A római kor. Petris Istvántól, fordította Boncz Ödön | Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben

A római kor.
Petris Istvántól, fordította Boncz Ödön

Akkoriban, mikor Róma győzedelmes légiói a Pó folyón (Kr. e. 230.) átnyomúltak, Isztriában a Timavustól (Reka) az Arsiáig (Arsa) s az Adria kék hullámaitól az Ocráig (Csicsek földe) azok a merész trák és kelta tengeri rablók laktak, kik „isztriai” közös néven egy néppé olvadtak; az Ocrától az Albius hegyig (Schneeberg) a vad és harczias, fajukra nézve tiszta kelta japydok éltek; végre az Arsiától Tersaticáig (Fiume) és a szigeteken liburnok, e derék s egyszersmind szelíd és vendégszerető tengerész nép, lakoztak. Nesakton elestével (e helység romjai még ma is láthatók Visace mellett, nem messzire a Pola melleti Alturától) bevégződött az az elkeseredett isztriai háború, mely Kr. e. 178-tól 177-ig tartott. Ez a háború, melyet Livius olyan remekűlt írt le, s Hostius római költő is méltónak tartott a megéneklésre, az isztriaiak tengeri kalózkodása, meg a Timavuson át tett berontásaik miatt támadt, melyekkel a 181-ben alapított Aquileja gyarmatnak állandósítását akarták megakadályozni. Róma Isztriát az Alpeseken inneni Galliához csatolta, s igyekezett magának a tartomány birtoklását biztosítani az által, hogy szövetségeseiből erős őrséget hagyott benne, a japydokat (129. évben) leigázta, Tergeste (Trieszt) és Pola katonai gyarmatokat, továbbá a Vena mentén és az Ocra fensíkján a „tabellae”-kat alapította és Tersaticától Castráig (Heidenschafft) tornyokkal védett kettős sánczot vont, hogy Nauportusnál (Oberlaibach) és Arae Postumiaenél (Adelsberg) az átjárást elzárja. A hol castellierék állottak, castellumokat emeltek, nagy hadi útnak építése által is biztosítván azokat. Ezek közűl a legfontosabb az aquilejai consuli kerületben, Triesztnél kezdődött, Risanón (Phormion) s Dragognán (Argaon) haladt át és Bujétől (Bulea) a Quieto (Ningon) völgyébe vonúlt le; innen Castellieren át Parenzóba (Colonia Julia) s a Leme (Limen) túlsó oldalán Vistrón (Valle) és Dignanón (Divi Jani) át Poláig vezetett. Itt szétágazott. Egyik ága (via Flavia) a porta auratától indúlt ki és Medolinóba (Mutila, Portus Flanaticus), a másik a porta geminától indúlt ki, és Nesaktonon át az Arsa folyóig ért.

Görög vázák Pizzughiból.
Charlemont Húgótól

Isztriát cantonokra (populi), „vicus”-okra és „pagus”-okra osztották föl; a polgárok, bár tetemes adóterhet viseltek, jogokat nem élveztek. Másként bántak a tengerparti városokkal. Ezek határaik birtokában maradtak, a közvagyon (patrimonium publicum) harmadát kapták és személyes szabadságukat, törvényeiket és intézményeiket is megőrizték; a kereskedés joga azonban megvonatott tőlük, főképen a miatt, hogy az illyr háború (229) óta a rómaiakkal szövetséges liburnok elleni kalózkodásaiknak gátat vessenek. Utóbb, midőn (Kr. e. 50.) a liburnok, az örökké nyugtalan dalmaták ellen oltalmat keresve, Caesarnak meghódoltak, már az egész mai Isztria római uralom alatt állott, mivelhogy a tulajdonképeni Isztria 177-ben, Japydia 129-ben és Liburnia 50-ben annak hatalmába kerűlt. Az előbbi rész, a Timavustól az Arsia folyóig terjedő Isztria az Alpeseken inneni Galliának, a másik kettő pedig Illyriának vált részévé.

A polgárháborúk alatt Isztria Pompejus pártján állott és Caesar ellen harczolt a Quarnerón azon tengeri ütközetben, melyet Lucanus „Pharsaliá”-jában megénekelt. Caesar halála után Isztria Decimus Brutusé, Liburnia pedig Marcus Brutusé lett (44–42). A Philippi melletti ütközet (42) folytán Octavianus birtokába kerűlt, de mindig híve maradt a köztársasági pártnak, miért is ezen évben Illyricumba kebeleztetett. Ezzel rövid időre a Risano lett Italia határává, és a tartomány Illyricummal együtt Marcus Antonius kormányzása alá jutott (42–40). Augustus, ki Isztriát a brindisii szerződés (40) alapján hatalmába keríté, Kr. e. 39. évben Polát földúlni volt kénytelen. Újjáépíttetése után (33) „Pietas Julia” nevet nyert. Az Actium melletti csata után (31) Isztria Itáliának X. regiójába osztatott (27) s ettől fogva a békével itt is a gyarapodás és gazdagodás korszaka köszöntött be.

