KELETI GYÖRGY

Full text search

KELETI GYÖRGY
KELETI GYÖRGY honvédelmi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Szeretném megköszönni valamennyi frakció képviselőjének hozzászólását, megköszönni a különböző bizottságok képviselői, illetve a bizottságok által kijelölt személyek véleményét. Úgy gondolom, hogy ez a mai vita is azt bizonyította, hogy erről a kérdésről a nagy nyilvánosság előtt kell vitatkozni - a rádióközvetítés most is folyik, nyilván a televízió is részletesen fog erről szólni -, mert egy ilyen ügy nem csupán egy szűk politikai grémiumot, hanem az egész társadalmat, az egész közvéleményt kell hogy érdekelje, és joguk van megtudni azokat a részleteket, hogy az egyes parlamenti pártok milyen állásfoglalást alakítottak ki arról, hogy a Magyar Köztársaság egy ilyen veszélyes nemzetközi konfliktus megelőzéséhez, annak diplomáciai megoldásának támogatásához, esetleg egy katonai erő alkalmazásához milyen módon, milyen lehetőségek kihasználásával csatlakozik.
Ismételten kérem a parlamentet, hogy a határozatot 50 százalékkal, illetve minősített kétharmaddal fogadja el, mert ez az országunk érdekeit is szolgálja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me