6. A RÓMAI ZSINAT
6. A RÓMAI ZSINAT
Az autonómia kérdése változatlanul sokat foglalkoztatta a közvéleményt, s ahogy világszerte, úgy nálunk is nagy érdeklődést váltott ki az 1870-ben összeülő római zsinati tanácskozás, ahol dogmatikai kérdések ürügyén jelentős korkérdések kerültek vitatásra és eldöntésre. Az egyházon belül is megoszló nézetek a sajtóban is megnyilvánultak. A Magyar Állammal egy időben, 1869 elején jelent meg Zoványi Mihály újabb lapja, az Autonómia. A „híven katolikus és korszerűen szabadelvű” lap csak az alsó papság támogatására számíthatott, s így a főpapi betiltás, a Magyar Állam kíméletlen támadásai Zoványit fél év múltán lapja beszüntetésére kényszerítették.
Az autonómia még mindig megoldatlan ügye, a „hegymögi állam” hegyeken túl és innen ösztönzött agresszivitása végül a Deák-párt katolikus felekezetű liberális elemeit is tömörülésre késztette. Horváth Mihály vezetésével „katolikus lapbizottság” alakult, amely egy új napilap kiadását határozta el Szabad Egyház néven. A lap körül tehetséges és neves gárda tömörült, munkatársául ajánlkozott a helyet, publikációs lehetőséget kereső liberális értelmiségiek egész sora: Apáthy István jogászprofesszor, ifj. Bartal György, Kautz Gyula közgazdász, Királyi Pál, Konek Sándor, Perényi Zsigmond, Riedl Szende, Szentkirályi Mór, Pest polgármestere, Toldy Ferenc, Zichy Antal – valamennyien országgyűlési képviselők. A tulajdonos a „lap kiadótársulata” volt, szerkesztői pedig két pap; Prileszky Tádé, a parlamentben „tót fejedelemként” ismert kormánypárti képviselő és Hatala Péter, a budapesti egyetem teológiai tanára. Munkájukat a pap-belmunkatárs, Bodnár Zsigmond, a leendő irodalomtörténész segítette. A nyomdai munkákat előbb Singer és Schnitzer, utóbb („az expediáltatás javíthatatlan rossz volta miatt”) Wodiáner nyomdája végezte.
Amíg hírlapi elődje, az Autonómia harcosan, bátran hirdette elveit, bírálta magát a Deák-pártot is, addig a Szabad Egyház születésekor azzal nyerte el a főpapság béketűrését, hogy hallgatólagos megállapodás folytán nem bocsátkozhatott polémiába, csupán leszögezte, hogy a püspöki kar már említett 48-as emlékiratát tekinti alapvetőnek, amely a „Szabad egyház szabad államban” álláspontját jelenti, s egy ilyen szellemű autonómia megvalósulását óhajtja. Hamarosan kiderült azonban, hogy a „rakoncátlan” Magyar Állam korántsem tartja be a megállapodást, hanem nyíltan nekiront az új jövevénynek. A Szabad Egyház, közelebbről a lap lelke, a harcias Hatala Péter sem maradt adós a válasszal, s bizony leszedte a keresztvizet „a butaság és durvaság minta közlönyéről”, a „pocsolyának” tekintett „egyházi botránylap”-ról. (Szabad Egyház. 1869. augusztus 22.) S amikor kidérült, hogy a Magyar Állam idézhetetlen hangnemű cikkeit Répássy János egri pap írta, kíméletlenül nekirontott: „Répássy tisztelendő uram hazudott, hamisított szöveget, csalta, ámította az olvasókat”. (Szabad Egyház. 1870. április 27.) Célja bevallottan is az volt, hogy perbe bonyolódjék, s az esküdtszék segítségével tegye végleg lehetetlenné az ultramontánok orgánumát. A Magyar Állam, bár fenyegetőzött a perrel, de mégsem vállalta, hanem inkább a már bemutatott „szokásos” módon, párbaj útján próbált elégtételt szerezni. (Papok azonban nem párbajozhattak, így erre sem került sor.)
