ROSZÍK GÁBOR (MDF)
ROSZÍK GÁBOR (MDF)
ROSZÍK GÁBOR (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Köszönöm a szót. Igyekszem rövid lenni, de szeretném előrebocsátani, hogy egy országgyűlési határozat beadásától léptem vissza, hogy ne raboljam az Országgyűlésnek az idejét, ezért három percnél valamivel, nem sokkal, hosszabb leszek.
Alig egy hónap választ el bennünket június 30-ától, attól a naptól, mely valami kimondhatatlanul hosszú időnek a végét fogja jelezni. Szinte kevés, ha azt mondom, de bizonyára igaz, történelmi jelentőségű dátum: hazánk területét elhagyják az utolsó szovjet katonák is ama napig.
Sok millió embernek, s köztük nekem is életem egyik legszebb napja lesz, elmondhatjuk, hogy vége a hosszú megszállásnak, a 46 megalázó esztendőnek. Most már mindenkinek el kell hinnie, vége a kommunista diktatúrának, és bekövetkezett az, amiről sokan azt hitték, hogy az ezredfordulóig sem vagy még azon túlig sem fog megvalósulni. Most már az egy hónap is hosszú idő, de már el fog telni. Sokan, különösen is az idősebbek közül határtalanul boldogok, hogy megérhetik ezt a napot. Gödöllői kezdeményezésünk kapcsán sok levelet kaptam az elmúlt hetekben, ahol erről írtak. Egyikük, egy, a megszállástól sokat szenvedett idős asszony, most a tagai szociális otthon lakója, akit jól ismerek és szeretek, ezt írja levelében: "Már erősen lankad az erőm, de hálás vagyok a jóistennek, hogy forrón szeretett hazám felszabadulását megérhettem. Végre távoznak, s csakhogy elérkezik ez a nap is. Hogy mit érzek, leírni nem tudom."
Amikor, kedves Képviselőtársak, kimondhatatlanul hosszú időről beszélek, akkor tudjuk, hogy nemcsak 46 esztendőről van szó. Sok emberöltő telt el az elmúlt ezredévben Magyarország történelmében, amikor nem rendelkezhettünk saját magunkkal, nem voltunk szabadok, nem élhettünk úgy, ahogyan szerettünk volna. Rabok voltunk ezen a földön! És néha, ha úgy éreztük, hogy végre szabadok vagyunk, hamar rá kellett jönnünk, hogy szabadságunk illúzió, hamar vége szakadt, szinte perceknek tűnt. A szabadságát szerető magyar nép követeléseiben az elmúlt évszázadokban mindig benne volt az a pont, hogy vonják ki az idegen csapatokat hazánk területéről. Követelték ezt Petőfiék 1848-ban, követelte a magyar nép és a Kormány a szent 1956-os forradalomban, követeltük 1989 csodálatos március 15-éjén.
Most már megvalósul a sok évszázados követelés, az álom valóra válik, és többé nem lehetséges – reméljük –, hogy a magyar nép akarata ellenére bármi idegen katona hazánk területére lépjen. Mérföldkő lesz ez a nap, amikor kimondhatjuk – még kimondani is gyönyörűséges –: mától nem tartózkodnak idegen csapatok Magyarországon! Magyarország kivívta függetlenségét, elnyerte szuverenitását. De azt hiszem, Képviselőtársaim, nagy jelentőségű ez a történelmi tény és esemény a Szovjetunió vagy a Szovjetunió népeinek az életében is. És a többi országnak az életében is, akik körülöttünk éltek az elmúlt évtizedekben hasonló körülmények között, mint mi. Nagy jelentőségű lesz, hiszen mindenki tudja, hogy június 30-a egy újabb biztos jele és bizonyítéka annak, hogy folytatódik az a folyamat, már nem lehet megállítani, sem visszafordítani, amely elkezdődött ebben a térségben, és elérkezik, talán nem is túl soká, Európa minden országa és népe számára, amikor elmondhatják, hogy szabadok, kivívták függetlenségüket.
Mi már elmondhatjuk. Még inkább egy hónap múlva. S ezt kimondani ma nem bátorság, nem illúzió, nem álom vagy vágy, hanem valóság. Június 30-a olyan jeles napja történelmünknek, aminek jelentőségét már most és előre megállapíthatjuk. Nem kell még eltelnie évtizedeknek, történelmi távlatoknak – túl vagyunk rajta. Hála Istennek! S ezért jelenthetem ki, hogy az a nap, amelyről szólok, a magyar szabadság napja.
