Az pedig csak egy közönséges kántor volt.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
