A Traun felső vidéke. Simony Frigyestől, fordította György Aladár.
A Traun felső vidéke.
Simony Frigyestől, fordította György Aladár.
Simony Frigyestől, fordította György Aladár.
A keleti Alpeseknek ama természetes határokkal környezett szakaszai között, melyek változatos tájképek különös gazdagságával tűnnek ki, Traun felső vidékét első sorban lehet említenünk. Ez a vidék legnagyobb részt Felső-Ausztriához tartozik, melynek délnyugoti részét foglalja el. Ha a Traun felső és alsó vidéke között határként azt a vonalat képzeljük, mely az éjszaki Alpesek legszélső, úgy nevezett „bécsi homokkő” övéhez tartozó s az 1.000 méter magasságot csak egy pár csúcscsal felűlhaladó hegylánczát az éjszakra fekvő lépcsőzetes és dombvidéktől elválasztja: ebben az esetben a felső vidék mintegy 2.350 négyszögkilomtert tenne ki, a melyből mintegy 16 százalék a stiriai, 12 százalék pedig a salzburgi részre esik úgy, hogy a tulajdonképi felső-ausztriai Salzkammergutot alkotó rész csakis 680 négyszögkilométernyi, azaz a tartomány összes területének 1/17-dénél is kevesebb.
Következő leirásunk részben nem ragaszkodik a tartomány politikai határaihoz, de úgy hiszszük, elegendően igazolja ezt az a körűlmény, hogy a Traun felső vidéke physikailag külön egész, mely megköveteli, hogy tájképileg is mint ily egészet irjuk le.
Az alpesvidék sok más hasonló nagyságú részével szemben Felső-Ausztria havas délnyugoti részének határozott elsőbbsége van általános tájképi jellegét illetően annyiban, hogy aránylag szűk területen egyesűlve fordúl itt elő minden, az alpesi tájaknak kiváló ingert nyújtó tünemény. Ez okból a Traun felső vidékét bizonyos fokig az összes alpesi vidék kicsinyített képének mondhatjuk. Körűlbelűl negyven tó fordúl itt elő a legkülönfélébb nagyságban, magasságban és környezetben, ezenkivűl minden elképzelhető alakú hegytömeg a szelídlejtőjű kúpoktól a legszaggatottabb gerinczig s hogy a magas Alpesek fő jellemvonása se hiányozzék, büszke hegytömegek által körűlvett csillogó jég- és firn-mezők képezik alkotó részeit a festői szépségben gazdag vidéknek, melynek pompáját még inkább emeli a sok barátságos völgy képe, a melyeknek a kisebb-nagyobb községek, számos szétszórt tanyák és nyaralók szokatlan élénk jelleget adnak.
A Traun felső vidékére vivő különféle közlekedési vonalak között annak változatos képeiről a legjobb előtájékoztatást az a vasútvonal nyújtja, mely Felső-Ausztria fővárosától indúlva, a Traun alsó részének barátságos vidékén át vezet Lambach-ba s onnan a Roitham mellett levő Traun-vízesésnél, a Rajna schaffhauseni zuhatagának kicsinyített képénél, elhaladva a Salzkammergut éjszaki kapujához, a Traun-tóhoz megy.
Többszörösen átszakasztott, sokfélekép alakúlt hegyi ormokkal koronázott óriási falhoz hasonlóan emelkednek föl az éjszaki Mészkő-Alpesek az alpesalji vidék alacsony és hosszú vízszintes vonalak által jelzett terraszai és a homokkő-övezetnek erdős hegyei fölött. Leghatalmasabbnak tűnik föl közöttük, mivel legjobban előrenyomúlt éjszak felé, a Traunstein tömege (1.691 méter magas), mely, minden oldalról meredek falakban végződve, óriási őrtoronyhoz hasonlóan uralkodik a Traun felső vidékének bejárata fölött. A nagyobb bemélyedések közűl itt-ott távolabb fekvő alpesi csúcsok tekintenek az alpesalji vidékre, sőt egy helyen Lambachtól nem messze a legtávolabb fekvő háttérben feltűnik Felső-Ausztria és Stiria közös, jégárborította legmagasabb pontja is, a Magas Dachstein mellékcsúcsaival együtt.
A Traun-tó képe a Marienwarte felől nézve.
Simony Frigyestől
Ahogy a vasút Engelhof állomásnál legmagasabb pontját (474 méter) elérte, meglehetős gyorsan hanyatlik alá először délre, azután merész kanyarodással nyugot felé, a hol a meglepő kilátás tárúl föl előttünk a Traun-tó felé (422 méter), mely, bár kiterjedésre nézve mögötte áll a nyugot felé 15 kilométernyire fekvő Atter-tónak (területe közel 25 négyszögkilométer, hossza 12 kilométernél több s legnagyobb szélessége 3 kilométer), de a táj szépségét és a képek változatosságát tekintve, legelöl említendő a Traunvidék összes nagy tavai között. A tóról és környékéről igen jó képet nyerhetünk az éjszaki parton végig húzódó sík térről s a szárazföld felé amphitheatromi alakban emelkedő Gmunden városnak újabb időben épen e helyen emelt vendégfogadóiból (Gmundenek 6.000 állandó lakosa mellett mintegy 4–6.000 átutazó vagy csak nyáron át itt tartózkodó vendége van), de teljes s mintegy keretbe foglalt képet csak akkor nyerünk, ha a közel fekvő Koglról (Marienwarte, 504 m.) vagy a Kalvária-hegyről nézünk a tó felé.
