EGY FEJEZET, MELY NEM TARTOZIK A TÖRTÉNETHEZ
EGY FEJEZET, MELY NEM TARTOZIK A TÖRTÉNETHEZ
Két vagy három esztendeje annak, hogy Katánghy Menyhért levelei, Klára feleségéhez intézve, kezdtek megjelenni a Pesti Hirlapban. A közönség (ah, milyen hálátlan a közönség) mohón kapott rajtok, s rám, aki hosszú éveken át mulattattam az országgyűlési tárgyalásokról írt karcolataimmal, többé nem is gondolt.
Valóságos keserűség fogott el ezen Katánghy ellen. Kicsoda, micsoda? Az igaz, hogy elég jól írt, de mindegy – hogy mer mégis írni? Jól írni nem szokás egyszerre – tehát nem is szabad.
Szóval, bizonyos animozitás támadt bennem ellene, akiben roppant sok defektust kezdtem észrevenni.
Először pöffeszkedő. Minduntalan henceg vele, hogy a naplóbíráló bizottság tagja.
Másodszor csaló. Csalja a feleségét a leveleiben, hogy nem tud lakást kapni.
Ez pedig nekem gyenge oldalam. Én az olyan embert, aki a feleségét csalja, annyira se becsülöm, mint a kutyát.
Általában a képviselői körökben is élénken kitört az elégedetlenség Katánghy ellen a levelei miatt.
– Mit akar ez az ember, az isten szerelmeért? Tönkretesz mindnyájunkat.
A vidéken élő képviselőnék az ő férjeik viselt dolgait vélték leírva látni e levelekben. Egyik-másik szemrehányást is tett a férjének.
– Ugye te írod azokat a leveleket, imposztor?
Az asszonyok követelni kezdték, hogy a férjeik hozzák fel őket a fővárosba, ne hagyják otthon szalmaözvegyeknek, ahol per »Klári« titulálják őket nevetgélve. Száz meg száz asszony kezdte magát Katánghynénak érezni. Szóval, kitört a lázongás a levelek miatt, a képviselő-férjek egy tömeges deputációja jelent meg a Pesti Hirlap szerkesztőségében, hogy ne közöljenek többé Katánghy-leveleket.
A szerkesztők nyájas mosollyal ígérték meg, hogy majd intézkednek ez ügyben.
És intézkedtek is. Fölemelték a levelek honoráriumát. Minélfogva még sűrűbben jelentek meg a Pesti Hirlapban. Sohase maga Katánghy hozta a kéziratot, hanem hordárral küldte, néha egy vén inasforma hozta, egy fecsegő fráter, aki többnyire be volt csípve és egy félóráig csacsogott a gazdájáról, mindég azzal végezve a szavait:
– Én vagyok az a Varga Mihály, aki a másvilágon is járt.
Persze, nevettek rajta a munkatársak, hanem az feltűnt, hogy némelykor az uráról szólva, sötéten, rejtélyesen nézett maga elé:
– Sokon ment ő keresztül – dünnyögte. – Ha én egyszer beszélni akarnék. De én olyan természetű vagyok, akinek terhére van a szó.
Pedig örökké fecsegett, még magában is beszélt vagy énekelt a garádicsokon lefelé menet. Tisztára eltanultuk tőle, mert mindig ezt az egy nótafélét dudorászta:
Jó bort árul Sirjainé,
Ott kucorog a Vén Duzsné,
A nagyhajú Ecsediné,
Gödénytorkú Nagy Béniné.
Egy egész téli kampány elmúlt, Katánghy már híres ember lett, és még soha senki sem látta a szerkesztőségben.
– Mégiscsak furcsa, hogy egyszer se mutatta magát – tűnődtek a munkatársak. – Talán nem is létezik ez a Katánghy.
Levelei érkeztek a szerkesztőségbe. Az »Üzenetek« közt megírta a szerkesztő: »Katánghy Menyhért úr számára levelek vannak a szerkesztőségben«. Senki sem jött értük, még Varga Mihály sem. Végre (hátha a lap számára küldött anyag?) felbontotta a szerkesztő s látta, hogy az egyik Pozsonyból van keltezve, a másik Kolozsvárról, mind a kettő más írás, s mind a kettő alatt így szól az aláírás: »maradtam hű nőd – Klári.«
Érdekes perspektíva nyílt meg a redakció előtt. – Hohó! Hiszen ez bigámia. Ennek az embernek két felesége van. Kicsoda voltaképpen ez az ember?
De az is lehet, hogy nem feleségei, hogy csak afféle irkafirkáló honleányok, költött Klárik, akik szeretnek tréfára tréfával felelni.
