DR. PUSZTAI ERZSÉBET

Full text search

DR. PUSZTAI ERZSÉBET
DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A Magyar Demokrata Néppárt szintén nemmel szavazott erre a törvényjavaslatra. Nemmel szavazott, mert ezzel a törvényjavaslattal elválasztották a nyugdíjrendszer változtatásai, egyéb változtatásaitól, a nyugdíjreformtól, ennek egyetlen elemét, és ezt semmivel nem indokolható módon előrehozták.
Semmit nem változtatott volna a lényegen, ha az ősz folyamán, amikor a nyugdíjreform egyéb elemeit ígérik, egy egységben tárgyalhatta volna a parlament, és akkor áttekinthetővé vált volna, hogy a most megszavazott intézkedések a rendszer többi elemével összefüggésben milyen eredményre vezetnek.
(20.50)
Nemmel szavaztunk azért is, mert a nyugdíjemelés üteme más és gyorsabb, mint a korábban elhatározott, és ez igazából semmivel nem indokolható. Az eredeti országgyűlési határozatban az szerepel, hogy a nők korhatárát hatvan éves korig kell emelni, és majd az ezredforduló után mindkét nemnél fokozatosan hatvankét éves korig. Nos, a férfiak nyugdíjkorhatár-emelését önök előrehozták, és ezzel nem tudunk egyetérteni, hiszen a magyar férfiak halandósági adatai sajnos lehetőséget teremtenének egy lényegesen lassabb ütemű korhatáremelésre a férfiak körében, és teljesen egyértelmű és logikus lett volna, hogy a két nem korhatáremelését hatvan éves kor fölött az ezredforduló után indítsa csak el a Magyar Országgyűlés.
Nemet mondtunk azért is, mert nemcsak a korhatáremelés, hanem a szolgálati idő emelése is egyszerre történt, és ez lényegesen keményebb és drasztikusabb változtatásokra vezet, mint amilyet eredetileg tervezett volna a parlament.
Nemet szavaztunk végül azért is, mert a korhatáremelés kérdését kiragadták nemcsak a nyugdíjrendszer átalakításának együtteséből, hanem kiemelik az össztársadalmi hatások együtteséből is. A kormány pusztán a nyugdíjkorhatár emelésével akar a nyugdíjrendszerben hosszú távú változásokat elérni, nem tekintve más társadalmi hatásokra, nem tekintve arra, hogy amennyiben a családi támogatási rendszereket ily módon változtatja, a demográfiai helyzet változása ennek a törvénynek a megszavazása ellenére is rendkívül súlyos helyzetbe fogja hozni a nyugdíjrendszert Magyarországon. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MDNP soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me