Az az elaragadó varázs, melylyel a tó a szemlélőt elbűvöli, első sorban attól a tájképi ellentéttől ered, melyet annak két hosszú oldala mutat. A keleti part éjszaki harmadrészében a még a homokkő-övhez tartozó Grünberg (1.004 méter) és Hochgschirr (994 méter) erdős lejtői meglehetős meredeken hanyatlanak le egészen a tóig s csak itt-ott szökik ki belőle egy-egy egészen keskeny, alacsony lépcsőzet. A nyugoti oldalon ellenben a lapos tópartról szelid hullámvonalokban terjedelmes dombvidék emelkedik lassan-lassan a hasonlókép erdővel borított Gmundeni hegy (822 és 883 méter) felé.
A keleti oldal keskeny partszegélyén alig jut tér emberi lakóhelyeknek, ellenben a szemközt fekvő partvidék tágas parkhoz hasonló, mely mai ízlésű, részben kastélyszerű úri lakásokkal van behintve. A tarka képnek még nagyobb változatosságot nyújtanak: a tóba szélesen benyúló félsziget Ort kastélylyal (mely ma János főherczeg tulajdona) és a toscanai nagyherczegnő nyaralójával; továbbá a félsziget 130 méter hosszú híddal összekötött sziget a XI-ik században épűlt Ort tavi várral s végre a tó fölé hatalmas várként büszkén emelkedő Mária Terézia-féle nyaraló (Württemberg herczeg tulajdona); sajátságosan festői kiegészítést nyer különben e tájkép a hosszabb elhúzódó Höllengebirge által, melynek meredek falai az előttük elnyúló erdős hegyek mögött 1.862 méter magasságig emelkednek.
Míg a tó középső harmadában még változatlanúl megmarad a nyugoti partvidék tájképi jellege, túlfelől a Traunstein hatalmas törmelék halmazaival és szaggatott falaival vad meredekséggel emelkedik föl egyenesen a tóból. Ezentúl a keleti oldalon csaknem szakadatlan sorozatban jönnek egymásután az alpesi hegytömegek és meredek, részben teljesen függőleges parti falak, melyek itt-ott a tó tükre alatt 130–170 méter mélységig folytatódnak. A tó nyugoti partján a felső vagy déli harmadban is csaknem észrevétlenűl történik meg az átmenetel a barátságos, életjelekben gazdag dombvidékből a nagyon komor hegyi tájképre. Azon a tóba messze kinyúló hegygerinczen túl, melyet a festői Traunkirchen község vesz körűl s a melynek első, bükkfákkal borított ormán a régi János-kápolna s a következő magasabbon a Kalvária-kápolna látható, azon a hegygerinczen túl a Sonnstein hegy (923 méter) oly meredeken hanyatlik a tó felé, hogy az 1861-ben készűlt országút számára csak nagy mértékű sziklarobbantások által nyerhettek helyet s a vasútat Traunkirchen és Ebensee között csakis több alagút furása által lehetett tovább folytatni, mely alagútak között a leghosszabb (1.428 méternyi) épen a Sonnstein-hegy alatt fut végig. Hajón útazva át a tó felső harmadrészén, mely itt az előbbi szélességnek felére szorúl össze, oly elragadó sajátságú képeket találunk, minők csak ritkán láthatók. A tó legkeskenyebb részén két óriási obeliszkhez hasonlóan állanak egymással szemben, jobbról a völgynek fölfelé a Sonnstein, balról az Erlakogel (1.570 méter) a Röthlspitz-czel együtt s egy pillanatra úgy rémlik, mintha a tavat felső végén alpesi bérczek teljesen elzárnák; nehány percz alatt azonban körűlhajózzuk a Sonnsteint s meglátjuk a Traun-völgynek ama 6 kilométer hosszú, egykor a tó alatt állott hordalékos lapályától szegélyezett déli partját, a hol egy folyó lerakodása folytán észrevétlenűl előtolúló kavicsos földnyelv jelzi a Traun torkolatát. Langbath-Ebensse nagy sófőző telepével, mint a felső-ausztriai Salzkammergut legéjszakibb sótermelő községe, továbbá mint a gőzhajók legföntebb fekvő kikötő helye, végre mint a salzkammerguti vasútvonal egyik legélénkebb állomása egyaránt nevezetes.
De térjünk még egyszer vissza a Traun-tó legalsó részére, hogy megismerkedjünk az ottani tarka és mozgalmas élettel a nyári hónapok alatt. A tó gyöngéd hullámfodroktól fénylő tükrét minden irányban csónakok szelik át, nagyok és kicsinyek, duzzadt vitorlákkal és lebegő lobogókkal, köztük egy-egy útazókkal megrakott gőzhajó tör magának habszegélyzett útat, lomhán vonúlnak el mellette a piaczi árúkkal, fával vagy épületanyagokkal megrakott hajók, a melyeken a rendes vitorlák helyét szükségből gyakran függőlegesen fölállított deszkák pótolják, s az élénk képet még változatosabbá teszik a hálóikkal dolgozó halászok. Nem ritkán megtörténik azonban, hogy ez a kellemes kép a legrövidebb idő alatt a legvadabb zavaros jelenetté alakúl át, különösen ha a forró nyári időkben nyugot felől zivatar közeledik. Mindenki, ki a tavon van, lehető gyorsan igyekszik ki a partra. De még gyorsabban tör ki a vihar. A Höllengebirge felől nehéz felhőtömegek kergetik egymást, csakhamar a Traunsteint is egészen beburkolják. Mind sűrűbben ismétlődő, mindinkább erősbűlő szélrohamok nyargalnak végig a tavon s magasra csapkodó tajtékzó hullámokat vernek föl rajta, melyeknek zúgását csak pillanatilag harsogja túl a mennydörgés zaja. Legtöbbnyire ép oly gyorsan vonúl el ismét a zivatar, mint a hogy jött s megtörténik, hogy a zivataros napot este a legszebb alpesi pirúlat gyönyörű tüneménye zárja be.