A Szabad Egyház nem csak mint ellenfél volt számottevő. Színvonalas cikkek elemezték a gazdasági helyzetet, s a papokon keresztül megpróbálták a falusi takarékpénztárak létesítését és más gyakorlati ismeretek terjesztését. (E cikkek K. Gy. jelű írója feltehetőleg Kautz Gyula, a neves közgazdász volt.) Hatala Péter vezércikkei az egyház és állam elválasztásáról, a lelkiismeret szabadságáról, a kötelező polgári házasságról szóltak, s mindezt általános és teológiai szempontból egyaránt nagy alapossággal méltatta. Sok cikk íródott a „krakkói vérlázító esetről”, a korabeli sajtó által valóban gazdagon kiaknázott történetről, Ubryk Borbála befalazott apáca tragikus sorsáról. Őszinte cikksorozat indult arról, hogy „Mi az oka annak, hogy hazánkban napjainkban a kath. papság népszerűtlen?” A tárcarovatban a piarista Váry Gellért a ponyvairodalmat elemezte, Bodnár Zsigmond Bluntschli liberalizmusról írott könyvét ismertette, e rovatban jelentek meg Mikszáth Kálmán elsőírásai. Állandó részletes tudósításokat adtak a zsinatról is, elvi cikkek értekeztek a pápai csalatkozhatatlanságról. Külpolitikai írások csekély számban jelentek meg, de a lap a világban lezajló változásokat „nagy és áldásos fejleményeknek” nevezte, és leszögezte, hogy a demokráciáé a jövő, az egyháznak is demokratikusnak kell lennie. „Az egyéni szabadság és fajrokonság, a nemzeti összetartás eszméje” mozgatja a társadalmat, napjainkban a felekezeti államok kora lejárt. (Szabad Egyház. 1871. január 1.) A kor fő veszélye az abszolutizmus és ultramontánizmus, s emellett még az Internacionálé és a materializmus ellen kell küzdeni. (Szemükben többnyire a pozitivizmus is a materializmussal egyenlő, bár a természettudományoknak hívei voltak.)
1870-től a lap iránya még egyértelműbb lesz, amikor „határozottan szabadelvű, öntudatos katholikus” álláspontot foglalnak el a Rómában, a zsinaton vitatott kérdésekkel szemben, vagyis a pápai csalatkozhatatlanság ellen foglalnak állást. A Szabad Egyház még e dogma elfogadása után is leszögezte: 160„Mi azon nagy kath. mozgalomnak vagyunk tényezői, melyet Montalambert. Döllinger s más kitűnő férfiak képviseltek” (Szabad Egyház. 1870. szeptember 10.), vagyis úgynevezett ókatolikus szellemben foglaltak állást. A liberális katolikusoknak az autonómia belpolitikai programjával fellépő lapja az ókatolikusok európai, kiátkozással fenyegetett irányzatának orgánumává fejlődött. Állandóan ismertették a bajor, cseh, bécsi ókatolikus mozgalmakat. 1872-re hirdetett programjukban már nyíltan leszögezték: „a hierarchia álláspontja… nincs kellő arányban a jelen kor általános műveltségével s ennek postulatumaival” (Szabad Egyház. 1871. december 10.), s demokratikus programpontjaik közé már a papi nőtlenség eltörlését is felvették.
A mozgalom osztozott a többi hasonló európai irányzat sorsában: a kiátkozás éppúgy, mint a terjedő felekezeti közömbösség és az anyagi támogatás hiánya megtették a magukét. Zoványi Mihály már korábban „megtért”, s még a Magyar Állam is rendelkezésére bocsátotta hasábjait, ahol Kossuth egy nyílt levelével polemizálva bírálta annak az autonómiáról vallott liberális nézeteit. Hatala Péter pedig–1870-ben még az egyetem rektorává választották – a példátlan üldözések következtében (a főpapok még az alapítványi helyeket sem töltötték be az egyetemen, hogy tanítványai se lehessenek; még vele érintkező paptársai is inzultusoknak voltak kitéve; rágalmakkal illették; kiátkozással fenyegették) előbb a bölcsészkarra helyeztette magát, majd unitárius vallásra térvén megnősült, s kizárólag a politikai sajtónak szentelte működését, s a megszűnőSzabad Egyház helyére lépőSzabad Sajtóegyik szerkesztője lett. E rövid életű lap azonban már figyelemre sem méltatta a Magyar Államot, s nem a liberális szellemben átszervezett egyház, hanem egy valóban liberális középpárt megteremtése érdekében buzgólkodott, így méltatásával e helyütt nem foglalkozunk.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
