Ibsen Henrik: A bányász
pörölyöm ütéseit!
Lefelé húz minden inger, –
lent az érc szava csilingel.
éjben kincset ostromol, –
gyémánt vár ott és a drága
sárarany dús, vörös ága –
s éjszakán át küzködöm; –
törj utat e szűk csapáson,
törj a szívig, kalapácsom!
csillagfény megszéditett,
tavaszi tüzekkel telten
békében szunnyadt a lelkem.
nappalokra éj terült,
éjbe hulltam, hol az ormok
éneke hiába mormog.
Gyermek voltam, tiszta, friss,
s hittem, hogy az élet furcsa
titkainak lent a kulcsa. –
éjjele elkábitott;
fényt se lelkem, mely az esti
egeket pirosra festi.
cél felé vitt az az út?
Csak vakultam, míg, tudatlan,
a tüzeket fönt kutattam.
lent a béke s csend örök.
Törj utat e szűk csapáson,
törj a szívig, kalapácsom!
markomból ki nem csikar! –
Szűz hajnalt seholse leltünk;
szűz reményünk napja eltünt.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me