De az ily viharos zajgásokat kivéve is aránylag ritkán mondható teljesen nyugodtnak a Traun tava; rendes időjárásnál szabályszerűleg délelőtt a felső vagy déli szél hozza gyenge mozgásba, mely szél délben éjszaki vagy alsó széllé változik át; ez azután este feléig tart, a midőn végre ismét a déli szél váltja fel. A tó ezen, hosszabban tartó szélcsenddel aránylag csak ritkán félbeszakított mozgásainak s ezenkivűl nagy mélységének (191 méter), mely miatt csak rendkivűl szigorú téli időkben lehet a felső rétegeknek jégképződésre alkalmas fokig lehülniök, tulajdoníthatjuk, hogy a Traun-tó rendkivűl ritkán fagy be teljesen; – a legutóbbi 400 év alatt ily eset csak hatszor történt.
A Traun-tó ezen rajza után helyén való dolog összehasonlítanunk egymással ezt meg a 15 kilométernyivel nyugotra fekvő Atter- vagy Kammer-tavat. Ez utóbbi az összes felső-ausztriai tavak között a legnagyobb; kiterjedése kétszer annyi (47 négyszögkilométer), mint a Traun-tóé s hosszúságban (20 kilométer) két harmaddal múlja azt felűl. Szélességre nézve csaknem egyenlők, valamint magassági fekvésükben is aránylag igen csekély a különbség (az Atter-tó 465 méter, a Traun-tó 422 méter magasan fekszik).
Az Atter-tó említett hossza s vízszintes kiterjedése már alkalmat nyújt, hogy a nagyobb víztükröknek a föld gömbalakja által föltételezett domborúlásáról szemmel láthatólag meggyőződjünk. A ki egy közönséges csónakban átviteti magát Weissenbachtól Unterachba vagy megfordítva s e közben a tó éjszaki vége felé néz, annak a seewalcheni templom egészen a part mellett állónak fog feltűnni, holott a valóságban ez a templom a háttérben levő terrasznak egy, a tó fölött 32 méterre emelkedő előlépcsőjén áll. A tó kifolyásánál (Ager) fekvő Kammer kastély pedig már teljesen alája sűlyedni látszik a vízszín vonalának.
Tájképi szempontból az Atter-tó jelentékenyen hátrább áll, mint keleti szomszédja. Nem hiányzanak ugyan itt sem a tájképi ellentétek; de, mivel nagy hosszaságával messzire veti azokat egymástól, a szemlélőre tett hatásukat nagyon csökkenti.
Miként a Traun-tó, úgy az Atter-tó is alsó végével egészen az alpesi elővidék legbenső terraszáig nyomúl, mely vidék, e helyen a Lambachnál a Traunba ömlő Ager folyó által megszakítva, hosszúra nyúló vízszintes vonalban mintegy 60–80 méter magasra emelkedik a tó színe fölé. A tó nyugoti oldalát csaknem egészen a déli csúcsig 800–1.131 méter magas homokkőhegyek szegélyezik, melyeken egy helyen, tudniillik Attersee és Nussdorf községeknél, egy egész a Mondseeig nyúló mélyedés látható, más részt pedig a 2 1/2 kilométer hosszú Seeachvölgy a Mond-tó alsó részét egyenesen összeköti az Atter-tó felső részével. A szóban levő tó keleti oldalát is két harmadrész hosszúságban átlag meglehetős meredek, erdőkkel borított, 715–1.106 méter magas homokkő-hegyek környezik, melyek alján az átlag igen keskeny partszegélyen gyakran alig van hely a szorosan a tó mellett elvonuló országút és egyes kis házcsoportok számára. Csak két helyen, a hol a homokkő-hegekből eredő patakok lapos deltákat alkottak a tó belseje felé, alakúltak már igen régen Weyeregg és Seefeld-Steinbach községek. A tó keleti oldala csak utolsó harmadában nyer alpesi jelleget, midőn előrenyomúl az 1.690 méter magasságra emelkedő Hochlecken-hegység (a Höllengebirge nyugoti része), melynek nyugoti, alúl erdővel borított oldalai a tó felé néznek. A tó déli csúcsán, ott, hol a mélyen bevésett Weissenbach alpesi völgyből jövő Külső Weissenbach kavicslerakodmányaival hasonlókép szárazfölddé alakította át lassanként a tó egy darabját, található a Salzkammergut nyári vendégeinek egyik legkedveltebb kirándúló és tartózkodó helye, a gyönyörűen fekvő Weissenbach. Az Atter-tóba ömlő Mondseei-See-Ach és a külső Weissenbach völgye mögött, mely két folyó, a hegység egy közös törési vonalához tartozva, az Atter-tó hosszú tengelyével szemben egyaránt derékszögű irányban fut, a tó déli csúcsát az alsó s a vadregényes felső Burggraben által félbeszakított 800–1.405 méter magasságig emelkedő mésztömegek határolják, s mögöttük, mint a déli háttér kiemelkedő csúcspontja, az 1.780 méter magas Schafberg nyúlik föl a tó felé fordúló függőleges, itt-ott épen meredek csúcsával. Az eddig már fölemlített parti helyeken kivűl említésre méltók még a nyugoti, öblökben gazdag, partvidéken a nyári vendégektől szintén erősen látogatott Unterach, továbbá Nussdorf s végre a szorosan a tó mellett emelkedő és a Höllengebirge felé nyíló szép kilátásáról híres Attersee községek.
