2. AZ ÁLLAMI LIBERALIZMUS APOLÓGIÁJA
2. AZ ÁLLAMI LIBERALIZMUS APOLÓGIÁJA
1867 utolsó napjaiban határozták el az Egyenlőségi Körben tömörült liberális politikusok egy új napilap, a Századunk kiadását. Klapka György, a „lapvezér”, „Mit akarunk?” c. beköszöntőjében a kiegyezésen alapuló haladás orgánumává szerette volna tenni lapját. A Deák-párt, a közös ügyek pártja létrehozta a kiegyezést, s ezzel megoldotta feladatát, „szüksége megszűnt” – fejtegette –, s ekként a kiegyezés kérdései nem szolgálhatnak többé pártalakulások alapjául. A jelenlegi – közjogi – pártok feloszlása már csak attól függ, hogy mikor fogadja el a baloldal a „törvényes alapot”. A Századunk tehát „demokratikus független lapnak” tekintette magát, amely nem 135tartozik egyetlen párthoz sem, „mert a demokratiának most nincsen sorakozott pártja”, így az „Egyenlőségi Kör közlönyeként” jelent meg. (Századunk 1868. jan. 1.)
Az Egyenlőségi Kör a kiegyezés után rendkívüli gyorsasággal gyarapodó egyletek és „demokrata körök” mintájára alakult, s a főváros politizáló polgárságát és értelmiségét tömörítette. Nem volt kizárólagosan politikai egyesület, többek között ipari, kereskedelmi, városi, irodalmi szakosztálya is volt. Saját szavaikkal a „67-es nem vitatott” alapon a „liberális haladás és radikális reform” ügyét képviselték. Vidéken is szorgalmazták hasonló körök alapítását, de számottevő társadalmi bázis csak a fővárosban kínálkozott: a körnek 7–800 tagja volt, ők használhatták a Váci utcai klubhelyiséget, ahol elsősorban várospolitikai és gazdasági kérdések kerültek megvitatásra. A kör elnöke Klapka György volt, majd a távolléte miatt leköszönő Klapka helyébe a polgármesteri tisztségtől éppen megvált Szentkirályi Mórt választották meg.
Az újság eszmei és szociális hátterét egy társasági-politikai klub képezte: a lap önmaga helyzetét úgy jellemezte, hogy nincs alávetve a pártfegyelemnek, sőt olyan lap, amely egy „határozottan liberális párt keletkezésére dolgozik, mintegy párt is, lap is egyszerre”. (Századunk. 1868. január 10.) –Egy nagy szabadelvű „centrum” kialakulását óhajtották, s elérése érdekében mellőzték nemcsak a közjogi, hanem a nemzeti frazeológiát is. (Egy március 15-i vezércikk kurzivált szavai: munka, jogegyenlőség, haladás, szabadság, szabadelvűség, testvériség.) Határozottan elutasították a szélsőbal politikáját, amely beállításuk szerint csak „mindennek negatiója”. Politikai berendezkedésünk javarészben már megfelel a korszak anyagi és szociális érdekeinek – hirdették –, a magyar polgárság megszilárdítása az, amit most szorgalmazni kell. Ahogyan Toldy István tárcacikke (a körben tartott felolvasása) fogalmazta: „Nekünk tehát társadalmi téren szabadelvűség tekintetében utol kell érnünk politikai életünket.” (Századunk. 1868. február 13.) –A meghirdetett program szerint a lap „a magyar polgárság érdekeit tartotta mindenekfelett szem előtt”, s ezért „törekvéseinek fő tárgya lesz oda hatni, hogy hazánkban egy egészséges, erős középosztály fejlődjék ki. Mert ebben rejlik a nemzeti erő.” (Századunk. 1868. január 1.)
Ugyanakkor érdeklődéssel és bizonyos jóindulattal figyelték a munkásság szervezkedését is. Ismertették az első hazai mozgalmakat, cikkeztek a külföldi elméletekről, méltatták a német munkásmozgalom irányzatait, beszámoltak az I. Internacionálé brüsszeli kongresszusáról. Elismerték a munkásság sztrájkjogát, liberális szellemben, a kisiparosok és legények érdekeit is szem előtt tartva részletesen bírálták a kormány benyújtott ipartörvény-javaslatát.
Mint említettük, a lap liberalizmusát nem korlátozta a nemzeti elfogultság sem. Önként vállalt korlátja volt viszont, hogy közjogi álláspontjánál fogva két „felséget”, hatalmat ismert el: a népet és a koronát. Ennek megfelelően a felsőház felét választás, felét kinevezés útján alakították volna meg. A megyei rendezést centralizációs szellemben, a választójogot 1848 szellemében, 136de községenkénti titkos szavazással kívánták rendezni. Következetesen liberálisak voltak az állami iskoláztatás, valamint az egyház és állam szétválasztása kérdéseiben. Követelték a polgári házasságot, bírálták Eötvös kompromisszumokkal teli javaslatait. Viszonylag sokat cikkeztek a hadsereg kérdéseiről, főleg Klapka, aki túlságosan is elébe sietett a birodalmi szempontoknak, ami miatt élesen bírálta A Hon és a Magyar Újság. Külpolitikailag a béke megvédésének feltétlen elsőbbségét hangoztatták, s ezért veszélyesnek látták a franciabarát külpolitikát, s az óvatos poroszbarátság előnyeit fejtegették.