A már meglevő coloniákhoz és „tabellae”-hez Augustus újakat csatolt, így Colonia Juliát (Parenzo); másokat (44) Claudius állított föl Liburniában (pl. Albona), Vespasianus (69–79) Chersón (Caput-insulae, ma Caisole) és Commodus (180–192). Így tűnik el a régi gyarmatok és községek közötti különbség; a keletkező új „municipium”-okban benszülöttek és gyarmatosok testvéresűlnek, hasonló jogokkal és kötelezettségekkel bírnak, s később az előbbiek a rómaiak nyelvét, szokásait és hitét is fölveszik. A népességüknél vagy hadi fekvésüknél fogva kiváló községek „respublica” czímet kaptak, s kisebb községek fölött felsőbbfokú törvénykezési jogot, s így saját területükön kivűl is volt bíráskodási kerületük. Ilyen városok voltak: Albona, Caput-insulae, Pola, Colonia Julia, Tergeste és Cissa.

Jogszolgáltatás dolgában külön „conventus”-a (a kerület főbírájának székhelye) volt Isztriának Polában – hol a vallásos ünnepélyeket is tartották, – Liburniának pedig Scardonában; itt gyűltek össze a „respublicá”-k vagy „civitas”-ok meghatalmazottjai meg az „officium” (alárendelt tisztviselők), Polában a proconsul vagy helyettese, Scardonában a propraetor vagy „legatus perfectissimus” alatt, hogy mint fölebbviteli székek itéljenek. A legatus officiumától független volt a „procurator” és a „curator”. Előbbinek tiszte volt az adókat behajtani; ezek voltak a „vectigalia”, melyeket a legtöbbet igérőnek eladtak és behajtásukat a „publicanus”-okra bízták: továbbá a „tributa”, melyekkel a közigazgatás költségeit fedezték. Tributum volt pl. a portorium (a portékák ki- és beviteli vámja), a „vigesima”, „centesima”, „ducentesima” (örökségi és vásáradó); általában mindenféle tributumot létesített Vespasianus, a szállító eszközökre kivetett adóktól kezdve a „fetens”-ig. E hálátlan foglalkozás mellett a „procurator” sokkal nemesebb hivatalt is vitt: igazgatója volt a gyermekmenhelyeknek, melyeket a nagy Trajanus létesített. A „curator” tiszte volt az útakra, hídakra s általában az összes középületekre felügyelni. Caracalla után (211–217) Liburnia is polgárjogot kapott (miben Albona városa már Marcus Aurelius alatt, 174-ben, részesűlt), és a liburnok a Claudia és Turia tribusban, az isztriaiak pedig már Augustus óta a Pupinia, Lemonia, Velinia, Publicia, Pomptina, Mecia és Arniensis tribusban szavaztak; pártfogójuk Rómában a Cassiusok rendkivűl gazdag családja volt. Katonai tekintetben Isztria Aquileja és Ravenna alatt, Liburnia Ravenna és Scardona alatt állott.

Római polgárokká válván, az isztriaiak és liburnok nemcsak fölhagytak a kalózkodással, mely „serille” nevű (könnyű fregattféle) hajóikat olyan hírhedettekké tette, hanem a földmívelésre, iparra és kereskedésre is adták magukat, (kivált a liburnok, kik már korábban is ügyes kereskedők és gyakorlott hajósok hirében állottak); sőt a legmagasabb állami hivatalokat is viselték, kitűntek a hadi tudományban és politikában s a római polgárok összes jogait élvezték. Isztriai volt Titus Statilius Taurus is, Augustus és Agrippa barátja, a ki consul, pontifex, proconsul Africae és a dalmaták legyőzője volt. Isztriából valók voltak Petronius Probus, Fabius Severus és Vibius Varus consulok, továbbá Tiberius legatusa és Thrákia proconsula, Sestius Papelius is. A föliratokon előjön eques (a parenzói M. Sempronius, a pólai M. Aurelius Menofilus), „praefectus fabrorum” (ipari előljáró, Lucius Papirianus), „procurator alimentorum” (élelmi biztos, Titus Aelius), a ravennai hajóhad alprefektusa, a parenzói T. Abudius Verus, „quatuorvir”, Publius Martius, „praefectus Pannoniae”, Publius Attilius, több „centurio”, „decurio”, „tribunus militaris” Capo ď Istriában, Pizanóban, Cittanovában, Albonában, Visinadában, Rozzóban, Vistróban és Osseróban. Papi hivatalokat is viseltek; volt köztük „archigallus” (Cybele főpapja, Publius Sintropius), „haruspex” (áldozatjós, L. Verginius Pudens), „sevir augustalis” (egyike az Augustus tiszteletére szolgáló hat főpapnak, Q. Sestius Callistus), „flamen”, „fl. hadrianalis”, „claudialis”. Végűl közűlök derék orvosok („archiater”, a császári udvar első orvosa) és művészek is kerűltek ki. Még a fölszabadítás (manumissio) jogát is gyakorolhatták egyes családok Isztriában, így a Calpurniusok, Tertiusok, Marcellusok Agidában (ma Capo ď Istria); a Luciusok, Attiusok, Sestiusok és Vibiusok Triesztben; a Septimiusok, Aureliusok, Luriusok Parenzóban; a Crescentiusok és Cesiusok Polában; Opliusok, Claudiusok, Turiusok Osseróban és Albonában.