Nem lehet elhallgatnunk, hogy az Atter-tónak egy kiváló jelessége van a Traun-tó fölött, és ez pompás kék színe, melyben különösen derült, szél nélkűli időben lehet gyönyörködnünk. A Traun-tó és Atter-tó nemcsak a legnagyobb, de egyúttal a legmélyebb tavak is a Traun vidékén; az utóbbi Weissenbachtól éjszaknyugotra 171 méterrel éri el legnagyobb mélységét.
Az Atter-tó folyamvidékéhez tartozik Felső-Ausztriának nagyságra nézve harmadik tava, a Mond-tó; ennek fölszíne 14.4 négyszögkilométer, hossza 11.4 kilométer, legnagyobb szélessége 2.6 kilométer, legnagyobb mélysége 67 méter, tenger fölötti magassága 479 méter. Kifolyása, a Seeach, 2 1/2 kilométer hosszú folyás után Unterachnál az előbb említett, 14 méternyivel alacsonyabban fekvő főmedenczébe ömlik be.
Eltérőleg a Traun- és Atter-tótól, melyek mindketten meglehetős egyenesen vonúlnak déltől éjszak felé, a fordított S alakú görbe Mond-tó délkeleti s azután alsó, keskenyedő harmadában egészen nyugotkeleti irányt vesz föl. Mint az Atter-tónak, ennek is pompás kék színe van, tájképi szempontból azonban fölűlmúlja azt annyiban, hogy itt sokkal kisebb keretbe szorúlva tűnnek föl az ellentétek.
A tekintélyes Mondsee mezőváros mögött, melyből hatalmasan emelkednek ki a régi templom és a Wrede herczegi család várkastélya (előbb benczés apátság kolostora, a mely már a múlt évezredben (784) alapíttatott), terűl el a széles, türkiszkék víztükör, melynek határát balról a Mond-tói hegy (1.037 méter) és a Kulmspitz (1.095 méter) lejtői (mindkettő a homokkőövhöz tartozik), jobbra pedig a Thalgau széles, félszigetszerűleg előre nyomúló völgylapálya alkotja, míg a déli part fölött a szem határát a tóba meredeken eső Kienbergwand és a mögötte szélesen elterjedő s kettős csúcsban végződő Schafberg zárják be. A jobb oldali alacsony partszélek fölött hasonlókép meredek falakban a Drachenstein (1.169 méter) és a Schober (1.328 méter) emelkednek, melyeknek már egész alakzatuk arra figyelmeztet bennünket, hogy itt már egészen az Alpesek küszöbén vagyunk.
Megemlíthetjük még, hogy a Mond-tó is két tóból nyeri vizét: éjszakról a Zeller- vagy Irr-tóból (553 méter) s nyugot felől a Fuschl-tóból (661 méter).
Az utóbb említett tó felső csúcsánál fekvő Fuschl községnél a postaút keskeny völgyben halad fölfelé előbb keleti, majd délkeleti irányban a 720 méter magas vízválasztóig, mely mögött a most már mindinkább szélesbedő völgy először lassan, majd gyorsabban hanyatlik alá, hogy végre ismét ellapúlva St.-Gilgen falunál határt találjon egy új, az előbbitől csak hét kilométer távolságra fekvő tekintélyes tóban.
Még jóval előbb, mintsem a hirtelen kanyarúlatban leszálló postaút St.-Gilgent elérné, pompás kilátás nyílik a délkelet felé messze kinyúló St.-Wolfgang- vagy Abertó-ra (540 méter), mely kiterjedésre nézve igen kevéssel áll hátrább a Mond-tónál (fölszíne 13.5 négyszögkilométer, hossza 10.3 kilométer, legnagyobb szélessége 2.1 kilométer), mélységre nézve pedig (113 méter) a Mond-tavat 46 méterrel múlja felűl. Partvidékét gazdag alakváltozatosság s az e mögött alpesi magasságra emelkedő hegytömegek teszik nevezetessé. A tóba meredeken leeső, hétszeres visszhangjáról sokat emlegetett Falkensteinwand, a Zinken patak tágas hordalék lapálya s a Dittel pataknak vele szemben eső termetes messzelátó toronynyal díszített deltája, melyek által a tó csaknem közepén legnagyobb szélességének egy nyolczadára szoríttatik, azután a tóba meredeken leeső terrasz St.-Wolfgang festői fekvésű helységgel, a tó délkeleti csúcsáról átcsillámló Strobl, végre a tágasabb körben 1.500–2.000 méter magasságig fölemelkedő változatos alakú alpesi csúcsok, együtt véve oly kellemes tájképi tárgybőséget alkotnak, mely önkéntelenűl megragadja a néző figyelmét. Ez okból a St.-Wolfgang-tó is kedves kirándúló helye Ischl nyaraló vendégeinek annyival inkább, mert St.-Wolfgangból lehet aránylag legrövidebb idő alatt megmászni a Schafberget, melyet joggal neveznek osztrák Riginek.
A St.-Wolfgang-tó alsó csúcsát jelentékenyen összeszorítja a fölötte 200 méternyire emelkedő Pürglstein, mely egy, a sík völgytalajból szigetszerűleg kiemelkedő sziklakúp, mely olyan mint az Ischl melletti Siriuskogl, vagy a hallstatti tó alsó csúcsánál levő Arikogl. A Pürglstein és Strobl közt ömlik ki a St.-Wolfgang-tóból az Ischl, a Traun legjelentékenyebb mellékfolyója területének felső részén s gyors futással halad át a 11 kilométer hosszú Ischl-völgyön. E völgy, habár átlag 1 1/2–2 1/2 kilométer széles, csak itt-ott sík teljesen, míg a völgytalajnak hasonlíthatatlanúl nagyobb része terraszok s más, folyó- és jégár-alkotta törmelékekből álló 10–80 méter magas dúczokkal van borítva. Mindamellett ez az egyenetlenség ép oly kevéssé zavarja a völgy mindkét oldalán húzódó változatos alakú hegyekre, mint a keletre eső távolabbi alpesi csúcsokra nyíló kilátást, sőt nehány szép völgy képe is teljes pompájában tárúl föl előttünk.