A Századunk a „liberalizmust 67-es alapon” programját hirdette. Méltatlankodva támadta, sőt a „demokrátia cáfolatának” tekintette a demokrata körök álláspontját, amelyek ahelyett, hogy céljaikat társadalmi úton akarnák elérni, „odakötötték a közös ügyekhez… mintha bizony a delegátió mellett a demokratia nem fejlődhetnék épen oly jól, mint a nélkül”. (Századunk. 1868. március 29.) – Mint a következők megmutatják, a valós helyzetet kissé félreismerve 1867 és a liberalizmus kölcsönviszonyának mindig csak a „jó” oldalát akarták látni s hangoztatni. Elsőként közölték ugyan Perczel Mór durva Kossuth-ellenes támadását, de örömmel üdvözölték Kossuthnak a népoktatásról írott levelét, s hangsúlyozták, hogy Kossuth e nézeteivel lényeges szolgálatot tehet a demokrácia ügyének, „habár csak töredék osztja azon nézetét, mely a demokratiát az államjogi vitával hozza összeköttetésbe”. (Századunk. 1868. április 25.) – A kiegyezést nem annyira védték, mint inkább a nemzetközi viszonyok által megszabottként értékelték; Klapka például „a körülmények kérlelhetetlen hatalmának kényszerült eredménye”-ként méltatta. (Századunk. 1868. március 10.) – Ez volt a szélsőbal elleni polémia fő és állandóan ismételt érve. Azt hangoztatták, hogy Ausztria felbomlása a „szentistváni birodalom” felbomlását jelentené.
A Századunk egy nagy liberális középpárt megteremtését szorgalmazta, amely mindegyik párt igazán liberális politikusaiból alakult volna. Létrejötte meghiúsulásának okát a kiegyezési rendszer „rossz” oldalán, a közjogi baloldalon keresték. Csak későn – elsőízben 1868 végén, amikor éppen Deák javaslatára maradt még tér a törvényekben az egyházi bíráskodás számára – kezd számukra 1867 és a liberalizmus igazi ellentmondása világosabbá válni. Mit használ nekik – vetették fel ekkor –, ha tudják, hogy Deák nem sorolható a konzervatívok közé, de mégis az történik, amit az utóbbiak akarnak? S hogyan tűnik elő az egész „kiegyenlítési mű”, ha a vállalt közös terhek fejében itthon azt látják, hogy a kormány nem bízik a liberális eszmék szövetségében, hanem többet jelent számára a konzervatívokkal való szolidaritás, s tűrni kell, hogy ők szabjanak irányt? „A Deák-párt, amely a körébe fogadta a conservativeket, tesz nekik egyre-másra engedményt, s a Deákpárti radical elemek nem gondoltak arra, hogy a pártból a reformkérdésekben kilépve, azzal csak azon ügyekben egyesüljenek, melyek a közjogi alapra bírnak vonatkozással.” (Századunk. 1868. október 22.) – (A gondolatmenet utolsó része még mindig azt az illúziót tükrözi, hogy 67-es alapon is ki lehet teljesíteni 137a liberális reformokat.) Egy másik cikkben viszont Hazay Ernő a konzervatívok kormány körüli tömörülésének indítékát a baloldal támadásában kereste, sőt szerinte a „tőke, kereskedelem, ipar dualisztikus”, s noha a kormány álláspontja nem mindig sajátjuk (az övéké„a modern demokratikus jogi állam”), mégis ugyanazon okból, a veszélyeztetettség érzése folytán, ők is a kormány körül tömörülnek. (Századunk. 1869. január 6.)
S így 1869 elején a választási harcot is ebben a korántsem maradéktalanul liberális szövetségben indítják. Noha a polihisztor Ballagi Mór, majd Beniczky Ferenc újra felveti egy radikális reformpárt gondolatát, célkitűzésük szerint „egyelőre arra kell törekednünk, hogy csak jobboldalit válasszanak, legyen az aztán olyan a milyen”. (Századunk. 1869. március 14.) – S a választási eredmények elgondolkodtató vonásai a legképtelenebb magyarázatokra késztetik őket. A magyar nemzetiségű vidékek ellenzéki képviselőket választanak? – ők nem érzik azokat az erőket, amelyek 1867 művét fenyegetik – állítja Bernáth Zsigmond. Az agrárterületek ellenzékiek? „A mezőgazdaságot űző könnyebben űz veszélyes politikát”, mint az iparos és kereskedő– tehát előbbiek a forradalmiak, utóbbiak a konzervatívok. (Hogy a városok többsége baloldali, arra nincs magyarázat.) Pest ellenzéki képviselőket választ? Ez a baloldal erkölcsi győzelme ugyan, de oka nem az államjogi alapban rejlik, hanem abban, hogy a kormánnyal voltak elégedetlenek.