Mint említettem, legszívesebben az Országgyűlés elé tártam volna, hogy határozatban foglaljunk állást, és mondjuk ki ezt. Azután erről hagytam magam lebeszélni, de nem bántam meg, hiszen nem kell vitatkozni ezen, nem határozat vagy törvény kérdése, ez tény kérdése: elérkezik a magyar szabadság napja.
Tisztelt Képviselőtársak! A csapatkivonásnak egyes külpolitikai jelentőségét már megemlítettem. De szeretném még elmondani azt is, hogy az a nap és annak az eseménynek a ténye, amelynek a határidejét az államközi megállapodás 1991. június 30-ában állapítja meg, új viszonyt jelent a két ország életében is. Leghőbb vágyunk, hogy a Szovjetunió katonái úgy térjenek haza Isten hírével, hogy vigyenek békességet magukkal, vigyék el annak a jó szándéknak a hírét, amivel feléjük vagyunk. Higgyék el, hogy számunkra különösen fontos és fontosnak tartjuk, hogy jó barátságban éljünk egymás mellett. Minden lehetőséggel segítve egymást.
Miniszterelnök úr szavai jutnak eszembe, amit néhány nappal ezelőtt mondott, hogy most, hogy a bilincsek lehullanak a kezünkről, baráti kezet nyújthatunk a Szovjetuniónak. Jó lenne, ha biztosak lennének ők is abban, hogy ebben az országban minden, ami történt az elmúlt egy-két esztendőben, történik ma, ez érettünk történt, érettük történt, Európáért történt, de semmi sem ellenük.
Mi érettünk, a mi szabadságunkért fognak szólni a harangok is június 30-án este 8-tól 9-ig szerte az országban. Gyönyörű szavakkal írt erről ebben a levélben az a hölgy, akit már említettem: "Szívesen segíteném húzni most majd a harang kötelét, hogy hangja minél erősebben törje át a remegő levegőfalakat, és vigye hírül a határon kívülieknek is szabadságunk örömének hírét." Szóljanak hát a harangok, ünnepeljen az ország, és adjunk hálát az Istennek, hogy ezt a napot is elhozta.
Kérdezhetné a tisztelt Ház, hogy mért most beszélek mindezekről a dolgokról. Az első, hogy készüljünk együtt az örömünnepre. Készüljünk együtt, mégpedig méltósággal, hálaadással, igazi felszabadult örömmel, szélsőségek nélkül. Készüljön rá az egész ország, hiszen nem múlhat el ez a nap ünneplés nélkül. Egyek lehetünk az örömben végre valamennyien, együtt ünnepelhetünk kormánypártiak és ellenzékiek, a hazánkban élő különféle nemzetiségűek, együtt örülhetünk az orosz, ukrán vagy azerbajdzsáni kiskatonával – mindenki otthon –, de a nagy Szovjetunióval is, hogy elmúlt ez a negyvenhat esztendő, s végre ők is megszabadultak a megszállás nyomasztó terhétől.
Végül pedig befejezésképpen – talán Elnök Úr sem, a képviselőtársak sem fogják rossz néven venni, és a helyzetemmel való visszaélésnek, ha – elmondom, hogy mi Gödöllőn hogyan készülünk erre a napra. Június 30-án vasárnap este ökumenikus hálaadó istentiszteletet tartunk szabadtéren, sok ezer ember részvételével, melyen Tőkés László fogja az igét hirdetni. Ezután több száz népitáncos örömtáncot fog járni a színpadon és a színpad környékén, majd pedig előadásra kerül a Kőműves Kelemen és az István, a király rockopera, Szörényi Levente védnöksége mellett.
Erre az ünnepségünkre nagy tisztelettel és megbecsüléssel meghívtam országunk vezetőit, tisztelettel meghívom Kormányunk minden tagját, tisztelettel és szeretettel meghívom valamennyi képviselőtársamat választókörzetükkel, választóikkal együtt. Ünnepeljünk, és úgy készüljünk együtt erre a napra. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Képviselői mandátumról való lemondás bejelentése: Dr. Baka András (MDF)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