Végre elérkezünk oda, hol az Ischl-völgy torkolata a Traun-völgyhöz s ezzel együtt a kettő egyesűléséből támadt völgyszélesedésig ér, a melyben Ischl (468 méter) fekszik. Valószínű, hogy e község már a római kor előtt keletkezett; eredeti nevét Iscalát vagy Ischilát ugyanis kelta eredetűnek tartják, de e néven, egyetlen római sírkövön s nehány itt talált római érmen kivűl nincs semmi nyoma a község ősrégi korának. A nyaraló vendégeknek régóta tapasztalható s évről-évre még mindig növekedő idetódúlása s a rövid ideig itt időző és átútazó touristák nagy száma csaknem teljesen megsemmisítette az egykori alpesi mezőváros igénytelen jellegét s teljesen városi képet ad neki, mely képet a nyári lakosságnak a fővárosból ide átültetett szokásai még élénkebbé tesznek.
Hogy Ischl lassankint első rangú fürdőhelylyé fejlődött, azt a környező vidék varázsának és frisseségénak, az osztrák Alpesvidék egyik legszebb részében levő középponti fekvésének, a község védett fekvésétől függő, aránylag szelíd éghajlatának, kitűnő forrásvízbeli gazdagságának, végűl egy sótelep tőszomszédságának köszönheti. Ischl évek hosszú sora óta kedves tartózkodó helye az uralkodó családnak, mely itt egy saját tulajdonát képező, a meredek Jainzen (830 méter) délnyugoti alján fekvő, gyönyörű parkoktól környezett nyaralóban szokott lakni.
A hallstatti tóról (497 méter) kell most, az éjszaki tavak megelőző leirásához fűzve, röviden megemlékeznünk. Kiterjedésére nézve ez a tó a Traunvidék nagyobb tavai sorozatában az ötödik helyet foglalja el; a legutóbb leirt St.-Wolfgang-tónál e tekintetben jelentékenyen hátrább áll, a mennyiben kiterjedése csak 8.7 négyszögkilométer, legnagyobb szélessége nem haladja felűl az 1.6 kilométert, ellenben mélység tekintetében 12 m.-rel haladja meg azt. Nagy különbség van azonban a kettő között tájképi jellegre nézve. Míg a St.-Wolfgang-tó nagyban és egészben alpesi kellemes képet tár szemünk elé, a hallstatti tó a König-tóhoz hasonló, de nagyobb élénkség által szelidített komor magasztosság vonását mutatja. Az említett jelleg különösen a Gosau-patak deltája által a tó felső részénél képzett szorúlásnál érvényesűl, a hol kelet felé a hosszan elnyúló s meredeken emelkedő Sarstein (1.973 méter), nyugoton a Plassen szintén meredeken, gyakran falszerűleg emelkedő előhegyei (1.300–1.500 méterig), végre délen a hatalmas Dachstein-hegytömeg zárt falait képező lejtői és 1.950–2.100 méter magasságra emelkedő éjszaki párkánycsúcsai képezik a tisztaság foka szerint világoszöld és sötétzöld között ingadozó víztükörnek közvetetlen keretét. A parti falak hosszú darabon oly meredeken, sőt néha épen függőlegesen nyúlnak be a tóba, hogy még másfél évtizeddel ezelőtt is csak egy rosz, dombon föl, dombon le vezető lovagló ösvény tette lehetővé a közlekedést a tó felső része mentében.
Bár mennyire magára vonja azonban a hallstatti tavat körűlvevő nagyszerű hegyi táj a szemlélő figyelmét, van olyan hely, mely minden többinél jobban megragadja az érdeklődést. E hely a szorosan a nyugoti part mellett csaknem félóra járásnyira elnyúló Hallstatt mezőváros a Lahn-nal, melyhez hasonló sajátságos alakúlású hely nincs több a monarchiában. A tóhoz legközelebb álló házak, melyek mindegyike sajátságosan van építve, egyenesen a vízből látszanak felmerűlni; felettük a pompás bükkfaerdővel borított Hallberg meredek lejtőjére tapadva más házak emelkednek oly módon, hogy az előbb fekvő ház padlásnyilásából két lépéssel a hátúl fekvő ház küszöbére lehet jutni. A községet egész hosszában egy keskeny útcza választja ketté, melyet csak egy pár évvel ezelőtt szélesítettek ki annyira, hogy kocsival lehet rajta közlekedni; csak azon a kis deltán, melyet egy zuhatagokban leömlő erdei patak épített be a tóba, tudott nagyobb házcsoport megtelepűlni, mely most a vásárpiaczot körben szegélyezi. A tó tükre fölött ellapúló, alatta azonban meredeken 80–100 méter mélységig lefutó törmeléktömb külső szélén emelkedik a protestáns templom, egy tekintélyes kőépület, melytől jobbra s sziklából kivájt, hatalmas támoszlopok által védett négyszög terraszon a XIV. századból eredő katholikus templom és a még régibb, jelenleg temetői kamráúl szolgáló St.-Michael kápolna van, mindkettő a községi temető tarka virágszőnyegével borított sírjai között. Hallstatt legmagasabban fekvő háza különben az a két malom, melyek egymás fölött a vad Mühlbach-hasadék széléhez közel állanak.
