1939–1945
1939–1945
A második világháború előrehaladása Magyarországon is sok szenvedést, pusztulást okozott sokaknak, megpróbáltatásokat a túlélőknek. Különösen, ha először megkülönböztető törvények, majd népirtó embertelenségek külön is sújtották a lakosság egy részét. Fonó Albert – a rá jellemző szerénységgel – ezt az időszakot tömören így foglalta össze (108.)
„1939 és 1945 között a második világháború idején tanácsadó és tervező irodámban tovább folyt a munka, ameddig az lehetséges volt. A nácizmus borzalmairól nem volt tiszta képünk, sikeresen félrevezettek. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy olyan irtózatos eredményeket tudtak produkálni.”
Azután leírta, hogy 1940-ben a Weiss Manfréd Konzervgyár számára a pritamin-gyárrészleg terveit készítette el. Utána a szegedi gyárrészlegnek hasonló tervet csinált. A hűtővíz visszahűtéséhez szóróhűtőket alkalmazott. A szórófejek a vízvezetéki vizet apró cseppekre bontották. Hogy számítani tudjon, meg kellett mérnie a vízcseppek párolgó felületeit (108.):
„Ezt úgy végeztem, hogy egy üveglapra hengerolajat öntöttem, és ezt az üveglapot hirtelen áthúztam ott, ahol a vízcseppek leesnek úgy, hogy a csöppek az olajfelületre essenek. Ezután sötétkamrában fényérzékeny lemezre tettem, és felülről megvilágítva lefényképeztem a vízcsöppeket. Az előhívott képen cseppátmérő szerinti gyakoriságát a csöppeknek összeszámoltam, és ebből kiszámítottam, hogy 1 m3 víznek mekkora a nedves felülete repülés közben…”
1940-ben a villamos légvezetékeken a zúzmaralerakódás egyes magyar vidékeken olyan vastaggá duzzadt, hogy a vezeték leszakadt. Az volt a szokás hogy a vezetéken át rövidzárlatban rágerjesztettek egy generátort a távvezetékre. Fonó Albert ehelyett azt javasolta, a harmadik harmonikust a normál áramszolgáltatás mellett annyira erősítsék föl, hogy az fűtse a távvezetéket az áramforrás és a fogyasztási végponton lévő transzformátor nullapontja között. A háború előrehaladtával ezt a gondolatát nem próbálták ki.
Hasonló módon nem vezették be azt a javaslatát, amely a rádióvétel „fading” zavarának kiküszöbölését oldotta volna meg. Elmondta Selényi Pál fizikusnak, hogy az erősítéskor használt vákuumcsőben a katódról az anód felé áramló elektronnyalábot tereljék el az irányából, amikor az elektronáramlás túl nagy. Így a nyalábnak csak kisebb része érte volna el az anódot. Az eltérítésre elektromágnest ajánlott, amelyet az anódtól továbbmenő árammal gerjesztett volna. Ezzel a periodikus lehalkulás állandóvá válnék, amely felerősíthető. Ugyancsak a háború akadályozta meg ennek a találmánynak megvalósítását.
1944-ben és 1945 elején nehéz hónapok következtek Fonó Albert életében. Kockázatvállalással, a folytonosan felbukkanó megpróbáltatásokat hősiesen elhárítva, végül is feleségével, Péter és András fiaival bújkálva, szerencsésen túlélték a német megszállást is, a nyilas rémuralmat is. Az a ház, amelyben a Kecskeméti utcában meghúzódtak, 1945. január 18-án szabadult föl. Miklós öccse azonban a bergen-belseni haláltáborba került és ott eltűnt. Egyik tábortársa hozta haláláról a szomorú hírt.
*
Fonó Albert 64 éves volt hazánk felszabadulásakor, és nagy lelkesedéssel látott hozzá, hogy az újjáépítéshez nagy tudásával minél hatékonyabban hozzájáruljon.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