Enyhe éghajlata, termékeny földe, a melyet éjszak felől sűrű erdőséggel borított fensík védett, szelíd lejtőjű s mélyen bevágódó öblökkel biró tengerpartja Isztriát Róma és Itália gazdag és tekintélyes családjainak kedvelt üdűlő helyévé tették, mely – miként Cassiodorius mondá – gyönyörűsége volt a gazdagoknak, boldogsága a közepes móduaknak és Campaniája Ravennának. Az ipar mintegy varázsütésre támadt itten, s a földmívelés is nagyon fölvirágzott. A cissai bíbor (baphium), a durva kelmék (centones), a sakktáblaszerűleg mintázott szövetek (vestes scutulatae), a posztóványoló intézetek (fullonia), a polai téglavetők (laterariae), a „pullariae” (Brioni), a vistrói kőbányák, a kézmíves társulatok („purpurarii”, „dendrophori”, „fabri”, „quadratarii”), bor, osztriga, Isztria és Liburnia nardus olaja, ezek azok, miket Plinius, Martialis, Galenus és Claudianus magasztalnak. Dicséretüket ovlashatjuk köveken, fölíratokon, emlékeken, érmeken, melyeket olykor bőségesen találnak, kivált ottan, hol egykor a Crassusoknak (mint Crassizában, Chersanóban), az Agrippáknak (Ripendában, Lauranában) és a Caesaroknak (Parenzo melletti Cervariában) nagy birtokaik és pazarúl fölszerelt villáik voltak, ellátva a szolgák, cliensek, szabadosok és az „adjutores” egész seregével.

Legnevezetesebb városai voltak: Pietas Julia, melyet Vespasianus Polentiának, Commodus Herculaneának nevezett el, Tergeste, Absorus (Ossero a Cherso szigetén) és Colonia Julia. Polának számos pompás épülete volt, miként arról az amphitheatrum, a színház, Augustusnak és Rómának temploma, Sergiusnak diadalíve tanúskodnak; piaczát és népgyűlési terét (comitia) Nero, Marcus Aurelius, Caracalla, Ulpia Severina, Licinius és Maximianus szobrai ékesítették; híresek voltak még e városnak fürdői, vízvezetékei, nymphaeuma és kettős fallal körűlvett capitoliuma is. Lakossága 36.000 főnyi volt, nem is számítva azokat, kik a városon kivűl a halmokon laktak, meg a hajósokat és kereskedőket, a rabszolgákat és az alantas népet, mely a műhelyekben, marhavásáron, országos- és hetivásárokon (mundinae) sürgött. Ekként Pola Isztriának leggazdagabb és legfényesebb városa volt. Összes épületei között legkiválóbb volt mégis az amphitheatrum, ez a hatalmas építészeti emlék, mely annyi század változandóságaival daczolt.