Ischl a Stefánia-térről.
Schindler Jakab Emiltől
A Hallberg tetejéről őrtoronyként a Rudolfsthurm (840 méter) néz le a tóra; ez uralkodik ama mögötte fekvő 1.100–1.950 méter magas hegyektől körűlvett felső völgy felett, melyben az Alpesek egyik leghatalmasabb sótelepe rejlik. Már jóval a mi időszámításunk előtt ástak itt sót a kelták, a mint azt a Rudolfsthurm körűl fekvő kiterjedt sirhalommező tanúsítja s habár a rómaiak uralomra jutása után (kikre szintén utalnak egyes leletek) a népvándorlás viharai között hanyatlott is a bányászat, a XIII. században, ha nem előbb, ismét hozzáláttak ahhoz s a sótermelésnek ez újjászületése volt az, a minek a mai Hallstatt eredetét köszönheti.
Hallstatt a vasúti állomástól nézve.
Ameseder Edétől
A hallstatti tavon éppen úgy, mint a Traun tavon is, a Traun folyó fut át. Az előbbitől völgynek fölfelé tizennégy kilométer távolságban Aussee mellett Stiriában egyesűl a felső Traun három fő forráspatakja: a Kainisch patak, az ó-ausseei és a grundltói Traun egy közös mederben. A Kainisch patak a régi morénáktól körűlvett Öden-tóból (764 méter) ered, az ó-ausseei Traun az ó-ausseei tóból (709 méter) s a grundl-tói Traun a Grundl-tóból (709 méter), míg az utóbbi ismét a szomszéd Toplitz-tóból (716 méter) s az ezzel mesterségesen összekötött kis Kammer-tóból nyeri vizét. A Toplitz-tó azonban már szintén magába veszi a Priel- vagy Holt-hegység felső erdei övében fekvő két Lahngang-tó (1.555 és 1.560 méter) vizét. Az utóbb említett hegység üstalakú völgytorkolatában még több apró tó rejtőzik, mint az Elm (1.670 méter), a Dreibrüder (mintegy 1.700 méter), a Wilden (1.554 méter) és az Augst-tó (Losertől keletre), a melyeknek vize, habár a föld alatt fut le, kétségkivűl a felső Traun víztömegét szaporítja.
Most már a Gosau-völgyhöz fordulunk. A Gosaui malomtól nyugot felé egy eleintén a meredeken emelkedő országút vezet a Gosau patakot 45 méter magasságban áthidaló sósvíz-vezeték (Gosauzwang) alatt egy körűlbelűl 7 kilométer hosszú, mindkét oldalról meredek, 1.400-tól 1.800 méterig emelkedő hegylejtők által kerített völgyszorosba, az alsó Gosau-völgybe. Miután a keskeny völgyfenék e helyen már 207 méter magasságra emelkedett a hallstatti tó tükre fölé, itt egyszerre lapúlni és szélesedni kezd. Egyúttal kilátás nyílik a szelíden alakúlt, erdőborított hegyhátra a nyugoti háttér felé, bár ez a kép még egyátalán nem sejteti ama nagyszerű tájképet, mely újabb két kilométernyi út megmászása után szemünk elé fog tárúlni.
Mialatt még utazásunk legközelebbi czéljára, a Zwieselalpra (1.584 méter) nézünk, balra hirtelen emelkedik a Kis Donnerkogel (1.921 méter) meredek szikla szarva, mindjárt utána következik a Nagy Donnerkogel (2.052 méter),majd fokonként előtérbe nyomúl a Gosauer Stein csorbázott taréjú, egész óriási gerincze, jobbról balra mindinkább magasbra emelkedve, mígnem a képet a 2.412 méter magas Grosswand zárja be.
Nagyobb tájképi ellentétet alig lehet már képzelni, mint midőn a közép Gosau-völgy éjszaki partszéléről az utóbbi felé fordúlunk. Széles, sík, egyes egyenetlenségek által csak itt-ott zavart, buja zöldben tündöklő talaj terjed el 5 kilométer távolságra délnyugot felé. Szétszórt háztömegek merűlnek fel belőle, mások a magaslatokon s a két oldalt elvonúló erdős lejtők alacsony előfokain telepedtek le. Két közel egymáshoz álló dombon emelkedik a katholikus és protestáns templom, uralkodva az egész falu fölött, mely a széles völgyet egészen ellepi. De közvetetlenűl e kellemes, sötét erdőkoszorútól övezett tájék fölött csaknem átmenet nélkűl emelkedik a már említett Gosauer Stein óriási, vadon szétszaggatott, fantasztikus csúcsok és ormok százai által koronázott, óriási omladékhalmazzal borított és körűlvett, mindkét végén meredeken megszakadó fala, ez a lassanként széttöredező óriási romja annak a mesozói korszakból való, talán leghatalmasabb korallszirtezetnek, a melyet az Alpesek között egyátalán találunk.
A Gossau-völgy és a két Donnerkogel.