A választások utáni biztos 67-es többségű, de a fentiek miatt számukra bizonytalanná váló helyzetben újra a középpárt megteremtését szorgalmazzák, de a hangsúlyt a kormány támogatásáról a kormány bírálatára helyezik: nem támaszra, nyomásra van szükség – ismerik fel fokozatosan. A Századunk közli 1869 áprilisában a balközép táborába tartozó Károlyi Ede gróf „Szükséges-e az új pártalakulás?” című, fúziót indítványozó cikkét, amely a pártok között csak „nüanszokat” lát. A Századunk elébe siet a javaslatnak: a baloldalon eddig is láttak liberálisokat, s a Deák-párt sem zárja ki 67 „revíziójának” lehetőségét – kezdik hangoztatni. 1869 májusában Deák válaszfelirati beszédében már nyíltan támadni kényszerül ezeket az illúziókat. Szerinte a reform előfeltétele az ellenzék közjogi fegyverletétele…
S a Századunk fennállásának utolsó hónapjaiban, 1869 végén keserűen kénytelen megállapítani: nem következett be a tervezett átcsoportosulás. Egyre élesebben bírálja a kormányt (főleg Eötvöst), új erőket szeretne látni az ellentétektől tagolt kormányban, sőt már a baloldal fejlődésétől, többséggé növésétől remél változást. Végül tehát önmaguk számára is világossá vált a 67-es alapú liberalizmus ellentmondásossága.
A lap újságírói gárdája a liberalizmust választotta: szerintük – írták 1869 végén új programot sejtetve – a közjogi alap védelmének „maga a Deák-párt sem fogja többé alárendelhetni soha a haladás és szabadság érdekeit”. (Századunk. 1869. október 10.) – De a lap tulajdonosai másként határoztak.
Kik írták, s kik tartották fenn a Századunk című lapot? A „lapvezér”, mint említettük, Klapka György, a felelős szerkesztő pedig a legkülönbözőbb irányzatú lapoknál dolgozó hivatásos újságíró, Úrváry Lajos volt, ez idő tájt 138mindketten országgyűlési képviselők, akik gyakran írtak – névvel ellátott – vezércikket is. A lapnak csak az első hónapokban volt belmunkatársa Toldy István, utóda, a bel- és külpolitikai cikkek írója a mindig név nélkül dolgozó főmunkatárs, a főrendiház naplószerkesztője, a távirati iroda későbbi alapítója, Maszák Hugó; és az 1849-ben halálra ítélt radikális polgár, a Pester Lloyd alapítója, Hazay Ernő lett. Színikritikusa Dux Adolf, a „kis Dux”, a Lloydok állandó szépművészeti-színházi tárcaírója; a természettudományi tárcacikkek szerzője az ekkor még Petrovics néven író Pethő Gyula, a szaksajtóban és ismeretterjesztésben roppant tevékeny geológus.
A lap az Egyenlőségi Kör közvetlen kezelésében állt 1868 végéig, majd a Kör kebelén belül egy „consortium” alakult, amely részvénytársasági alapon vette saját kezelésbe a lapot. E társaság elnöke Klapka lett, tagjai között volt Úrváry, a szerkesztő; továbbá Hertelendy Kálmán; Reich Ármin kereskedő; Szentkirályi Mór, a politikai életből kiábrándult és orvosi pályára lépett pesti polgármester; Tavaszy Endre városi tanácsnok; Wahrmann Mór, a Lloyd Társulat elnöke, valamennyien a vagyonos pesti polgárság ismert reprezentánsai. Az igazi mecénás szerepét részint a háttérbe húzódó nyomdatulajdonos Wodiáner Fülöp, részint a Pesti Könyvnyomda Rt. töltötte be, amelynek élén a számos más tőkés vállalkozásban részes Klapka György állott. E társaság bukása a lap sorsát is megpecsételte. A Századunk megszűnését, illetve fúzióját a többi jólértesült lap már előbb jelezte – s Úrváry két nappal a hírek cáfolata után kénytelen volt bejelenteni részvényeseinek határozatát: a Századunk 1869 végén egyesül a Pesti Naplóval.
Megjött a pillanat, amelyben „a közügy csorbítása nélkül megszüntethetjük lapunk külön működését” – közölte a lapvezér. – A meghiúsult kísérletek után „megindult a compromissumok oly láncolata, mely egy súlyos jelentőségű dilemmába sodorta összes közéletünket”. (Századunk. 1869. november 30.) – Rázkódtatás veszélyének tegyék-e ki a közjogi alapot egy új reformpárt alapításával, vagy nyugodjanak bele a lassú fejlődésbe? Ok a kettő, a haladás és a kiegyezés összeegyeztethetőségét hirdették, s erről ítéljenek olvasóik – mondotta a szerkesztő, de mindezt – a lap utolsó számában.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