A polai amphitheatrum.
Bernt Rudolftól

A tenger felé néző halom tövében épűlt; alakja kerekded, hosszabb átmérője 137 méter, szélessége pedig 110 méter. Nagyságra nézve tehát a Colosseum és a veronai amphitheatrum után következik, mivel nem fért el benne több 20–25.000 nézőnél; ezeket azonban alakjának előkelőségével és díszével fölűlmúlja. Négy rendre (emeletre) van fölosztva, melyek közűl mind a négy csak a tenger felőli oldalán látható, a halomhoz támaszkodó oldala felé pedig e rendek fogyton-fogynak ugy, hogy a halmon magán már csak a két fölsőbb rend marad meg. Az alsó rendnek párkányos négyszögű kapui, a felsőnek négyszögű, a két középső rendnek pedig igen szép ívezett ablakai vannak, így tehát a halomra néző oldalon az alsó sor ablakai ívezetesek, a fölsőé pedig négyszögűek. Az ablakok száma 72. A tömör dori stylusban ívekkel, oszlopfőkkel és nyílásokkal épűlt hatalmas alkotás még vonzóbbá válik az által, hogy egyik tengelyének végein toronyszerű előépítményei vannak. Sajnos, hogy már csak a külső körfala áll; de a maradványokból elképzelhetjük egyes részeit, melyek a következők voltak: a küzdőtér (arena), a „podium”, az emeletek (maeniana), elválasztva a „praecinctiones” és osztályokra (cunei) fölosztva a „scalae” által, továbbá a „vomitoria” és a „baltei”. A bejáratnál az előcsarnokokból (atria) három folyosóra lehetett jutni, melyek egymással és a külső körfallal egyközűleg vezettek az épületen körűl. A legbelső, tehát harmadik folyosóról lépcső vitt a „podium”-ra, mely a fejedelem számára fentartott hely volt; ennek könyöklővel ellátott márványfala az arena fölé emelkedett ki s az arena felé hajló és hegyes vasrácsozattal volt védve, hogy a vadállatok ellen, melyek a podium alatt levő ajtón át rontottak ki ketreczeikből (caveae), kellő biztonságot nyújtson. Az első folyosóból mentek le az első „maenianum”-ba, vagyis az első üléssorozatba, melyet a másodiktól (hová a második folyosó vezetett), nagy fokozatok (praecinctiones) és szegélyfalak (baltei) választottak el; e szegélyfalakban ajtók (vomitoria) voltak, melyeken át az egyes üléssorokba (gradus) lehetett jutni. Az üléssorokat lépcsők (scalae) osztották föl olykép, hogy az ekként támadt osztályoknak fölfordított háromszög (cuneus) alakjuk volt. Fönt karcsú kis oszlopokon álló folyosó futott körűl; itt ültek a nők. Az egész épületet pedig ide-oda vonható ponyva (velarium) födte be.

Az amphitheatrum még feltűnőbb, ha Augustus és Róma templomának előkelő korinthusi oszlopaival vagy Sergius pompás diadalívével mérjük össze. Ezt Trajanus idejében (98–117) emelték a polai Sergius család tiszteletére, mely hadi szolgálatban és polgári állásokban egyiránt kitűnt. A Minervának szentelt „porta aurata” kapu mellé építették, de ez már nincs meg, csak a diadaliv áll még, s mintája az attikai előkelőségnek egyike az ókor legnemesebb emlékeinek; díszítő ékítményein szőlőágak, faragott hajóvégek, kardok, harczi pajzsok, koszorúk és lombok szép egészszé egyesítvék. A fülkéket is látni még, melyekben szobrok állottak, párkányzatán pedig e fölírás van: „Salvia Posthuma Sergii F. Sua Pecunia”.

Sergius diadalkapuja Polában.
Bernt Rudolftól

Természetes tehát, hogy Pola az ő pompás villa Flaviájával, igéző, szirtekkel és mosolygó halmokkal szegélyzett kikötőjével kedves helye volt az üdűlésre vágyó gazdagoknak. Itt időzött Antonia, Marcus Antonius és Octavia leánya és az a másik Antonia, Drusus özvegye, kit Caligula „Augusta” méltóságra emelt; itt szórakoztak a Claudiusok, Flaviusok, Antoninusok, Constantinusok. Itt élte át Vespasianus szerelmi regényét Julia Cenis-szel, a szép isztriai szabados nővel, a ki a nagyszerű amphitheatrumot és a Zaro hegyen levő színházat is építtette. Miként Polában, Triesztben is voltak: arena, vízvezeték, fürdők és villák. Parenzóban Mars és Neptunus temploma, capitolium, curia és egy színház állott fönn; Capo ď Istriában Cybele, Villanuova di Cittanovában (Emonia) Juno Feconia, Vistróban Isztria és Fortuna temploma, Osseróban porticus és curia állott, itt voltak még a nagy és tágas „cellae promptuariae” és a „ripae” is, végre az egész félszigeten elszórtan nagyszerű fürdők voltak, főképen Liburnia partján, melynek Flanona nevű tengeri fürdőjében gyilkoltatta meg Constantius császár a szerencsétlen Constantius Gallust.

Időközben Krisztus tanai is elterjedtek Isztriában. Már az első század fordúlóján hirdették itt a Megváltó igéit Szent Márk tanítványai, Szent Hermagoras és Szent Aelius; a trieszti arenán és a polai amphitheatrumon ontották vérüket Primus, Apollinaris, Servulus, Zenno, Sergius, Justus, Justina és száz más vértanú, kik dicsőségesen haltak meg hitökért.

Leletek a parenzói tartományi múzeumban.
Charlemont Húgótól

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me