Ameseder Edétől
Míg a közép Gosau-völgyben a széles, barátságos völgyfenék és a Gosauer Stein zordan fölemelkedő csipkézetes gerincze közt fennálló éles ellentét adja meg a tájkép jellegét, a felső Gosau-völgy egy magas alpesi lépcsőzetes völgynek lehet a legtisztább tipikus képviselője. Nincs egyetlen pont sem, a honnan az egész Traun-vidéknek e legérdekesebb és legfestőibb völgyrészletét teljes nagyszerűségében egy pillantással át lehetne tekinteni, csak a Zwieselalp (1.584 méter), melyet a „Gosauschmied” vendéglőtől 2 1/2 óra alatt könnyen, a „Brandwirth”-től még kényelmesebb, bár kissé hosszabb úton el lehet érni. A Schafberg után, mely az alpesi vidék egyik leglátogatottabb messzelátó helye, Felső-Ausztria hegyei között bizonynyal a Zwieselalp örvend a legnagyobb látogatottságnak. A Schafbergről Karinthia és Zalzburg nehány tekintélyes hócsúcsain kivűl kitűnő áttekintést nyerünk az éjszaki mészkő Alpesek, különösen a sok csúcsú Dachstein hegytömeg végtelen változatos alakzatai fölött s ezzel egyidejűleg ellentétkép messzeható kilátásunk nyílik az éjszaki alföld felé s egy csomó jelentékeny tóra, köztük a Traun-vidéknek épen a hegyet környező három legnagyobb víztükrére: a Zwieselalpról élvezhető panoráma fénypontjaiúl ellenben a Magas Tauern jégborította hegyláncza, mely itt a Hafnerecktől a Grossvenedigerig szakadatlan sorozatban mutatkozik, továbbá a tőszomszédságában feltornyosúló két Donnerkogel, a Gosaui jégmező impozáns keretével és végre az utóbb említettől előre sokszoros fokozatokban lenyúló kőfalaktól és meredek hegylejtőktől környezett felső Gosau-völgy tekinthető. Az utóbbinak legalúl fekvő lépcsőzetén találta meg medrét az Elő-Gosau-tó (908 méter, terület 52 hektár, mélysége 69 méter), mely különösen a tó kifolyásánál álló pavillontól tekintve, a legszebb tájképek egyikét nyújtja, mely az osztrák Alpesekben egyátalán található. Különösen elmondható ez világos őszi estéken, midőn a Gosaui jégárt, a Thorstein és Dachstein által alkotott háttért fokozatosan megvilágítja a pompás havasi pírulat, és a bűbájos kép a sötétzöld víz fölszínén mindaddig visszatükröződik, míg a közeledő éj lassankint magasbra és magasbra növekvő sötétkék árnyéka a legmagasabb csúcson is ki nem oltja a végső felcsillámló pirúlatot.
Kilátás a Zwieselalpról.
Ameseder Edétől
A felső Gosau-völgynek egy 248 méterrel magasabban fekvő s sziklazár által keresztben elreteszelt lépcsőztén van a Hátsó-Gosau-tó (1.156 méter, felülete 29 hektár, legnagyobb mélysége 41 méter). Jóllehet még félannyinál is nagyobb, mint az Elő-Gosau-tó, a Zwieselalpról nézve a nagyobb távolság s az előtte fekvő sziklatömegek miatt csak kis chrysopras zöld felszínnek látszik, hasonló valamely élénken csillogó drágakőhöz, melyet a tó tündére valamely szerencsés emberfia számára kegye jeléűl hagyott itt e rejtett alpesi vadonban. A Hátsó-Gosau-tó feltűnően világos színe a gosaui jégár moréna iszapjától tejszínűvé változtatott „Kreidenbach”-ból ered, mely belé ömlik, míg a sötétzöld elő-Gosau-tó a krisztálytiszta forrásvizek mellett a hátsó tó lefolyását is csak akkor fogadja magába, midőn az földalatti útjában a völgyet elborító törmeléken át már megtisztúlt.
Egy és ugyanazon mellékvölgyben levő két tó még egyszer jő elő a Salzkammergut területén; a két Langbaht-tavat értjük a leggazdagabb császári vadászterületek egyikén, a hova Ebenseeből a Langbath völgyön át egy, mintegy 9 kilométer hosszú kocsiút vezet. Az Elő-Langbath-tó (675 méter), a Traun-tó víztükre fölött 253 méter magasságban, 33 méter mély, balról egy középszerű magasságú erdős hegyhát, délről szintén erdős magaslatok által határoltatik, mely utóbbiak mögött azonban délfelől a Höllengebirge meredek sziklatömegei 1.862 méter magasságra emelkednek, míg a völgyzárlatban egy, nagyrészt régi moréna anyagból készűlt erdőborította törmelék terraszon túl a Magas-Spielberg (1.530 méter) falszerű oldala s a háta mögött emelkedő Hochleckenburg (1.690 méter) alkotnak festői háttért.
Az épen most említett terraszon túl erdőkkel körűlvéve, hátúl azonban hasonlóan hatalmas falak által őritzetve fekszik a Hátsó-Langbath-tó, a legnagyobb alpesi magány példaképe.
Ki e két tó bármelyikénél kora hajnalban keres föl valamely rejtett helyet, valószinűleg élvezheti azt a gyönyört, hogy egy-egy szarvast egészen közelről megleshet, sőt a Hátsó-Langbath-tó partján a lehulló kövek zörgése nyomán kutató szeme talán egy-egy csapat zergét is észrevehet. Ha azonban megkezdődik a vadászó időszak s az Elő-tó felső részén levő császári vadászház élénkűlni kezd, a csöndes erdő négylábú lakosai számára a keserű szorongattatás napjai következnek be.
Volna még egy, vagy más kis, de gyakran látogatott tó a Traun-vidéken, mint a Laudach-tó a Traunstein mellett, az Offen- és Alm-tó a Holt-hegység éjszaki aljánál, a Schwarzen- és Krotten-tó a Schafbergnél, mindannyi méltó rövid tájképi jellemzésre, azonban rajzunk befejezéséhez sietvén, ama hegyóriáshoz fordúlunk, mely a Salzkammergut hatalmas határkövét képezi Stiria és Salzburg felé egyaránt, a Dachstein hegységhez.