Sőt az se lehetetlen, hogy Katánghy nem is családos, hogy egy Klári sincsen – hanem csak a forma kedvéért írja országgyűlési tudósításait nejéhez.
Csakhogy ha Katánghy nem családos, akkor hogyan járhat a leánya jegyben Fenyvessyvel? De hátha Fenyvessy is költött alak? Az ördög ismeri itt ki magát.
Meg lehet ebbe a dologba bolondulni.
A vidékről is egyre kezdtek ilyenformán kérdező levelek és levelezőlapok jönni a szerkesztőségbe:
1. Igazi élő ember-e Katánghy?
2. Honnan van megválasztva képviselőnek Katánghy?
3. Katánghyné őnagyságának melyik megyében és helységben van a lakása? Kérem az utolsó postát is tudatni a szerk. üzenetekben.
4. Nemde a Katánghy név alatt Mikszáth Kálmán tehetséges írónk dolgozik?
Mind e kérdésekre türelmesen és nagy cirkumspektussággal válaszolgatott a szerkesztő, az én Kenedi Géza barátom, a legzseniálisabb üzenő az országban. Kitért, betért vagy elütötte egy élccel, amit nem tudott.
De az utolsó kérdés engem hozott dühbe.
Engem tartanak a levelek szerzőjének? Hogy én ásom alá a képviselőtársaim polgári becsületét a hites feleségeik előtt. Nem, soha! Ezt nem tűröm. Nem engedem tovább bujkálni ezt a zsiványt a létezés és a nemlétezés mezsgyéjén. Felrántom múltjáról és jelenéről a leplet, ha addig élek is.
Egyrészt azonban fel voltam bőszülve a közönség ellen is.
Hogy juthat valakinek eszébe olyasmit gondolni, hogy valaki, aki híres politikus, törvényhozó testület tagja, nem is él? Hiszen végre is fel lehet tenni azon urakról, akik májlabdacsokért, vagy tüdő-javító elixirért tesznek közzé hálás köszönetnyilvánításokat a »nyílt-terekben«, hogy sem nem voltak, sem nem lesznek, de egy Katánghy létezésében kétkedni, ehhez mégis hájfejűség kell.
De nem, nem, bocsánat a hájfejűség szóért, mert nagy és régi családot sértenék meg e hazából.
Jó napot, kedves ösmerősök, kik mindég voltatok és lesztek, akiknek esze mindég görbén hordott. Egy percig rátok nem ösmertem. Üdvözöllek.
Ti híreszteltétek Hunyadi Jánosról, hogy a Zsigmond király fia, – ti kombináltátok ki később, hogy Korvin János elveszi a mostohaanyját, Beatrixot, és király lesz.
Rátok ösmerek, makacs gyerekek; a ti eszetek most is úgy jár, csakhogy most Kossuth Ferenc vesz el egy főherceg-kisasszonyt, és a fele országot rögtön ráíratja fölséges királyunk, Ferenc József.
Ti mindég a régiek maradtok a magatok útján. A civilizáció jött dübörögve vasútjaival, sajtójával, de nektek az mindegy. Minek is változnátok meg? Csak vesztenétek vele, ha változnátok, kik a legboldogabb osztály vagytok Magyarországon.
Halhatatlanok, mert mindenféle kasztok és gondolkozásmódok elkorhadtak, elmúltak időközben, a tietek in floribus van; boldogok, mert az történik, amit elgondoltok. II. Rákóczit még huszonöt év múlva is hazavártátok a halála után; egyitek-másitok találkozott is vele az ország valamely gránicán, ahol álruhában settenkedett.
Nem imponál nektek a halál sem. Hisz az csak egy tény. S ti többre veszitek a föltevéseket.
II. Józseftől még két utána való király alatt sem akartatok megválni. Azt állítottátok, hogy megvan, hanem a papok kerítették a hatalmukba és egy pincében tartják elzárva.
Hát ott is volt már ő akkor réges-régen a papok keze közt, a kapucinusok temploma alatt.
Szóval, ti erősen bent ültök a százados úzustokban: hihetetlennek tartani, ami igaz, s valószínűnek, ami képtelenség. Hát isten neki, én respektálom, és éppenséggel nincs jogom dühbe jönni, hogy Katánghy Menyhért képviselőtársamat költött személynek tartjátok. Hisz ez végre is csekélység véleményeitek tarkabarka pillangóseregében, melyek még jobb kedvben röpködnek a nemzeti élet mostani verőfényében, mint azelőtt.
Én szeretlek benneteket – mert ti is magyarok vagytok. S akit néha elfut a méreg, ha a sajtóban is olvas efféle idétlen föltevéseket és híreket, váltig csillapítom. – Tisztelet, uram, e kövér kacsáknak és gombáknak! Van egy osztály, egy elszórt család a nemzet nagy tömegében, mely úgy gondolkozik s eszében ilyeneket költ ki, kell, hogy ezek is képviselve legyenek a sajtóban.
