KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 23. § (5) bekezdése szerint a választási bizottságok választott tagjait az országgyűlési képviselők általános választásának kitűzését követően, de legkésőbb a szavazás napja előtti 51. napon, azaz jelen esetben 1998. március 20-áig kell megválasztani. Ugyanezen szakasz (4) bekezdése értelmében az Országos Választási Bizottság öt tagját és szükséges számban póttagokat az Országgyűlés választja meg, személyükre - a pártok javaslataira is figyelemmel - a belügyminiszter tesz indítványt.
Az Országos Választási Bizottság megválasztandó tagjainak jelölése céljából az 1994. évi országgyűlési választásokon az országos összesítésben legalább 1 százalékos eredményt elért pártokkal - véleményüket kérve - egyeztettem. A pártok észrevételeit figyelembe véve a választások tisztasága, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése érdekében az állam- és jogtudományok, illetőleg a közélet ismert személyiségei közül a határozati javaslatban felsorolt országos választási bizottsági tagokra, póttagokra teszek indítványt.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy az Országos Választási Bizottság tagjaivá az indítvány szerinti személyeket, illetve az Országos Választási Bizottság póttagjait válassza meg.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me