ROZVÁNYI VILMOS: AZ EMBERÉRT!
Fölbuzgó vérből ittam én a lelkem:
Mély hitből volt az és soha hebehurgyán,
Ha én az Embert s útjait énekeltem.
Öt világtáján éltünk s énekeltünk
S a vágy, a vágy volt északi sarkunk nékünk:
Hímek és asszonyok, odarögzött a lelkünk.
Úrvacsoráznak mohó, vidám erők;
Hegy eladja szívét homlokunk drága gyöngyén
S víg kenyérszerződést kötnek a mezők.
S bőven hullsz a mappán megkergült vonalrendér,
Rossz számvetésre vagy jó bizonyság mindég,
Te drága, te szomorú keverék: embervér.
S nincs föld sehol, csak nyomfaló, néma tenger',
Ezért vagy nékem halálos hitvallásom,
Öröm árvája, kenyerén ütött Ember!
Az Emberért most, kit kény döglet a páston,
Szombati gyertyákul gyujtom meg kínjaim már,
Hogy lelkem a vad idők fölött messzi látszon.
Jaj bukott állat s rongyszám a mai mércén;
De dögcsöndbe fullatnám lelkemet szaváért,
ha untalan sírásom mély hittel be nem érném,
Csörgő sipkában futnám a forum tapsát
S ha a véremmel teleszítt lélekcafatokban
Nem látnám lelkezni az Ember véres arcát.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me