A Dachstein-hegység az éjszaki Alpesek keleti részének kiterjedésre nézve leghatalmasabb, tetőpontjában csak a Landecknál levő Parseyer-csúcs által mintegy 40 méterrel felűlhaladt emelkedése. Talapzatával mintegy 600 négyszögkilométert borít el, általában keletről nyugotra, egyúttal azonban éjszakról dél felé lépcsőzetesen emelkedő fensík gyanánt tűnik föl oly módon, hogy a hátának legalacsonyabb részei keleten körűlbelűl 1.300, a legmagasabb, már a firnvidékbe emelkedő lépcsőzetei pedig már 2.500–2.700 méter magasságra emelkednek. A fensíkból számos csúcs nyúlik föl, a legtöbb, egyúttal a legmagasabb s legmeredekebb csúcsok a délnyugoti részen, a hol a Magas-Dachstein (2.996 méter), a Thorstein (2.946 méter) és a Mitterspitz (2.920 méter) tornyosúlnak föl mindjárt a hegység 700 méter magas, részben tökéletesen függőleges déli lejtője mellett.
Az Első-Langbath-tó.
Schindler Jakab Emiltől
A Dachstein fensík örök hó vidékébe emelkedő részeinek jelentékeny kiterjedése nagyon elősegíti a jégár képződését. Valóban három nagyobb s három kisebb jégár van itt, melyek együttvéve valamivel több, mint 10 négyszögkilométer területet foglalnak el. Az előbbiek között kiterjedésre nézve első helyet foglal el az 5 négyszögkilométer nagyságú Hallstatti jégár (Károly-jégmező), ehhez csatlakozik a Gosaui jégár (2 négyszögkilométernél nagyobb), míg a Thorstein-, Schneeloch- és Edelgries jégárak összevéve is alig borítanak be valamivel többet egy négyszögkilométernyi területnél.
Az éjszaki Alpesek keleti részének egyetlen más tömbje sem mutathat föl hasonló kiterjedésű jégárakat; de a tulajdonképi jégárképződés kelet felé ezzel egyúttal teljesen véget is ért.
Az Alpesek többi jégárjaihoz hasonlóan a Dachstein jégárjain is igen jelentékeny ingadozásait lehetett észrevenni a kiterjedésnek az utolsó 50 év alatt. 1848-ig vagy 1849-ig a Gosaui jégár, 1855-ig vagy 1856-ig a Károly-jégmező állandó növekedésben volt; erre tömegüknek ép oly tartós hanyatlása következett, mely a Károly-jégmezőnél különösen vastagsága folytonos apadásában (a jégnyelv előrészén 1885-ig 60–65 méterrel), a Gosaui jégárnál pedig a jégár végének feltűnő visszahúzódásában (1884-ig 620 méterrel, azaz az egész hosszúságnak csaknem ötödrészével) mutatkozott. A Károly-jégmezőt ábrázoló képen az újabb oldal-morénák magasságából, különösen pedig az 1879 óta a jégár meredek partjából napfényre jött, négy évtizeddel ezelőtt azonban még egy 40 méter vastag jégtömeg alatt eltemetett sziklagerinczből a jégár-színtjének jelentékeny sűlyedését eléggé világosan észre lehet venni.
A Magas-Dachstein képe keletről.
Simony Frigyestől
Hogy a Dachstein-hegység, különösen pedig a felsőbb vidékek tájképi jellegét egy pillantással áttekinthessük, erre a legalkalmasabb pont maga a Dachstein csúcs, melyet Hallstattból s épen úgy Gosauból avagy Schladmingból 8–10 óra alatt minden gyakorlott tourista veszély nélkűl megmászhat. Az impozáns sziklaszarvnak itt szembetűnő alakja után már előre is rendkivűl nagyszerű kilátást lehet várni s valóban alig van az éjszaki Alpesek keleti részének magas csúcsai között egy is, mely a Magas-Dachsteint panoramájának nagyszerűségét és sokoldalúságát tekintve, felűlmúlná.
A Károly-jégmező 1886. augusztus havában.
Simony Frigyestől
A Magas-Dachstein ezt az elsőséget nemcsak nagy körben uralkodó magasságának köszönheti, hanem annak is, hogy a Mészkő Alpesek övének legdélibb szélén mered föl, a hol azok az őshegységek öve felé megszakadnak; s végre csúcsa messzelátóra kiválóan alkalmas jellegének, mely, alig egy pár négyszögkilométer kiterjedésű álló terület mellett minden oldalról meredeken esik alá. Úgy állunk e helyen, mint valamely óriási torony csonkatetején minden oldalra szabadon szétlátva a tágas, gőzlepellel borított távolba. Délre, egészen lábunk alatt rettentő szédűletes mélység van, melynek ködös aljáról barátságos, kunyhókkal megrakott alpesi vidékek tekintenek föl reánk, körös-körűl különben csillámló jégárak, meredeken feltornyosúló sziklaormoktól környezve, azután távolabb mélyen bevágódott völgyek magános tavakkal és községekkel a magasra emelkedő alpesi tömegek között, sötét erdős övek és halvány kőtengerek, sokszorosan egymás mögé sorozott hegyvonúlatok, bezárva egy messze kiterjedő jégárláncztól, és végre, hogy a megfelelő ellentét se hiányozzék, az éjszaknyugoti háttérben a teljes síkságig ellapúló alföld – mindez együtt véve alkotja a Dachstein panorámájának tarka összeségét, a honnan kilencz tartománynak többé-kevésbbé még világosan megkülönböztethető pontjai jelzik a látás körének nagyságát.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