Üdvözöllek, mondom, kedves ösmerősök – hanem a Katánghyt nem hagyom zsákmánytokul. Én nem vállalom a cikkeit a ti kedvetekért sem. Elhatároztam, hogy nyilatkozni fogok.
Éppen ez elhatározásom alatt új kívánságok merültek fel a szerkesztőségbe beküldött levelekben.
A 36,225-ik számú előfizető arra szólítja fel a szerkesztőséget, hogy tegye közzé a Katánghy életrajzát. – Hiszen ha tudnánk az életrajzát!
Ehhez járult, hogy ugyanekkor a púroszok az iránt indítottak meg nyomozást, nem adott-e Katánghy a kerületében reverzálist. Emiatt egy magándetektív le is utazott a kerületébe.
Ily körülmények közt támadt az az eszmém, hogy megírom a Katánghy életrajzát, hadd lássa a közönség, hogy vérből és húsból való élő ember. S végre is már a morál szempontjából sem árt az ilyen kétes egzisztenciára egy kis világosságot önteni. Mert a politikai svihák rosszabb a kígyónál. A kígyó, bárhogy vagdalják össze dirib-darabra, él mindaddig, míg a napvilág rásüt, a politikai svihák pedig bármily ép legyen, csak addig él, míg a nap rá nem világít.
A házas képviselők nagy gaudiummal fogadták, mikor említettem tervemet, hogy leleplezem Menyust, megírván a curriculum vitae-jét.
– Az isten segítsen, bruder! Bizony nagy jót cselekszel velünk.
Azonban csakhamar megtudta Menyus is a dolgot, s szörnyű mód meg volt rőkönyödve.
– Ne okoskodj, pajtás – mondá. – Tudom, mi bánt téged. De inkább abbahagyom az irodalmi működést a Pesti Hirlapban. Végképp átengedem a terrénumot neked.
S még aznap tényleg írt a szerkesztőségbe, hogy megszűnik munkatárs lenni: ezutáni leveleit majd csak kéziratban postán fogja küldözgetni a feleségének.
A képviselő-férjek, ahelyett, hogy hálásak lettek volna, amiért Menyust elijesztettem a további levelezéstől, engem csúfoltak ki.
– Ugye nem mered a saisi fátyolt fölrántani Menyus múltjáról? Gyáva vagy, punktum!
– No, hát merem. Azért is megmutatom.
És hozzáfogtam az életrajzi adatok gyűjtéséhez. Persze, a Katánghy életrajzát, ha a Sturm-féle almanach szokásai szerint járnék el, pár szóval el lehetne mondani, hogy t. i. született 1848-ban, ámbátor 1846-ban született (de az sohasem árt, ha az embernek életéből Sturm úr vesz el két esztendőt.) Iskoláit járta Kassán, Budapesten, stb. Már otthon is kitűnő házi nevelésben részesült. (Ahá, mint Péchy Tamás.) Az 1884-iki országgyűlésre a borontói kerület választotta meg. Tagja a naplóbíráló bizottságnak.
Mindössze ennyit találtam Sturmban. Boldog isten, hogy építsek én meg ebből az édes-kevésből egy teljes biográfiát? Ezt nyilván maga Katánghy diktálta be az almanachba.
Apránkint kellett összeszednem némi nyomokat. Valahol véletlenül megtudtam, hogy Sáros megyében született. Hopp, ez nagyon terhelő körülmény. Egy másik forrás olyasvalamit ejtett el, hogy sokáig élt külföldön, mint orvos. Mi az ördög? Katánghy mint orvos? Ki hallott ilyet? Élénken kezdett vonzani a lassan oszladozó homályosság. A kerületében lent járt magándetektív is mesélt némi részleteket a választása felől, amik csak a kíváncsiságomat csigázták fel. Végre egy idős asszonysággal ösmerkedtem meg Budán, aki azt állította, hogy rokona Katánghyéknak.
Milyen szerencse! Az idős asszonyság (Terka néni) kitárta tudásának gazdag tárházát. Mondott az annyit, hogy redukálni kellett egy tized részére. Az ördög akar egész könyvtárt írni Katánghyékról!
Ami kevés még ezek után homályosságban maradt, azt a már említett Varga Mihály útján hoztam tisztába.
Varga nem akart eleinte semmit mondani, de két ezüst forintos megtette a hatást, mert hiába: »Jó bort árul Sirjainé« stb.
És most, miután lelkiismeretesen megneveztem a forrásokat, az isten és a múzsa segítségével megkezdem az életrajzot – méltóztassanak vakon hinni a szavamnak.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
